Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-09 / 19. szám

constitutiot maga a klérus ás ;a alá; mert ha a bécsi, linczi békekötést, a protestánsok jussait biz!o íió törvényeket meg lehet semmisíteni: akkor meg lehet az egész constitutiot; mert ezelc, a magyar constitutio részei . . . Különösen a klérus jezsuita pártja a protestantismus legnagyobb ellensége ... Az üldözés tüzének élesztője a gyanúsítás, a ráfogás, titkos vád, panasz egész özöne, melyet a dicasteriumok és az udvar előtt sugdosnak ellenünk. »Az országban benn azt akarják elhitetni, hogy mi az udvarhoz szitunk, nem vagyunk igaz patrióták; az udvar előtt pedig dühösködő patriótáknak festenek*. (Avagy nem ezt csinálják most 1894-ben is!) »Mi pedig igaz hűséges jobbágyok vagyunk és várjuk a királyi hatalomtól az oltalmat.* Vádol pedig a klérus bennünket ezzel: 1. »Hogy a religióban minden positivumot hátrahagytunk. 2. Hogy deisták, naturalisták és rationalisták vagyunk. 3. Hogy egyházi eloszlásunkat önönmagunk siettetjük. 4. Symbolikus könyveinket meg nem tartjuk. 5. Az augsburgi helvetiai confessionak egyesülése után religiónkat nem lehet receptanak tartani törvényesen. 6. Hogy mi engedetlen, nyughatatlan és veszedelmes újító jobbágyok vagyunk. 7. Hogy mi Magyarországon szüntelen békétlenkedünk és olyan panaszokat adunk fel, melyek investigáltatván, fundamentum nélkül valóknak találtatnak. 8. Hogy mi a katholikusokra nézve intoleransok vagyunk és őket persequalni (üldözni) törekszünk.* Ezen vádakra is megfelel kéziratunk és pedig: Az első pontra: Az evangélikusok a catholica egyháztól épen azért szakadtak el, mert a pápa főuraságát el nem ismerték. Előttünk a szentírás, józanokosság és a hiten kívül egyéb positirum nincsen. A katholikusoknál pedig positivum: a traditio, a pápa csalhatatlansága, azaz mindaz, a mit az anyaszentegyház alatt értenek. Az evangélikusoknál a religió maga a mag; az anyaszentegyház annak külső héja. Moralitás, tökéletesedés, azaz virtus, a mi célunk. A szentírásnak isteni értelmét a józan okossággal keressük; azon fundálódik a mi hitünk, a mi lélekbeli meggyőződésünk. Annak természetes következése az, hogy közöttünk szabad a léleknek a vizsgálódás. A másodikra: A deisták-, naturalisták- és rationalisták-féle elnevezéseket a gyűlölség lelke találta fel ellenünk. Az ilyetén eretnek-forma elnevezés mit használhasson, az egyházi históriából meglehet látni. A római kath. egyháznak a napkeleti görög eklézsia nem épen ezt veti-e szemére? A hit régiségével való dicsekedést nem épen e végre használja-e ? A milyen igaz, hogy az eredeti keresztyén religió az embereknek pótlása és visszaélése, nevezetesen a külső hatalomba elegyedés által a tisztaságtól messze távozott: szinte olyan igaz az is, hogy a valódi keresztyéneknek az Istentől parancsolt eredeti igazságnak helyreállítása volt a főcéljuk. Magában a római kath. egyházban két századon át közönséges kívánság volt a reformatio incapite et membris. Onnét vette az evangelica reformáció is a maga származasát, Vajha eltávoztatnák a keresztyének azt a hibát, hogy egymást boszszantsák, eretneknek bélyegezzék, ellenségnek tartsák és üldözzék! A harmadikra: Hogy feloszlásunkat önönmagunk siettetjük: ellenségeink ezen dicsekedése tévedésből származik. Protestáns egyházunkon fel lehet fedezni a régiség nyomát, de a hanyatlást épen nem. A míg az evangelium fennáll, fennáll az evangelikus religió is stb. A negyedikre: Symbolikus könyveinknek nem adhatjuk meg azt az auktoritást, a melylyel bír maga a szentírás; mert a szentírás az Isten beszéde, a