Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-28 / 9. szám

hosszas és beható tanácskozás után javaslattételre egy albizottságot küldött ki, felhiván, illetve felkérvén egyúttal Baltik Frigyes püspököt, hogy az »in sacris* netalán teendő módosításokra nézve tervet készítsen; mert hiszen természetesen egyes liturgikus functiók nem lényeges alkotó elemei változni fognak. Egyúttal kimondotta ezen bizottság azt is, hogy mivel az állam a lelkészeknek a stolákért kárpótlást ád, javasolni fogja, hogy a kötelező stólák eltöröltessenek. Ha valaki az általa igénybe vett lelkészt honorálni kívánja, az az ő dolga; szép tőle, de nem köteles vele! Megvallom, régen mentem oly elégedetten egyházi gyűlésről haza, mint most. mert hiszen láttam, hogy egyházam intéző körei tudják, jól tudják, mire kell gondot fordítani s öröm volt látni, hogy a mint annak a régi bilincsnek láncai kissé megoldódtan, mint igyekeztek alkotni ! Még a borzasztó hóvihar sem rontotta el jókedvemet ! De azért mégis csak felsóhajtottam: »Hej, ha egyházam kezeiről egykor csak végleg lepattanna az a nehéz, nehéz, bizony már 300-százados bilincs, a szegénység /« Hörk József. Nyilt levél. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület espereseihez. ' Nagyt iszteletü esperes urak! Hogv jeles írók, nagy költők jubileumának megtartásával a nagy dicsőséggel megfontolt pálya 50-ik évének betelését is bevárják barátaik, tisztelőik, oka az, mert az ilyenek írói pályájukra nagyon fiatalon lépnek fel s így az 50-ik év végén csak első határkövéhez jutnak el a Mózes által megjelölt emberi életkornak, t. i. a 90-ik évhez, legfelebb a 70 -80 közötti évek valamelyikéhez. Vannak ám esetek — s ezek a leggyakoriabbak — a mikor lehetetlen egy-egy jelesünk jubileumának megtartásával, közpályán szerzett érdemeinek méltatásával a közpályán munkálkodás 50-ik évének leteléséig várni, mert akkor már az illető átlépné a Mózes által megjelölt (s a tapasztalat által igazolt) emberi életkornak a második határát is. vagyis túl lenne a 80-ik életéven is. Már pedig az a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, hogy egy férfiú, a ki 30—40 év közt lép egyik vagy másik közpálya porondjára és ott 25 éven át birkózik testi és lelki erőt egyaránt fogyasztó munkával, ilyen munkát még a következő 25 éven át is folytathasson lankadást nem ismerő test- és lélekerővel. Ha akarná sem teheti ezt legtöbb közpálya embere; mert bár a lélek kész lenne is, de a test erőtelen. Úgy van tehát, miszerint bármely közpályán működés sikerének elismerését, méltatását, erkölcsi megjutalmazását a közpályán működés 25-ik évén túlhalasztani nem tanácsos. S csakugyan a közpályák jeleseinek jubileumát a 25-ik év leteltével ünneplik a tisztelők és barátok a legtöbb esetben. Ezen közgyakorlatra hivatkozva s baráti meleg szeretet által indíttatva hívom én fel ezen nyilt levélben egyházkerületünk nagytiszteletű espereseinek a figyelmét arra, hogy közös erővel, egyetértve hassanak oda, miszerint egyházkerületünk legtöbb munkát s legsikeresebben végzett közhivatalnokának 25 éves jubileuma tartassék meg ez év folyamában valamelyik egyházkerületi közgyűlés alkalmával. Tartassék meg az ünneplésre nagyon is méltó férfiú szerénységének megfelelően, minden külső fény, minden pompa nélkül az által, hogy a legidősb esperes az ünnepelt érdemeit méltató s kiemelő beszéd kíséretében adjon át neki a közgyűlés szine előtt arany tollat, ezüst tintatartóval együtt. Soha jegyző nagyobb érdemet nem szerzett egy ilyen ajándékra, mint egyházkerületünk jegyzője, az igazán aranytollú s fáradhatatlan vasszorgalmú, ezüst tiszta jellemű, de érdemeivel soha nem dicsekedő, szerény Tóth Sámuel. Kérésem az, hogy az egyházmegyék kanonika vizitáció alkalmával gyűjtsenek magok, gyűjtessenek megbízottaik által e célra minden egyes egyházközségben kivétel nélkül a nagyt. esperes urak. A begyűlendő összegből készíttessenek csak egy arany tollat és egy ezüst tintatartót s a fenmaradó összeg legyen »Tóth Sámuel« alapítvány a főiskolai konviktus javára. Ez az összeg nem lehet kevés, ha csupán egyházkerületünk lelkészei, világi hivatalnokai s magok az egyes egyházak is járulnak ahhoz filléreikkel. De hiszem, hogy a többi négy egyházkerületben is szívesen rendeznek gyűjtést e célra a nagyt. esperes urak, mert hiszen Tóth Sámuel mint konventi és zsinati főjegyző is elismerésre és jubilálásra méltó érdemeket szerzett önmagának. Ne nézzék — esdekelve kérem — a nagyt. esperes urak, hogy kitől jött ez a felszólítás, hanem nézzenek annak a férfiúnak elévülhetlen érdemeire és vérző szívsebére, a kiért tettem ezt a felszólítást. Erősen hiszem, hogy az a jubileum gyógyító balzsam leend a jubilált vérző szívsebének, ha meg gyógyítására nem is, de legalább hegesztésére. Jó barát.* KÜLFÖLD. Külföldi egyházi szemle. A jezsuitákat kitiltó német birodalmi törvény eltörlésének s ezek visszahívásának a kérdése újból lázas izgatottságban tartja a sajtót, a parlamentet s a közvéleményt Németországban. A centrumpárt újból megsürgette azt a birodalmi gyűlésen, s egyáltalában nem tud megelégedni azzal az eredménynyel, a melyet a mult évben tett a Bundesrath a Redemptoristák visszahívása tekintetében. A centrumpárt javaslatának támogatói a régiek. Sociáldemokraták, elszásziak és lengyelek szavaztak mellette, a conservativ és liberális pártárnyalatok ellene. A többség ez alkalommal is nagyon elenyésző volt, s nincs kétség benne, hogy a Bundesrath — mint tavaly is tevé — újból el fogja vetni a birodalmi gyűlés centrumpárti javaslatát. Kívánja azt a politikai morál, s a viszonyok elfogulatlan megítélése. Ily körülmények között kétszeres érdekkel bír az evangéliomi egyházba tért Hoensbroech grófnak, a volt jezsuita páternek e napokban »Der Jesuitenantrag des Centrums« cím alatt megjelent röpirata. Komoly objectiv hangon mondja itt ei Hoensbroech gróf, a jezsuita rendnek 13 éven át volt buzgó tagja és ügyes apologitája a jezsuita rend visszahívásának kérdéséhez azokat a dolgokat, a * Szokatlan dolog, hogy valaki »nyilt« levelet álnév alatt írjon. Cikkíróra s a megjubilálandó érdemes főjegyzőre való tekintetből azonban az incognitót mi is respektáljuk. Szerk, 18*