Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-23 / 21. szám

bánásmódjában is rendet tart. Nem rombol le semmit, csak megmutatja az intézmények magasabb értelmét. A zsidókon kezdi, Izráel elveszett juhain, megváltói munkáját, mert azok közt lett e munka előkészítve s úgy rendeli, hogy Jeruzsálemen kezdjék az egész világ megtérítését az apostolok. A mikor valakit meg akar nyerni, az illető lelkében élő meggyőződésekből indul ki s úgy rendben, fokozatosan emeli a lelket mind magasabbra. A zsidóknak az ótestamentumot tárja szemeik elé, a görögöknek pedig a földben elrothadt mag s az abból kikelő új élet példájával magyarázza halálának és feltámadásának nagy titkát. Viszont belőle áradt ki az igazi szabadság ama szelleme, a mely nem a réginek, hanem a rossznak, a hitványnak, a kicsinyesnek, a képmutatásnak és a hitetlenségnek bilincseitől (akár új, akár régi az) szabadít meg. Valóban ránk is áll s nemcsak a zsidókra nézve igaz, hogy ha a Fiú megszabadít, akkor leszünk igazán szabadok. Mielőtt még ama magaslatra emelkednénk, a melyről fentebb szólottunk: vizsgáljuk meg röviden azt a kérdést, hogy vájjon a pessimismus és optimismus ellentétei találnak-e kibékülést a Jézusban ? A pessimismus is, az optimismus is elemei egy egészséges erkölcsi világnézletnek. Különválva egymástól, mindenik erkölcsi elzüllésre vezet. A pessimismus meglátja a bajt, a nyomort, a bűnt, s szomorkodik a fölött. Természetesen itt nem olyan pessimistáról szólok, a minő Schopenhauer volt, a ki unos-untig prédikálta e világ hiábavalóságát s ajánlgatta az akarattól való megválást, de azért mindennap pompásan vacsorált, jól élt s a cholera elől meg az emberiség szenvedését enyhítő munka elől szépen elmenekült. Hanem olyan pessimistát értek, a ki igazán gyötrődik a világ bajai miatt s csak az a baja, hogy segítséget nem remél s a gyógyulásban nem hisz. azért elkomorul, elsötétedik, az emberiség reformálásának nagy munkáját nem folytatja, hanem csüggetegen megáll, sőt tán életét kioltja, mint a hogy a stoicusok közül többen cselekvék. Míg így a pessimista kétségbeesésből hagyja félbe a jó munkát, addig a felületes optimista könnyelműségből, elbizakodottságból él léha életet. Az ilyen optimista minden bajt és bűnt saját rózsás képzeletével takar be s egyenesen bezárja szemeit a vétkek láttára. Beszél általánosságban az emberiség jóravalóságáról s a gyilkosságokról, a paráznaságról s annak iszonyú következményeiről, a törvénytelen és kitett gyermekekről, a részegeskedés áldozatairól, az elzüllöttek százezreiről s az Istenkáromlás megmérgező voltáról, meg azoknak finomabb bűneiről, a kik az emberiség nyomorának enyhítésében nem fáradoznak: még csak hallani akar. Már most világos, hogy a Jézust sem egyoldalú pessimistának, sem fölületes optimistának nevezni joggal nem lehet. Senki jobban nem kesergett az emberiség bűnössége és nyomora fölött, de senki oly törhetlen reménynyel, oly derült, vidám világnézlettel, a melynek alapja az Isten mindent megjavítani tudó kegyelme volt, még nem buzgólkodott a bűn uralmának megsemmisítésében s a könyek letörlésében. Épen azért én nem zárkózhatom el ama bizonyosság elől, a mely azt hirdeti, hogy a Jézusban az emberi és isteni ellentéte is egyesült egy fenséges összhanggá. Mert hogy ember volt, arról meg van győződve mindenki. Mindenik evangelista embernek írja le s az a fenséges tény, hogy az ő isteni volta úgy tör elő az emberiség burkaiból, tán sehol sincs elragadóbban leírva, mint a János evangeliuma IV-ik részében, a hol először egy fáradt vándor jelenik meg lelki szemeink előtt, a ki leül a Jákób kútja mellé, tanítványait eledelért küldi, tehát éhezik, a samariai asszonytól vizet kér, tehát szomjúhozik, hogy azután