symbolikus könyvek pedig az emberek munkái, melyek a XVI. század szellemében szólanak. Egyébiránt symbolikus könyveinkhez másoknak mi közük ? . . . Mindaddig, míg morális emberek, hív és hasznos polgárok vagyunk, a statustól megkívánhatjuk, hogy dogmáinkat jónak és a célra hasznosnak tartsa. A fának jóságát gyümölcseiről lehet megismerni. Az ötödikre: Az augsburgi és helvetiai konfessiókat követő evangelikus atyafiaknak a bécsi és linczi békességkötés által Magyarországon lett receptiója, bevétetése olyan nevezetes konstitutionalis acta, mint akár az I. István király dekretuma, a II. András aurea bullája; ennél a magyar törvényben egyetlen egy konstitutio sem bír nagyobb erővel. Mert az a garantizált békességkötés, valóságos törvény, koronázáskori egyik konditio magába a királyi esküvés formába és diplomába is bele van írva. Mind a két konfessio tehát recepta. Ha valaki egyikről a másikra átmegyen, senkinek sem lehet az ellenére, azért receptának marad. Ha a két konfessio egyesül, ez által keresztyén evangelikus hiteket nem változtatják meg. A törvényes receptio, az egyesülés meg nem szűnik. A hatodikra: Hogy mi nyughatatlan, engedetlen és veszedelmes jobbágyok vagyunk, az valóságos álnokság, rágalom. A mi vallásunk engedelmességet parancsol a király iránt és nem lázítja az excommunicatiókkal az alattvalókat a fejdelmek ellen . . . Idézi aztán a pápákat, kezdve VII. Gergelyen; citál a jezsuiták irataiból. Nekünk nincsen csalhatatlan vall fejünk, mint a katholikusoknak a római pápa; egyedüli lejünk a király, még pedig vallási princípiumból; a religiót illetőleg sem függünk semmiféle külföldi hatalmasságtól és papjaink nem képeznek statust a statumban, mint a katholikusoknál. A hetedikre: Hogy mi szüntelen nyughatatlankodunk és ok nélkül panaszkodunk s panaszunkat midőn investigálják, belemaradunk; mert az minden fundamentum nélkül való, ezen szemrehányás minden igaz ok nélkül terheli a magyarországi evangélikusokat. Hosszasan fejtegeti ezt kéziratunk s fejtegetéseink veleje ez: »A midőn Ő felsége előtt panaszainkkal megjelenünk, ő felsége kegyelemmel fogad s aztán a dolgok folyamatának svsthemája szerint panaszaink informatio végett a dikasteriumokhoz beküldetnek. Azok referálnak s a határozásra az opiniót megteszik: »ígv a bepanaszlottak birák is egyszersmind*. Nagyon természetes, hogy épen azok investigálván panaszaink tárgyában, a kik ellen panaszkodunk: igazságot nem nyerünk, hanem panaszunkat fundamentum nélkülinek találják! Végül hozzáteszi kéziratunk: »Magyarországon mi protestánsok három millió lélekből állunk s mindnyájan hív, derék, munkás, hasznos és megbizonyított hív engedelmességü jobbágyok, kiknek a törvény és a király hatalma just adnak arra, hogy polgári jussunkkal szabadon élhessünk; de arra is, hogy a catholica, evangelica és görög anyaszentegyházak egyenlő szabadsággal bírjanak*. A nyolcadikra: Az utolsó pontban azzal vádoltatunk, hogy a katholikusokkal szemben intoleránsok vagyunk és őket üldözni törekeszünk; de ennek a tapasztalás egészen ellenmond. A klérus az üldöző és jogos önvédelmünket intolerantiának, bosszantani kívánásnak, üldözésnek nevezni józan észszel nem lehet! És lesznek jövőre is hitsorsosink, kik önérdeküket nem tekintve, elnyomott hitfeleiknek panaszait az igazságos monárkha trónja elé benyújtani kötelességüknek ismerendik. Még egyszer felsorolja a klérus üldözésének eseteit s azt kérdi: melyik részen van hát az intolerantia és a persecutionak kívánása? A dikasteriumok s a klérus készek arra, hogy hazánktól is megfoszszanak s arra kényszerít-