Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-10 / 2. szám

alsó két osztályban is s haláláig ezen tantárgyaknál is maradt, minden évben egy-egy, évről-évre népesedő osztály főnökségét is vivén, ebben, miután páratlan pontossága köztudomású volt, többnyire a legalsó osztályokat vezette, miután azokkal legnehezebb a munka, míg a gyermekek szigorú rendhez szoknak. Halálakor is a II. a) osztály főnöke volt s ez osztály csodálatos ragaszkodással viseltetett iránta, pedig az osztályfőnök, a mulasztások szigorú számvevője, a mentségek bírája, a rend őre nem szokott kedvelt alak lenni a tanulók előtt. Somogyi pontossága szinte embertől alig várhatólag magasfokú volt. Ha valaki második csengetés után benyitott tantermébe, biztos lehetett abban, hogy őt a tanári emelvényen látja. Ót se zordon idő, se gvöngélkedés, se látogatás, se semmiféle körülmény vissza nem tarthatta hivatása gyakorlásától: ő első sorban a kötelességé volt. Inkább egy negyedórával hamarabb jelent meg a tanintézetben, mint egy perccel később s a mint Ő megtartotta az időt percre, ugyanazt várta tanítványaitól s nem egyszer megtette, hogy pontosságra szoktatás kedveért bezáratta tanterme ajtaját abban a percben, melyben ő előadását megkezdette. Meglátszott rajta a szigorú mathematikus, kinek egy pontnyit nem szabad a rajzban, egy tizedes törtet a számtanban vagy phisikában hibáznia, mert akkor hiábavaló egész igyekezete. Mint külseje, a mindig egyszerű, de elegáns, pedánsul tiszta agglegényé, olyan volt lénye is, a pongyolaságot sem dolgozatokban, kéregpapír-ábrák készítésében, külső magatartásban. feleletben egyaránt nem tűrte tanítványaiban. S ha húszszor kellett egy »eztet« vagy »őteU szót kijavítania a feleletben, vagy úgy annyiszor visszautasítani egy pontatlan rajzot, ő nem fáradott bele a kijavításba. Tanítványairól külön törzskönyvet vezetett, melyben az illetőnek nemcsak származása volt benne hiteles adatok nyomán, de az összes, reá vonatkozó esetek naplószerü pontossággal felsorolva. E törzskönyv egy-egy lapjáról elénk lépett a gyermek teljes képe összes jellemvonásaival, pontos adatok alapján. Nem volt családos ember, ki tudná, mily tragédia rejlett lelkében, mely őt a nőktől és a családalapítástól visszatartá. A nők iránt rendkívüli udvarias, de velük szemben ép oly tartózkodó is volt. Huzamosabb ideig tanított Bayer Karolina magán-nevelőintézetében is;

de végre is a nőnevelésünkben előtérbe lépett felületes, külszínes irány elüldözte őt e térről Oly pontosság, milyet ő várt növendékeitől, nem egyezik meg a jelenlegi nőneveléssel, mely csak a látszatot tartja szem előtt. Annál inkább elemében volt a Ludovika-Akadémia tantermében, hol évekig tanított. A katonai pontosság valódi eleme volt, s az ő lelkével igen összhangzott; még évek múlva is kedves emlékei közé tartozott e működése, melyet akkor szüntetett be, midőn már a pihenésnek és maga kímélésének szükségét érezte. Munkaereje és megbízhatósága keresetté tette őt minden, műveltségének megfelelő téren s miután a legtöbb munkát, mint anyagilag független ember, szívességből, díjazás nélkül tette, ily megbízatásokban igen sok része volt. Ilvképen volt évekig könyvtárnoka a Természettudományi Társulatnak, melynek újjászületésekor alkotott könyvtárát rendezte és évekig kezelte Somogyi; könyvtárnoka a gimnáziumnak két évtizeden keresztül, phisikai szertárnoka az iskolának kezdettől fogva s mindenütt, a hol hatásköre volt, a legnagyobb rend, tisztaság és pontosság uralkodott. Szaktudományában elsőrangú tanár volt, mert számos szakfolyóiratot járatván saját költségén, a tudomány legújabb vívmányait folyton szem előtt tartotta s