Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-21 / 12. szám

Halifax példája. A nemes lord nemrégiben a bristoli anglikán egyházi egyesületben felolvasást tartott a keresztyén felekezetek egyesüléséről. Szerinte mind az anglikánok és egyéb protestánsok, mind pedig a r. katholikusok részéről sok akadálya van az egyesülésnek, de sok a reményre jogosító jelenség is. Mint mondja, az egyesülést a reformáció óta sokszor és sokan megkisérlették, de inkább politikai, mintsem theologiai okokból maradt az sikertelen. A kérdéssel foglalkozó anglikán és r. kath. theologusok szerint a köztük levő különbözőséget ki lehet egyenlíteni. Lord Halifax azt állítja, hogy a tridenti zsinat reformáló zsinat volt. A mely véget vetett a reformátiót előhívó visszaéléseknek. Még a vatikani zsinat dogmája sem riasztja vissza ezt a merész optimistát. Mert a pápa csalatkozhatatlansága csak azt teszi, hogy »mint az egyház feje, az egyház tanát jelenti ki, miután annak helyességéről a szabályszerű és szokásos módon meggyőződik, a Krisztustól és apostolaitól hátrahagyott hagyományok alapján*. S tehát ne ijesszen meg senkit se. S hozzá teszi, a mostani pápa a lehető legjobban van hangolva az anglikán egyházi rend érvényessége iránt. És felemlíti azt is, hogy ezen dolog megvizsgálását Duchesnere, a kiválóan szabad gondolkozású katholikusra bízta. (Ez a remény hiú volt. A vatikán nemrégen az anglikán »papirend« érvénytelensége mellett nyilatkozott. Szerh.) A nonkonformistákról (az ev. egyházakról) komoly és békülékeny hangon beszélt. Azt hiszi, hogy ezeket az egyház botlásai és bűnei hozták létre és tartják fenn. És inti hitsorsosait, hogy ismerjék fel ezek tanaiban és munkálkodásaiban is a jót. És úgy igyekezzenek megnyerni őket az egyház, az isteni intézmény és ennek saeramentumai számára, a melyek »életre ösztönöznek, a melyek a kegyelem csatornái és Isten rendezéséből érintkezési pontok Isten között és közöttünk*. Mint reményteljes körülményre, ráutal a skót államegyházban kifejlett catholicitás érzelemére. Végül azt bizonyítgatja, hogy a keresztyénség egységét nem egyes áttérések, hanem az egyházak együttes cselekvése hozhatja létre. A beszéd szép és hatásos volt. De teljesen ignorálja az anglikán és a r. katholikus egyházakon kívül álló művelt keresztyének nézetét, a vitás kérdés sarkpontját, illetőleg nevezetesen a pápai csalatkozhatatlanságot értve. Ám lord Halifax elfogadja ezt, ha ez alatt az egyház szavát kell érteni. De egy művelt nonkonformista nem fogadhatja azt el. Mert a 19. sz. csalatkozhatatlan egyházában ép úgy nem hihet, mint a negyedik századéban nem. Ha pedig elfogadja, úgy az egyház tekintélyére kell elfogadnia mind azon tanokat, a melyeket a középkori egyház vallott, s a melyeket helyteleneknek tart. A reformáció megtörte az egyház egységét, de lerontotta az emberi tekintélyt is és ezzel a szabad tudományos kutatás korszakát nyitotta meg, mely az igazság érdekében kibeszélhetetlen nagy áldás. Az ev. egyháznak a legdrágáb kincsét kellene feláldoznia, legmagasabb ösztönéről kellene lemondania, ha egy olyan egyházhoz csatlakoznék, mely a tarthatatlan emberi tekintély elvén alapszik. Egy szóval az úgynevezett történelmi egyházaknak mintegy vallást kellene tenni tévelygésökről s csak azután beszélhetnének az egyesülésről. De azért mi is ismételhetjük lord Halifax nemes szavait: »Változtassuk át ezen világ vizét, ennek pártoskodását, irigységét, gyűlölködését, az evangeliom borává, azon békességgé, azon tiszta szívvé, a mely Krisztus követőinek az ismertető jele*. Mint angol forrásból értesülünk, a maroknyi francia protestantizmus nagy tevékenységet fejt ki. Ennek a mozgékony egyháznak a jelentősége eddig is sokkal nagyobb, mint számbeli aránya szerint várni lehetne. Most pedig egy napilapot szándékoznak kiadni, mely körül a legjobb tollú protestáns írók csoportosulnak. Hiszik, hogy a Signal elvei és emelkedett szelleme folytán nagyszerű befolyást fog gyakorolni a francia közügyek vezetésére. Hejh! ha mi is felébrednénk a közönyből: az evangelium isteni erejével sava, kovásza lehetnénk a magyar társadalomnak. Többen vagyunk, mint a francia protestánsok, több nagy és áldásos munkát végezhetnénk, mint azok! — a—s. NEKROLOCT. Ferenezy Gedeon. 1828—1895 Született Rozsályban, Szathmár vármegyében, földbirtokos nemes szüléktől. Az elemi osztályokat otthon, a középiskolaiakat Szathmártt s a theologiát Sáros-Patakon és Debrecenben végezte. Mindenütt és mindent, kivétel nélkül kitűnő eredménynyel végezett. Sáros-Patakra 1845-ben ment s 1850-ben jött el onnan Debreczenbe. Innen 1851-ben Mező-Keresztesre ment rektornak, a hol nem egészen 3 évet töltött közkedveltségben. A lelkészképességi vizsgát 1854-ben tette le, akkor, mikor még 3 éves rektoriájából fél év volt hátra. Ezt a félévet kikelle vala töltenie, de kivételesen megengedtetett neki. hogy ne töltse ki s 1854. nov. 26-án Várad-Olasziba rendeltetett segédlelkésznek Zilahi József nyugalmazott esperes mellé. Itt két hónap hijján három évet töltött. Innen N.-Szalontára jött s. lelkésznek a nagyhírű Balogh Péter mellé. 1859-ben Fekete-Gyarmat hívta meg lelkészül s itt 21 évet töltött minden megszakítás nélkül. Ezen évben vette nőül Fésűs Krisztinát N.-Váradról. Felavattatott 1860-ik év okt. 6-án Debrecenben. 1880-ban az aradi egyházat bízta gondjaira az e. megye bizalma, a hol nagy szükség volt akkor egy ilyen lelkészre. 1888-ban, augusztus végén azonban itt szélhűdés érte s e miatt hat és fél éven át, mint magával teljesen jól tehetetlen élőhalott csak teng-életet élt a hajdan vidám kedélyű, eleven észjárású, nagy tevékenységű s erős jellemű férfiú. Óh sors, lábad alatt a halandó olyan mint a féreg! Ferenezy Gedeon már kisebb tanuló korában kitűnt társai közt éles esze, eleven gondolkozása, élces beszédűsége s erős akarat-ereje által. A vitatkozás porondján nem igen akadt társa, a ki megbirkózhatott vele, az élcelésben, vidámságot ébresztő, mulattató beszédben pe-