Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-14 / 7. szám

ben visszavezetnek bennünket kiváló történetíróink Magyar­országnak a honfoglalás előtti történetére, melyet nem régiben elhunyt kiváló tudósunk: Fröhlich Róbert írt, kinek nagybecsű irodalmi hagyatékát Kuzsinszky Bálint és Nagy Géza rendezték sajtó alá. Ebben a részben Magyarország őstörténelme kitűnően van tárgyalva, rövid, tömör bevezetés után a következő fejezetekben: I. A leg­első földrajzi tudósítások. II. Strabó és az első század többi írói. III. Ptolomaeus adatai. IV. Magyarország leg­régibb ismert lakói, mely utóbbi fejezet már a nemsokára megjelenő tizenketledik füzetben nyer folytatást. A klasszi­kus történelmi stilusban megírt szöveghez számos és nagy részben eddig magyar munkákban még sehol be nem mutatott ábrázolatok vannak csatolva, még pedig nagy számban. Egyes füzet ára 30 kr. Előfizetés negyedévre (12 füzet) 3 frt 60 kr. Félévre (24 füzet) 7 frt 20 kr. Kapható minden hazai könyvkereskedésben. ** A »Protestáns Pap* ez évi 1-ső száma a kö­vetkező tartalommal jelent meg. Újévi ima. Költemény, Tóth István. Bérc és patak. Költemény, Székely Ákos. Egy falusi pap gondolatai. A vasárnap megünneplése. Egyházi beszéd, Gzékus László. Az írás. Egyházi beszéd. Fejes György. Vízkereszt utáni negyedik vasárnap. Egy­házi beszéd, Szigethy Dániel. A szeretet. Egyházi beszéd, Fejérváry Gyula. Csoportosított böjti textusok és felosz­tások. Ladányi. Esketésí beszéd, Olajos Pál. Törvények és rendeletek tára, Szerkeszti Kunó ^amu esperes. Vegyesek. Különfélék. Egyházi tiszti választások. Papválasztások. Ha­lálozások. Szerkesztői mondanivalók. — A »Protestáns Pap* havonkint egyszer jelenik meg, 2—2 íven. Előfizetési díja egy évre 4 forint, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Az előfizetési pénzek a szerkesztő-kiadókhoz (Lágler Sán­dor, Kálmán Dezső) Kölesdre küldendők. ** A Hajnal című belmissziói folyóirat 2-ik szá­mában Szabó Aladár szerkesztő a sikeres belmisszióról, Mayer Endre eperjesi theol. tanár a felolvasásokról. Dia­niska Frigyes a börtönügyről. Szász Béla Gusztáv Adolfról, Epperlein Irma a sötétségben járó népről közölnek na­gyobb cikkeket. Evangéliumi lélek és erő nyilatkozik meg bennök. A kisebb rovatokban (Speculum veritatis, Apró­ságok, Missziói mozgalmak, Irodalom, Bibliai kalauz) érde­kes apróbb közlemények. A két íves, igen csinos kiállítású havi folyóirat előfizetési ára 1 frt, mely összeg a kiadó Hornyánszky-céghez (Budapest, Akadémia bérháza) kül­dendő. ** II Pilárik István élete. Egyháztörténeti tanul­mány, írta Stromp László theol. m. tanár Pozsonyban. Nagy 8-adrét, 40 lap, Budapest, 1895. Hornyánszky nyo­mása, kapható szerzőnél Pozsonyban. — Rendkívül érde­kes és értékes kis biográfia a protestánsok üldözése ko­rából. Piláriknak, ennek a sokat üldözött, sokat szenvedett, de mély kegyességű, magas műveltségű és hazafias lel­kületű lutheránus lelkésznek és esperesnek megható élettör­ténete van benne rokonszenvesen, biztos történeti tudással és jellemzetesen elbeszélve. A XVII. századbeli papság törhetlen hitbuzgalmának, bámulatos hivatáshűségének és bizonytalan existenciájának fölemelő és elszomorító, de sokszorosan tanulságos képe híven van kidomborítva A becses kis füzet különben különlenyomat a * Protestáns Szemle* mult évi folyamából. ** A tudomány csődjéről. Levél Brunetiére Fer­dinándnak, a francia Akadémia tagjának, írta Bodnár Zsigmond egyet. m. tanár. Nagy 8-adrét. 