Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-07 / 10. szám
szép emléket állított a nagy Szegedinek; munkája jelentékeny helyet foglal el monografia-irodalmunkban. A legmelegebben ajánlom a t. olvasóknak nemcsak figyelmébe, de pártolásába is. Révész Kálmán. BELMISSZIÓ. A községi hitelszövetkezetek ismertetése. Válasz * igen sok Nagytiszteletíí és Tiszteletes úrnak. Örömmel vette a »Hazai szövetkezetek központi hitelintézete mint szövetkezet'; azon értesítését, hogy sikerült munkatársaikul megnyerni a hitelszövetkezeti ügyben. Örömmel fogadják a már sok tizezeret tevő hitelszövetkezeti tagok tagtársaikul is; mert tapasztalásból tudják, hogy puritán igaz emberek, kik a jót a jóért s nem magukért szolgálják. Örömet okoznak végre nekem azzal, hogy naponkint felkeresnek levelekkel; nem elégesznek meg azzal, mit hírlapokból szerezhetnek meg: közvetlen akarnak érintkezni a forrással, mert tudják, hogy más szájával jóllakni nem lehet. E levelek nálam egy rakáson tanúságot tesznek arról, hogy a lelkészi kar nemcsak tudományos, de okos emberekből is áll. Csak az okos ember nem restellj bevallani, hogyha neki a magyarázatot valaki megadta, nviltan előálljon, hogy a dolgot még sem érti, többet kér. Ez okoz mindnyájunknak nagy örömöt. Azért adjuk meg szívesen többször és többet az ösmertetésből, mert azt akarjuk, hogy a ki velünk szövetkezik. annak vérévé váljék a szövetkezeti eszme és ne csak kövessen minket, ne csak másokat bírjon követésre, hanem rövid időn az ügy előharcosa legyen. Ezért e cikkelyben gyakorlatilag ösmertetem a hitelszövetkezeteket, A »Hazai szövetkezetek központi hitelintézete mint szövetkezet, (alapszabályait ösmertette a mult évi »Szövetkezés «) egy millió korona alaptőkével azért alakult, hogy az egyes községekben külön-külön alakuló, de egymással szerves összefüggésben álló községi hitelszövetkezeteknek központja legyen. A községi hitelszövetkezetek egymás közötti érintkezését közvetítse és hiteligényük kielégítését legelőnyösebb módon eszközölje. A központ üzletrészesei üzletrészeik után legfeljebb 4 százalék osztalékot élveznek, az esetleg befolyó többlet hitelszövetkezetek hitele olcsóbbá tételére fordíttatik. Minden községi hitelszövetkezet egy vagy kétszáz forintos üzletrészt jegyez a központnál, melyet öt év alatt fizethet be és melylyel nyilvánvalóan dokumentálják, hogy ők a »Hazai szövetkezetek érdekhálózatának« tagjai akarnak lenni. Ennek előnyei a kölcsön vételeknél, az ellenőrzésnél, bevásárlásoknál és eladásoknál mutatkoznak. A központ igazgatósága, felügyelő-bizottsága választásánál a szövetkezeti kongresszus útján minden községi hitelszövetkezet befolyással bír. (A kongresszust is a »Szövetkezés « 1894. folyamában terjedelmesen ösmertette.) Egy cikkecske keretén belül a szövetkezetek anyagi és erkölcsi haszna ki nem fejthető. Hat év óta havon* Készséggel adok helyet ennek a cikknek. Lelkészeink mind többen és többen fordulnak a »községi hitel-szövetkezete eszközéhez gyülekezeteik anyagi erősítése érdekében. Gyakorlatias módja ez az egyháztagok anyagi erősítésének. E mellett az önsegély prot. elve érvényesül benne. A belmisszió anyagi oldalának egvik fontos ága. Szerkesztő. ként megjelenő füzetben, a >Szövetkezésben«, mindig újat mondva, ezt teszszük. Azt olvassa, a ki egyszerre mindent akar tudni. A községi hitelszövetkezet legkönnyebb megalakítási módj a a következő: A görgényi egyházmegye leveleiből és a »Szövetkezés* -bői magát jó előre tájékoztassa és falujában gyűléseken és egyesekkel a hitelszövetkezeti eszmét megösmertetni és megkedveltetni törekedjék, az alapszabály-tervezetet olvasgassa előttük és olvastassa általuk. Ha ez megtörtént, akkor a törzskönyvlapot irassa a jelentkezőkkel alá. Tüntesse ki, hogy ki-ki 25 forintos üzletrészt jegyez, mely hetenkénti előleges 10 krajcáros részletekben öt év alatt lesz teljesen törlesztendő. Az írni, olvasni nem tudók, nyomjanak két tanú előtt kézjegyet. Ha mindez megtörtént, értesítsék vagya központot (»Hazai szövetkezetek központi hitelintézete mint szövetkezet*. Budapest, IV. Egyetem-utca 2. sz.) vagy a központ azon megbízottját, ki azon vidéken az alakulásokat vezeti és kitől az utasításokat kapták. Vett értesítés után a központ az alakuló közgyűlés határidejét megállapítja. Otthon előre csak a következőket kell előkészíteni. 1. Annak idején a közgyűlést helyi szokás szerint összehívni. 2. Szemeljék ki előre, hogy kik legyenek az igazgatók, legkevesebb öt, azonfelül lehet és 3. kik legyenek a felügyelő-bizottság tagjai, legkevesebb három, annál több lehet. Az igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagokra szavazólapokkali titkos szavazás tartatik,ezért a megállapodás szerint írják meg előre a szavazólapokat kellő számban. 4. A könyvvivő és pénztárnok személyében is előre kell megállapodni és megtudni, hogy kikre a bizalom irányul, azok azt elfogadják-e? Ezek a legfontosabb állások. Ez alakuló közgyűlésre a központi megbízott minden szükségest magával visz. 0 ad útmutatást a könyvvitelre nézve és az ő közbenjárásával tartja meg a megválasztott igazgatóság az első gyűlését is. Az összes cégbejegyzési költségeket, könyveket, nyomtatványokat, pecsétnyomókat, tűzmentes szekrényt stb. a központ szerzi be az összes szövetkezeteknek nagyban és a beszerzési áron bocsátja a községi hitelszövetkezetek rendelkezésére, a kik a jövedelemből ezek árát apródonként törleszthetik. A központ gondoskodik arról is, hogy egy szakértő könyvvivő költség- és díjmentesen időközönként minden szövetkezetet meglátogasson, a könyvvezetést és üzletkezelést betanítsa és ellenőrizze, nehogy rossz könyvelésért a szövetkezet károsodjék. Nem vezérli a központot és annak megbízottait egyéb, mint az, hogy a földmíves-osztály sorsán, tehetségünkhöz képest, segítsünk. A hitel mérve, rendszerint minden egyes jegyzett üzletrész után 75 forint, évi kamatlába pedig ma 5 V2 °/o • melyen a községi hitelszövetkezet legfeljebb 2°/0 -ot nyerészkedhetik. A szövetkezet tagjainak birtokvásárlásra vagy nagyobb (legalább 1000 frt) törlesztő kölcsönt is közvetít a hitelszövetkezet útján a központ. Ha a községi hitelszövetkezet megbízható kezekben szolidul kezeltetik, a hitel mérve tetemesen fokozódik. Nem szabad felekezeti vagy nemzetiségi színezetet adni a hitelszövetkezetnek, mert az ellenkezik azon iránynyal, melyet követünk és mely zászló alatt eddigi eredményeinket elértük.