Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-21 / 8. szám
vonatkozólag ugyanezt jelentette, dr. Erödi Béla főigazgató a geographiai csoport jegyzékét mutatta be. Tötössi/ Béla a geometriai normális gyűjteményt, a Mathematikai és Physikai Társulat a physikai normális gyűjteményt készítteti. E munka körül leginkább a társulat elnöke, báró Eötvös Loránd, a volt közoktatási minister buzgólkodik. Az ifjúsági könyvtár nagy részét Ssemák István már megrendelte. A graphikus táblákat, a melyek a középiskolák állapotát és fejlődését tüntetik fel. Beke Manó előadó készítteti. Az ország minden részéből jelentik egyes iskolák kiválóbb tárgyaikat, egyes tanárok pedig a tanítás érdekében kieszelt eszközeiket. Intézkedés történt egyes lokális gyűjtemények kiállítása dolgában is. Dr. Klamarik János elnök jelentette, hogy három természetrajzi lokális gyűjteményt készíttet: egyet, mely a hegyvidék, egyet, mely az Alföld és végre egyet, melv a Tengerparti természeti viszonyainak feltüntetésére szolgál. A tárgyalás folyamán a bizottság szóba hozta, hogy a kiállítás tanulmányozására ideérkező külföldiekre való tekintetből gondoskodni kell a középiskolák állapotát feltüntető és a magyar középiskolai tanítás terén uralkodó törekvések ismertetése céljából magyar, német és francia nyelvű ismertető füzetekről. A bizottság elhatározta, hogy a munka minden fázisának figyelembevétele céljából ezentúl gyakrabban tart ülést. A tiszántúli gimnáziumok felügyelője, a minap választott Joó István érdekes ténynvel kezdte meg hivatali működését. Körlevelet intézett a tanár-testületekhez, hogy tegyék meg biráló észrevételeiket a gimnáziumi vallástani tankönyvekre. Alkalmat az ad rá, hogy új kiadások készülnek s ezeknél figyelembe akarják venni a tanárok észrevételeit, vonatkozzanak azok bár a nyelvre, szerkezetre, tartalomra vagy terjedelemre. Ebben az eljárásban az a protestáns autonomikus elv nyilatkozik meg, hogy semmit rólunk nélkülünk. Maga a kérdés pedig, a vallástani kézikönyvek revíziója, egyike a legégetőbb reformálni valóinknak. A miskolci főgimnázium új épülete. A miskolci ev. ref. főgimnázium az állammal legközelebb kötött szerződés értelmében új épületet emel. E célra a mostani püspöki lak telkét szemelték ki, püspöki lakásul pedig a gimnáziumépület alakíttatik át. Tanítók kaszinója fog alakulni a székes fővárosban. A kiküldött intéző-bizottság már kidolgozta az alapszabályokat és jelenleg tagok gyűjtésén fáradozik. E célból taggyüjtő íveket bocsátott ki és remélhető, hogy a kaszinó mielőbb megnyilhatik. Az alapszabályok szerint háromféle tag lehet, ú. m.: a főváros területén belől lakó tanítással foglalkozó egyén rendes és a kívül lakó, tanítással foglalkozó egyén kültag és a tanítással nem foglalkozók, pártoló tagok. Beltagok és pártolók évi 10 frt, kültagok pedig 2 frt 50 kr. tagsági díjat fizetnek. Az intéző bizottság lelkes felhívást intézett a tanítósághoz országszerte. — Aláírási ívek Senyéi Ferenc igazgatónál (VII.. Murányi-utcai iskola) kaphatók. A budapesti tanítók segélyegyesülete február 17-én tartotta az évi rendes közgyűlését Verédy Károly dr. tanfelügyelő elnöklete alatt, az új városháza termében. A tagok nagy számmal jelentek meg s tudomásul vették Sántha Lajos titkárnak nyomtatásban is megjelent részletes jelentését. Az egyesületnek az idő szerint 634 rendes és 76 alapító tagja van. Az egyesület sokféle jótékonyságot gyakorol; így a mult évben tagjainak 19.000 frt olcsókamatú kölcsönt adott; tizenhárom tanuló között 650 frt ösztöndíjat osztott ki; tanítók özvegyeinek és nyomorba jutott tanítóknak 200 forint segélyt nyújtott: 10 