38 lap. Buda­pest, 1895. Eggenberger kiadása. Ára 30 kr. — Érdekes, aktuális tárgyú füzetke. Brunetiére, a világhírű francia kritikus a Revue des deux mondes január 1. számában egy nagy feltűnést keltett tanulmányt adott ki »Egv vati­káni látogatás után* cím alatt. E tanulmányban azt bizo­nyítgatja, hogy a tudomány csődbe jutott. A természet­tudományok a világ, az élet, az ember eredetének meg­fejtését ígérték. Nem váltották be szavukat. Az »eredet« kérdése ma is rejtély, a mysteriumok nincsenek megfejtve; sőt a nyelv, a társadalom, az erkölcs, a vallás eredetének kérdései sincsenek megoldva. Vissza tehát a vallás, a keresztyénség s különösen a kath. egyház dogmáihoz. »A tudomány elvesztette varázsát, a vallás visszahódította a magáénak egy részét«. Ezt írja Brunetiére. Bodnár erre válaszol a Levélben. A Br. említette csődből való kimene­külésre nem a valláshoz való visszatérést, hanem az ő (a Bodnár) »fölfedezéséhez* való csatlakozást ajánlja. Bod­nár fölfedezése pedig abban áll, hogy a haladás törvényéül az »eszmeerőt« veszi fel. Az eszme vezérel bennünket s ez az eszme kétféle: ideális és reális, s e kettőnek a harca teremti meg az ideal-realismus jelenségeit. Tudománynak és vallásnak egyaránt megvan a maga külön országa. — Az érdekes nyílt levél nagyon érdemes az olvasásra, bár mi azt tartjuk, Brunetiernek abban igaza van, hogy az igazság a keresztyénségben van, mert ez isteni kijelen­tésen alapszik; tévedése csak az, hogy a keresztyénséget és az egyházat a romanizmussal azonosítja. ** A »Magyar Tanférfiak és Tanítónők Ezred­éves Albuma* című nagyszabású emlékmű ujabban meg­jelent részei közül kiváló figyelmet érdemel a felső-lövői tanítóképezdén végzett egyének csoportja, kiket a képezde lelkes buzgóságú igazgatója. Ebenspanger ,í. oly sikeresen összecsoportosított, hogy alig maradt nehánv ki belőle. A lövői album tulajdonképen az intézet 50 éves jubileumára készül, mintegy 200 egyén fénynyomatú arcképét s rövid életrajzát tartalmazza s külön előfizetési ára 5 frt. A mil­lenniumi nagy albumban mintegy 300 egyén arcképe jelent eddigelé meg. Ugyanennyi rendezés alatt van. Arc­képeket az egész folyó évben elfogad a szerkesztőség, mely névre szóló felszólításokat küldöz széjjel s szívesen veszi, ha érdemes kartársakra figyelmeztetik. Új előfizetők a 9 frt előfizetést még mindig három részletben fizethetik be, egyet a jelentkezéskor, a másik kettőt szeptemberig. A mű valóban páratlan jelenség lesz a tanügyi világban, mert képes ezer tanférfiú arcképét és rövid életrajzát be­fogadni. Minden megkeresés Békésre Vadav Józsefhez inté­zendő. ** A Franklin - Társulat könyvárleszállítása ügyében naponként mindenfelől kérdezősködések érkeznek ez intézethez az iránt, hogy mely határidőig marad ha­tályban ez az árleszállítás ? A nevezett társulat most arról értesíti az irodalom-kedvelő közönséget, hogy »Rendkívüli könyvárleszállítása a bolti árak felére és harmadára* folyó évi február 28-án hatályát veszti, s így március elsejével kiadványai kivétel nélkül ismét csak a rendes bolti ára­kon lesznek kaphatók.

Next

/
Thumbnails
Contents