tanítványait azokról azonnal értesítette. Külföldi lapokban a magyar phisikusok (Czógler, Parragh, Lucsics, Antolik stb.) felfedezéseit közölte s így közvetítője volt a magyar tudománynak a külfölddel. S mi őt mint embert is jellemzi, könyvtára mintaszerű rendben volt minden percben, gyönyörű félbőr-kötésekben állottak otthon nem szigorúan tanításához szükséges könyvei, míg azok, melyeket használt előadásaiban, phisikai dolgozó-szobájában az iskolában foglalnak el jelenleg is egy üvegszekrényt. Hogy nem volt egyoldalú szakember, arra elég egy példát mondanom. Pár év előtt nálam Heine »Dalok könyvé «-nek új kiadását látta Stahl gyönyörű tusrajzaival. Felvilágosításomra, hogy ily illusztrációkkal egész cykius remekmű (Goethe »Faust«-ja, Schiller drámái, stb.) fog megjelenni, megjegyezte magának a kiadó címét s megrendelte azokat. Az idén már az egész cvklust láttáin nála az eredeti szép kötésekben. Könyvekre nem sajnálta a legnagyobb összeget sem. ha azok értékes voltáról meggyőződött. A tudományon kívül a zene volt szenvedélye. Zongorája és harmoniuma nyújtottak fáradt szellemének mindennapi szórakozást, mindkét hangszer igen értékes és magas áron megszerzett jeles gyártmány volt. Pár meghitt barátja volt rendes társasága, kik közt szelleme legrejtettebb fiókjait is megnyitogatta s azokból egy elmélkedésben és hasznos munkában eltöltött élet kincseit is előszedegette. Ilyen barátai voltak Irsav György, alberti-irsai földbirtokos s a nógrádmegyei két Schindler. Mindhármuknak fiai a gimnáziumba jártak, de dacára a testvéri viszonynak, melyben Somogyi e fiuk apjai iránt viseltetett, a gyöngébbeket (s az Irsayak bizony azok voltak!) ép úgy megbuktatta, mint bármelyikünk, mondhatnám, még szigorúbb volt irántuk, mint tanártársai. Azokkal szemben, kik a gimnáziumban tették az érettségi vizsgát e fiuk közül, azon eljárást követte, hogy kérdezési jogát, mely az érettségi utasítás' szerint a szaktanáré, vagy az elnöknek, vagy a kormányképviselőnek engedte át, hogy a tanulóval való összebeszélésnek csak árnyát is elkerülje. S hiába volt bármily rábeszélés és biztosítás, nem lehetett rávenni, hogy valamelyik Irsay, vagy Schindler-fiúhoz ő intézzen kérdést az érettségin. A szünidőket ismeretei gyarapítására fordította. Sohase henye tourista-utazás volt az ő vándorlása, akár hazánkban, akár a külföldön járt legyen is. Németül, franciául, angolul és olaszul igen jól beszélt s útirányai ennek megfelelően leginkább a földközi tengerre vezettek. Megszoktuk már. hogy minden év szeptember 5-én Somogyit napbarnította, vagy épen fekete arccal, esetleg még az úti-gőzös kormával ruháján látjuk viszont, hol Kairóból, hol Malta szigetéről, hol Gibraltárból vagy Genuából érkezve, de mindig pontosan, az iskola megnyitó ünnepélyére. Az idén, midőn szeptember elején visszaérkezett, ijesztő változást láttunk rajta. Arca sárga volt, beesett; szemei fájdalmasak és melle zihált. Szívbaj támadta meg. de ő nem törődött azzal. Kértük, hogy ne menjen így neki az iskolai évnek, ne tegye ki magát az első hónapok izgalmainak, midőn a nagy szünidő alatt féktelenné vált ifjúsággal a rendszerető tanárnak igazi harcai vannak. »Majd karácsonykor veszek szabadságidőt* — mondotta — »ez lesz az első, 32 év óta*. A tanítást megkezdette, de egy körülmény jött közbe, mely végzetessé vált. Az egyetemi füvészkertben ugyanis a pompás Victoria regia virága nyílni készült. Somogyi értesítve lőn róla, mely napra várható a virág kinyílása. Tudományos embert ilyen, minden században alig egyszer-kétszer előforduló tünemény rendkívül érdekel, a beteg néhány órát ott töltött a virág mellett, míg az ki nem pattant. A fel-