Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-04-04 / 14. szám

tetett a beavatkozás autonom egyházi hatóságaink hatósági körébe, érvénytelenként mellőztetett egyházi szervezetünk s e helyett szervezeti jogalap gyanánt utalás történt az 1859. szeptember havi nyilt parancsra. E kísérletnek helytelen és jogtalan volta kitűnik már az előrebocsátottakból. De ezenkívül kitűnik abból is, hogy az említett nyilt parancsra való hivatkozás megállható voltát semmikép el nem ismerhetjük. Ő Felsége az 1859. szept. 1-én kelt nyilt parancsot s az ennek életbeléptetését tárgyázó szept. 2-án kelt miniszteri rendeletet, 1860. május 15-én kelt nyilt parancsával és 1862. november 9-én kelt rendeletével együtt, 1867. évi május 15-én kelt legfelsőbb elhatározásával hatályon kívül helyezte. Ez még az új közjogi rendezés előtt történvén, hatálya okvetetlenül kiterjedt Horvát-Szlavónországokra is, mindenesetre pedig ki kellett terjednie mindazon egyházakra s így a bács-szerémi esperességhez tartozó összes egyházakra is, melyek ama nyilt parancsnak hatályon kívül helyezését kérelmezték s azóta is folyvást az önkormányzati szervezet keretébe tartoztak. El nem ismerhetjük továbbá e kísérletet érvényesnek és helyesnek, mert az 1868. XXX. t.-cikk 69. §-a világosan kimondja, hogy mindazon alkotmányos jogok és alaptörvények, a melyeknek élvezete és oltalma a múltban Magyarországra és Horvát-Szlavónországokra egyaránt kiterjedt s ezen egyezménynyel nem ellenkeznek, továbbra is a magyar korona országai közös jogainak és alaptörvényeinek tekintetnek. Az pedig az egyezménynyel nem ellenkezik s a magyar korona összes országainak alaptörvénye, hogy ezeket pátensekkel igazgatni nem lehet s így azoknak érvényét a Horvát-Szlavónországok területén sem ösmerhetjük el s az azokra ellenünk s törvényes szervezetünkkel szemben való hivatkozást, sérelemnél egyébnek nem tekinthetjük. Mind a mellett e sérelem tényként áll előttünk és ámbár a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület előterjesztése és kérvénye folytán a bán úr ő nagyméltósága a fennemlített kormányrendeletet további intézkedésig felfüggeszteni kegyeskedett, ezáltal Szlavónia s átalában Horvát-Szlavónországok területén levő egyházaink helyzetének bizonytalan volta s egyházi hatóságainknak a horvát-szlavón kormányhoz, valamint átalában egyetemes egyházunknak Horvát-Szlavónországokhoz való viszonya, a megbolygatási kísérlet után nem tisztáztatott, az eddigi helyzet és gyakorlat kérdésessé tétele meg nem szüntettetett. E tény pedig annyival inkább nyer fontosságában, mert más jelenségek is merültek fel, melyek szükségessé teszik, hogy Magyarország viszonya Horvát- és Szlavónországokhoz az ágost. hitv. evangelikus egyházra vonatkozólag, az állam területegységének s a vallásszabadság és önkormányzat, valamint az eddigi törvényes helyzetnek megfelelőleg tisztáztassék s a felvetődött kérdések méltányosan s az egyházi élet üdvös fejlődésének kívánalmai szerint megoldást nyerjenek. Pozsega megyében 1860-ban ágost. hitv. ev. egyház keletkezett ú. m. Antunovácon és Hrasztovácon, legnagyobb részt az anyaországból oda telepedett magyarok és németekből alakulva, s részint 1870, részint 1874-ben önállósítva. Ezek, kérelmük folytán a dunántúli ágost. hitv. ev. egyházkerületbe s ebben a somogyi esperességbe vétettek fel s annak szervezeti körébe és hatósága alá tartoznak. Ezen egyházakban is, eddig senki által nem háborítva, saját autonom szabályaik értelmében, eljártak egyházi hatóságaink, intézkedtek egyházi s iskolai ügyeinkben. Legutóbb azonban Antunovácon azon eset fordult elő, hogy nem tűrte el a horvát-szlavón hatóság az ág. hitv. evang. iskolának, melyben a pap egyszersmind tanító, felekezeti minőségben fentartását, hanem egyszerűen bezáratta. Ennek folytán a dunántúli kerület kérvénynyel járult a bán úr ő nagyméltóságához, de választ mindezideig sem kaphatván, itt is bizonytalanság s a helyzet tisztázásának szüksége merül fel. Ezen állapotra utal végre azon tény is. hogy Zágrábban szintén keletkezett ág. hitv. evang. egyház, mely azonban eddig tudtunkkal, áll ugyan felsőbb hatóság alatt, de akkép, hogy az erre né^ve létesített viszony, sem az 1868. XXX. t.-cikkel, sem átalában a magyar államterület egységével meg nem fér, a mennyiben értesülésünk szerint, a felebbezés a bécsi Consistoriumhoz, tehát idegen ország egyházi hatóságához intéztetik. Mindezen jelenségek, melyek a fennebb tisztelettel előterjesztettekből önkényt merülnek fel, oly kérdéseket vetnek fel, melyeknek megoldására sem a szükséges eszközökkel, sem a megfelelő hatáskörrel és hatalommal nem birunk, melyeknek megoldása és tisztázása azonban, épen mivel legújabban félreismerhetlenül előtérbe léptek, kívánatossá, sőt szükségessé vált. Azon kérelemmel járulunk ennélfogva Nagyméltóságodhoz és Nagyméltóságod, mint a kormányelnök személyében a magas kormányhoz, hogy a jelen kérvényünkben előterjesztett tények, viszonyok és szempontok kegyes figyelembe vételével, a Horvát-Szlavónországokban létező ág. hitv. ev. egyházaknak, magyarországi ágost. hitv. ev. egyetemes egyházunkhoz való viszonya megfelelő rendezésére s átalában a Horvát-Szlavónországokban létező ágost. hitv. ev. egyházak helyzetének tisztázására nézve intézkedni s a helyes megoldásra vezető lépéseket megtenni kegyeskedjék. A miniszterelnök, kihez ez a kérvény intéztetett, Tisza Kálmán volt, a kiről — mint vallásához buzgón ragaszkodó ev. ref. főgondnokról — valóban nem lehetett állítani, hogy nem akarja tisztázni a kérdést. Jól ismerte ő a helyzetet és a törvényt, s épen azért nem helyeselte a kérvényben foglalt némely kategorikus állításokat, melyek épen nem mozdították elő a kérdés megoldását. Jól tudta ő, hogy az 1791-iki XXVI. t.-c. orvosolta a protestánsoknak vallási sérelmeit, de épen nem szabályozta a magyarhoni evang. egyháznak viszonyát a Horvátországban levő