elhalálozott tag temetésére 2500 frtot fizetett ki. Az egyesület vagyona a 34,000 frtot meghaladja. A magyar pedagógiai társaság február 16-iki ülésén De Gerandó Antónia az iskolai fegyelemről és szabadságról tartott felolvasást. Azt bizonyította, hogy a fegyelmezett gépies tornatanítás a testi fejlődésre káros, mert voltaképen sem nem erősít, sem nem fejleszt. Ép úgy károsnak tartja az erkölcsi nevelésnél és szellemi fejlesztésnél a katonai fegyelmet. A nevelés és oktatás feladata mindig az, hogy a növendéket felsőbbrendű lénynyé képezze és fölveti a kérdést, ki tekinthető felsőbbrendű lénynek? Arra az eredményre jut, hogy mindenki, a ki bármely úton, mely énjének megfelel, szenvedélylyel keresi az igazat. Az ilyen lény életének mindig meglesz szent egysége, altruisztikus iránya. Csak a félműveltség, a hamis tudomány tesz kicsinylővé s nevel proletárokat, mert alapjában tudatlannak hágy és mégis elbizakodottá tesz. Az iskola célja, hogy alapos műveltséget adjon és a felolvasó szerint ennek eszköze a szabadság. Bétcrffy Sándor az 1848-ik évi júl. 20—24-én Budapesten megtartott első magyar tanügyi kongresszust, annak egybehívását. lefolyását, megállapodásait, a kisdedóvásra és leánynevelésre vonatkozó munkálatait stb. Ülés végén Nagy László indítványára elvileg kimondatott, hogy a társaság a millenniumi második egyetemes tanügyi kongresszusra képviselőket küld. Tanítók fizetése a külföldön sokkal magasabb, mint hazánkban. A székesfővárosi tanítók fizetésök rendezése alkalmából, számtalan adattal igazolják ezt. E kimutatás szerint a népiskolai tanítók fizetése: Würtembergben 2650 frtig, Drezdában 2400 írtig, Berlinben és Frankfurtban 2280 frtig, Párisban 3000 frtig (az igazgatóké 4400 frtig), Angliában és Hollandiában 1250 írttól 5000 forintig, Aachenben 1380 frtig, Boroszlóban 1800 forintig. Kasselben 1920 frtig, Kölnben 1680 frtig, Halléban 1620 forintig, Hannoverben 1980 frtig, Wiesbadenben 1825 frtig, Münchenben 1116 frtig, Stuttgartban és Darmstadtban 1500 frtig, Karlsruhéban 1920 frtig, Braunschweigban 1860 frtig, Dessauban 1440 frtig, Coburgban 1320 frtig, Geraban 1620 frtig, Brémában és Lübeckben 1800 frtig, Elzász-Lotharingiában 1440 frtig emelkedik a tanítók fizetése. Népoktatásunk a millenniumi kiállításon. A millenniumi kiállítás népoktatási alcsoportjának csoportbiztosai február 7-én Szathmáry György miniszteri tanácsos elnöklése alatt érdekes értekezletet tartottak. Az elnök tudomására hozta a csoportbiztosoknak, hogy úgy Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, valamint a kiállítási igazgatóság hajlandó létesíteni egy minta elemi iskolát és minta kisdedóvót. György Aladár csoportbiztos bejelentette, hogy eddig részvételre mintegy 80 elemi iskola, 21 tanító-egyesület, 13 emberbaráti intézet s mintegy 15 magánfél jelentkezett. Szuppán Vilmos tudatta, hogy négy tanítónőképző és 18 férfitanítóképző, 9 felsőbb leányiskola, 35 felső nép- és polg. leányiskola és 27 polg. fiúiskola bejelentette részvételét a kiállításon. Elhatározta a bizottsági ülés, hogy Torontálmegye ajánlatát, hogy a népoktatási kiállítás költségeihez 5000 frttal hozzájárul, ha Torontálmegye népoktatási kiállítását külön a torontálmegyei jelleg feltüntetésével felveszik a kiállításba, pártolással terjeszti a csoportbizottság elé. Elhatározták továbbá, hogy a kézügyességet tanító elemi, felső nép- és polgári iskolák kézügyességi kiállítása csoportosan, az illető iskolákkal kapcsolatosan lesz bemutatandó, a speciális kézügyességi iskolák ismét külön csoportosítva. Végül még ifjúsági és népiskolai könyvtár megvalósításának szükségét mondták ki.