Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-16 / 20. szám

zók az emberekben, mely erkölcsi életüket megszenteli s a lelkeknek magasra szárnyalást ad. Mi azért prédikálu nk, mert őseink úgy szabták meg az isteni tisztelet rendjét, nem azért, hogy az Isten országában való hathatós munkásságra indítsunk mindeneket. Mi félünk attól, hogy magánházaknál is összegyűlnek a biblia köré a hívek, de attól nem félünk, hogy sokan kártyázni gyűlnek össze. Nem nyilvánvaló-e, hogy a Jézust a hajóba még be nem fogadtuk ? Ámde a hajó olyan, hogy befogadhatjuk a Jézust. Sokan azt hiszik, hogy a belmisszió ellensége a hivatalos egyház működésének. Nem ; barátja. Az igazi belmisszió, az igazi evangyéliumi szellem mindig a hivatalos egyházat akarja első sorban megeleveníteni. A XVI. század reformátorai is azt akarták. Csakhogy akkor a hajó, a melyet találtak, annyira meg volt rongálva, hogy el kellett azt hagyni. A protestantizmus hajója nem alkalmatlan a Jézus befogadására. Tényleg mi is elfáradtunk, elbágyadtunk, megcsontosodtunk, de a mi kereteink nem olyanok, a melyek az evangyéliumi szellem működését lehetetlenné tennék. Nekünk nem kell a pápaság iszonyú terhét ledobnunk. Nem kell a coelibatus ellen, miseáldozat ellen küzdenünk. Isteni tiszteletünk s egyházi szervezetünk olyan, hogy minden egyházban azonnal megkezdhetjük az Isten országa terjesztését. Nekünk nem kell intézmények és dogmák ellen küzdenünk. Nekünk csak az egyéneket kell megnyernünk a határozott s élénk evangyéliumi munkásságnak. Nekünk nem kell rombolnunk. Nekünk csak építenünk kellene. Nekünk szabad prédikálnunk a Krisztus evangyóliumát, csak oly igyekezettel kellene azt prédikálnunk, hogy híveink közt munkatársakat szerezzünk az Isten országa terjesztésében. Itt van azonban a bökkenő. Itt tűnik ki, hogy mi a különbség a mostanság még divatos konzervatív álláspont s az új belmissziói irány közt. Itt tűnik ki az is, hogy még ott is szükség van az egyházi életről való felfogás újjáalakítására, a hol különben a lelkész kifogástalanul végzi hivatalos teendőjét s az egyház minden nagyobb baj nélkül halad a maga útján. Sokan azt kiáltják, hogy ez a felfogás megdönti a lelkészek tekintélyét s feleslegessé teszi működósöket ós így veszólylyel jár az egyházra nézve. Nem ; ez a felfogás szerzi meg a lelkészeknek az igazi tekintélyt, ez jelöli ki az igazi lelkipásztor helyét s ez teszi az evangéliumi egyházakat a z z a, a mivé lenniök kell. Olyan egyházi életért, mint a mi most lebeg ideálként előttünk, nem volt érdemes a Krisztusnak a kereszt kínjait elviselni. Azért, hogy 20—80 ember írjon egyházi beszédeket, 2—3000 ezt elmondja s 2—3 millió ember azt meghallgassa, az egyházi teendők elvégeztessenek, az adót a hívek megfizessék s aztán e 2—3 millió ember ne törekedjék soha a hitetlenek és vakhitben élőknek a Krisztushoz vezetésére s a nazarénusok képtelenségei miatt félni kelljen a 2—3 millió tagból álló evangyéliumi egyházak dissoluciójától: ezért nem volt érdemes a váltságmunkát elvégezni. Csak akkor van értelme az evangyéliumi egyházi életnek, ha a lelkészt az első belmisszionáriusnak tekintjük s a keresztyén egyházi organismus főmozgatójának, a ki prédikációival lelkeket nyer a Krisztusnak, munkára serkenti a férfiakat, a nőket, az ifjakat, az intelligens ós nem intelligens tagokat egyaránt s a ki gondoskodik arról, hogy az ifjak összhangzatos óneklésökkel, a felnőttek szeretetmunkájokkal, az intelligens emberek felolvasásaikkal, a nem intelligens, de buzgó ós hívő emberek, szegények, betegek és eltóvelyedettek látogatásával, jó könyvek terjesztésével segítségére legyenek. Akkor lesznek a templomi isteni tiszteletek erőforrások, melyekből az öntudatos hívek ösztönzést visznek a különféle jó munkák végzésére. Ila majd nemcsak egykét ember, hanem az egész egyház így fogja fel a lelkész munkáját, akkor majd a theologusokat erőteljesebb evangyéliomi s egyúttal gyakorlatiasabb szellemben nevelik, akkor majd dicsőségnek tartják az ifjú emberek, ha a lelkészi pályára léphetnek s akkor becsülik meg igazán a lelkészi állást és nyomorogni a lelkészeket nem hagyják. Mert a nemzet ki fogja érezni, hogy az evangyéliomi, életerős egyházakból erő származik ki, melynél becsesebb kincs a nemzeti életre nézve nem lehet. Mert annak az egyháznak tagjai, mely igazi keresztyén organismus, útját állják az erkölcstelenség rombolásának ós minél több ilyen erőteljes egyéniség ól a haza határain belől, annál biztosabb alapokra van fektetve a nemzet boldogságának épülete, annál biztosabban érvényesül a nemzet megérlelt akarata s annál lehetetlenebb lesz a nemzet megalázása s veszedelmekbe sodortatása. Nem nevetni kellene hát a belmisszión s zúgni ellene, hanem megérteni s megcsinálni teljes erővel s nemcsak úgy belekóstolgatva, mert bizony annak is csak akkor lesz igazán nagy eredménye, ha sokan szolgálják híven ós lelkesen. Szabó Aladár. Osztalék-rendszert a lelkészi gyámintézetben. Az idei konvent is letárgyalta a megkorrigált orsz. gyámintézeti tervezetet s azt teljesen kifogástalannak deklarálva, kimondta, hogy: »Jelen szabályzat 1896. január 1-én lép életbe*. No hát ép ily jónak és életbeléptethető-