Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-21 / 12. szám

ben az ott megalakulandó egyházmegye vagy épen szuperintendencia a magyar protestantizmus szellemétől egészen eltérő alapra volna fektetve.* A helyzet visszásságát épen az képezte, hogy a horvátországi prot. gyülekezetek — ámbár szerves kapcsolatban állottak a magyarhoni nem patentális anyaegyházzal — otthon tényleg a pátens szerint kormányoztattak, s a horvát kormány, a mint láttuk, az 1868. XXX. t.-c. alapján szabadon rendelkezett papjainkkal és iskoláinkkal. De ezen nem segített a fenti tanácskozás; nem segített az egyetemes gyűlés sem. Radvánszky Antalt még 1882-ben elragadta a halál; helyét az egyetemes felügyelői szép állásban b. Prónay Dezső foglalta el. Már ekkor javában mutatkoztak egyházunkban a pánszláv mozgalmak ; a gyűléseken erős kifakadások voltak hallhatók azon »panszlávok« ellen, kiket a »Protestantizmus és panszlavizmus« című röpirat szerzője megbélyegezett. Az egvházmegvei. egyházkerületi és az egyetemes ev. egyházi gyűléseknek ezentúl ez a főtárgya. Tiltakozások, vádaskodások, gyanúsítások és rágalmak napirendre kerültek. A bányakerületi elnökség a lapokban és az 1882. évi közgyűlésen tiltakozott az ellen, hogy a kerület papjai általánosságban hazaellenes panszlávoknak bélyegeztessenek. Egyszerre öt indítvány adatott be a »panszlávok« ellen. Elhatároztatott, hogy a kompromittált tanulók és lelkészek egyházi hivatalt nem viselhetnek, hogy a »pánszlávizmus* kánoni vétséget képez, hogy ezentúl magyar hazafias szellemű papok és tanítók alkalmaztassanak. Az elnökségnek békítő szavai, valamint azon figyelmeztetései, hogy a nyelvkérdés ne tétessék a hazafiság kérdésévé, hogy a vádlók ne foglalják el egyszerre a biró szerepét, hogy a gyűlölködés ne foglalja le a gyűlések idejét — mind hatástalanul hangzottak el A közhangulat oly erővel nyilatkozott a nemzetiségek védői ellen, hogy ennek nyomása alatt többé a horvát kérdést sem lehetett higgadtan tárgyalni. Azok, a kik a külön horvát egyházmegyét, vagy csak általánosságban is a horvát ev. egyházak ügyének rendezését követelték, veszedelmes, gyanús embereknek lettek feltüntetve, a kik a magyar állam ellen törekszenek, a kik separatistikus tendentiákat táplálnak, s mint ilyenek, rossz hazafiak. Dianiska András zágrábi ev. lelkészt germanizálással, Belohorszky Gábor bács-szerémi esperest pedig panszlavizmussal vádolták és a lapokban meghurcolták. Az egyházi lapok kivétel nélkül úgy fogták fel a szóban levő zágrábi kérvényt, mint jogtalant, mint a magyar közjog megsértését. A kérvény tartalmát * képtelenségnek*, célját »horvát aspiratiók« álmának, éretlen törekvésnek jelentették ki. Nem a kérvény érdemét tárgyalták, hanem egyes kifejezéseit bírálták. Honnan vette — úgymond az egyik biráló — a zágrábi egyház azt a jogot, hogy a horvát-szlavón protestáns egyházak nevében kérelmezzen ? Közjogunk melyik lapján fordul elő a »háromegy királyság* kifejezés? Hogy merik a magyar királyt »császárnak* nevezni? stb. stb. Az 1791. XXVI. t.-cikket úgy lógják fel, mintha az a horvát-szlavón protestánsok jogait is megvédené; a pátenst úgy, mintha nem is léteznek, az 1868. XXX. t.-cikket meg épen nem akarják ismerni! Ilyen felfogás mellett a horvát-szlavón protestáns egyházak ügyét nem lehetett megoldani; mert végre is, a törvényt, akár kedvező, akár nem, tiszteletben kell tartanunk, a míg az fennáll. A fenforgó adminisztratív nehézségeket pedig ignorálni szintén nem lehet; mert az élet mindennapi küzdelmei azokat akaratlanul is a felszínre hozzák. Ez az oka, hogy a következő 1883. és 1884-dik évben a bács-szerémi egyházmegye közgyűlésén ismét előfordult e kérdés. Zsilinszky Mihály, békési esperességi felügyelő. ISKOLAÜGY. A debreceni hittanszaki önképzőkör jubileuma és egy kis belmisszió. Egy nálunk ritka ünnepély folyt le egész csendben, szinte családi jelleggel f. hó 11-én Debrecenben. A főisk. hittanszaki önképzőkör, s az általa kiadott »Hittanszaki Közlöny* ülte meg 25 éves fennállásának fordulóját. Számos tagból álló papi nemzedéknek szolgált e kör ösztönül. erőgyűjtésül és próbául, ezért remélni lehetett, hogy többen sietnek az egylet örömében résztvenni, mely egyszersmind az ő örömük is. Épen erre való tekintetből a rendezőség nem vasárnapra, hanem hétfőre tette az ünnepély napját. A kör hívó szózata azonban — a mi elég sajnos és érthetetlen — nem talált visszhangra. A régi tagok megfeledkeztek róla. Ketten látogattak el az egész széles Tiszántúlról Debrecenbe, az egyik Gulyás Lajos kisújszállási lelkész, a legrégibb és a leghívebb, a körnek egyik alapvetője, legelső elnöke, a másik Nagy Dániel. Sőt a kálvinista Róma sem óhajtotta hallani, hogy miként működött negyedszázadon át az a kör, mely a lelkészeknek irányt, eszmét s olthatatlanul égő lelkesedést ad. Kiss Áron püspök, Némethy Lajos lelkész (több nem), Simonffy Imre polgármester, Széli Farkas táblai tanácselnök, Kölcsey Sándor táblai biró. Eötvös K. Lajos tanfelügyelő, néhány tanár, csekélyszámú hölgyközönség és a tanulóifjúság alkotta azt a publikumot, mely a 25 éves jubileum tanulságos programmját végighallgatta. Látva a közönség fogyatékos sorait s visszaemlékezve a főiskolai énekkar közelébb lefolyt ünnepélyének zsúfolt, jórészben hölgyközönség előtt történt lefolyására, szinte azt kell hinnünk, hogy a rendezésben volt valami hiba, mert azt alig vagyunk hajlandók föltenni, hogy egy ilyen felemelő és ritka ünnepély a kör volt tagjainak s átalán a kálvinista közönségnek indolenciájával találkozzék. Az ünnepély különben úgy egészében, mint részleteiben magasztos, következményeiben pedig messze kiható volt. Balogh Ferenc, a ki a társulatot 1869-ben meg-