prófétává, majd a világ Megváltójává emelkedjék előttünk. Oh bizony Ő ember volt, a ki az én emberi vágyaimat és érzelmeimet meg tudja érteni, a ki elfáradt, megéhezett, megszomjúhozott, elaludt, kicsiny korában az édes anyai szóra hallgatott, nagy korában könnyezett, gyötrődött, mint én. Csakhogy Ő az én Megváltóm, a ki isteni hatalommal és szeretettel rendelkezik. Azok a sugarak, a melyeket mi külön-külön megoszolva látunk az emberekben, azok () benne egyesültek, sőt Ő belőle áradtak szélylyel. Mert 0 nemcsak mintakép, hanem erőforrás is. És nincs oly szava, a melyet hallva, Isten szivének érettem való dobbanását ne hallanám. Nincs oly szava, mely valami magasabb vigasztalást ne közölne velem, mely ne emelne, ne segítene, ne gyógyítana. Ezt a Jézust nem a föld alkotta, ez a Jézus a hatalmas és irgalmas Isten nyilvánulása. Az isteni, tökéletes élet gyökere 0, mely lenyúlt hozzánk jelentéktelenül, dísz, ékesség nélkül, mint a hogy a zöldelő fa gyökere lenyúl a holt földbe. De a míg a növény csak olyan tökéletlen életet ád. a milyennel bír: a Jézus által örök és tökéletes életet nyer az, a ki vele egygyé lesz. Mert egygyé kell vele lennem. A vízcseppecske, a mely a növény gyökerével egyesül, életet nyer; az arany részecske vagy gyémántrészecske is, ha távol marad a gyökértől, élettelen marad. Az örök élet, a mit a Krisztus ád az 0 Lelke által, nemcsak halhatatlanság, hanem tökéletes életben való részvétel. Olyan élet ez, mely áttöri a bűn és halál korlátait egyaránt. Nincs ennél természetesebb. Természettudományokkal telített fejünk nehezen akar ez igazság előtt meghajolni, de meg kell hajolnia, mert igazság az. Az újabb psvchologia egyik legnagyobbszerűbb eredménye az a tan, a mely szerint minden lelki ténynek testi változás felel meg s minél tökéletesebb a lelki tény, annál nagvobbszerű, bonyolódottabb és csodásabb a testi változás, a mit előidéz. A Krisztus megjelenése e világban a legtökéletesebb szellemiség megjelenése s e szellemiség munkáját az anyagi világban a legnagyobbszerű változásoknak kellett kisérniök. Azért annak, a ki a lelki balált meggyőzte, a testi halált is meg kellett győznie. Mily diadal! Mily boldogság! Valóban, így a Krisztus kibékíti hitünket és tudományunkat is és az emberiség eddig széthúzó hatalmas irányzatai egyesülnek, hogy egy boldogabb kort készítsenek elő. Oh a Jézus személyiségének dicsősége nagyobb lesz, mint valaha. Mert, ha egyszer isteni voltának teljességébe behatoltunk, emberi volta is fenségesebb fényben tündököl. Nem leszek többé érzéketlen az ő fáradalmai, éhsége, szomjúsága iránt. Érettem fáradt! Érettem és te érted! Az emberekért! Érettünk szenvedett a kereszten és egész földi életében. Ha Jeruzsálemet megsiratta, nem sír-e most is azok fölött, a kik őt be nem fogadták?! Óh bizony, az ő könnyei, ez emberi könnyek azt hirdetik, hogy egy egész isteni tökéletes és hatalmas szeretet viseltetik részvéttel irántunk. + * * Ilyen Megváltó szolgálatára hivattak el a keresztyének. Hangsúlyozom, hogy a keresztyének és nemcsak a lelkészek. A lelkészeknek elől kell járniok a küzdelemben. És bizonyára nem arra valók ők sem, hogy az emberek számára a házassági, keresztelési vagy más szertartásokat elvégezzék és egy csomó egyházi ügyesbajos dolgot elintézzenek. Nem; a lelkészek, ha csakugyan Isten szolgái a Jézus Krisztus által, kell, hogy hordozói legyenek ama gyógyító erőknek, a melyeket az Idvezítő a földre hozott. A szentség, az irgalom, az igazság, a sebek gyógyítására vállalkozás szellemét kell szétárasztaniok a földön. A gyülekezetekből élő organismusokat kell alkotniok, a melynek minden egyes tagja tesz és hat, munkálja az Isten országát. Ha a lelkészek megelégesznek híveik passiv