Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-08 / 6. szám
mint értesülünk, a református közalap folyószámlájára az őt illető 100 ezer frt a napokban fizettetett be a földhitelintézethez. Az államsegély felhasználásának módjáról a legközelebbi konvent fog határozni. * Egyházkerületi közgyűlés. Az erdélyi evang. reform, egyházkerület elnapolt rendes közgyűlését Kolozsvárit folyó évi február 24-én kezdődőleg tartják meg. A közgyűlésnek a következő tárgyai lesznek: 1. Az újonnan váiasztott egyházkerületi képviselők igazolása : 2. Az ifjú papok felszentelése. 3. A püspök évi jelentése 4. Az igazgató tanács és tanügyi előadó jelentései. 5. Az egyházkerületi közpénztár 1892. évi zárszámadása és 1894/95. évi költségvetése. 6. Az igazgató tanács előterjesztései: a) a Felség által szentesített zsinati törvények kihirdetéséről és életbeléptetésének módozatairól, b) a végrehajtott pénzügyi műveletek eredményéről és a központi kezelés alatt álló alapok miként való elhelyezéséről, c) az 1889. évi közgyűlés 62. és 64. sz. határozatai alapján, a Kolozsvárit felállítandó theol. fakultás alapjának állásáról s javaslat a theol. fakultás megnyitása s elhelyezése tárgyában. d) a Budapesten eszközölt telekvásárlásokról. 7. Egyházkerületi közügyigazgató választás, gondnokok és tanárok választása. — A /területi gvülés, a mint Kolozsvárról írják, fontos okok miatt március végére halasztatott. * Az országos k ongrua-bizottság többszöri ülésezés után elhatározta a plébániák jövedelmének összeírását. Az összeírás önbevallás alapján fog eszközöltetni az e célra készített bevallási íveken. A bevallást Samassa József érsek indítványára fogadták el, a hivatalos összeírás elvével szemben. A bizottság a lemondott Boncz Ferencz helyébe dr. Timon Ákost választotta meg előadójává. * Adományok a debreczeni egyetemre. Debreczeni laptársunk újabban a következő nagyobb adományokat mutatja ki: Debreczenből Csanak József és gyermekei 3000, Ujíálussy József 1000. Torday Gábor 800 koronával; a város egyes tizedeiből Kiss Albert ívén 4282, az I. tizedben 1570. a IV.-ben 3710, a Vargautcában 2236, a péterfiai I. tizedben Géresi K. ívén 1300, a csapó-utcai tizedben Hajdú Gyula ívén 814 korona gvült. A vidékről H.-Hadház 4000. Szatmárnémeti egyház 400. Vámospércs 2000, Nagypalád 100, Túri Lajos 200 koronával, a mezőkeresztesi egyház 6' 9 koronával, Csege község 1000 koronával. H -Mánás egyház 2000 koronával, a Ludovika akadémia református növendékei Petri Elek utján 100 koronával stb. járultak. — Legújabban Széli Farkas 600, Komlossy Dezső 600, Harstein Lipót, 500 koro nás alapítványt tettek ; a Phönix biztosító társaság 400, Lukács Dezső 100 koronát adományoztak: a piac-utcai V. tizedben 793 korona gyűlt; vidékről aradi egyház 200, tiszafüredi egyház 200. miskolczi egyház 100, Fiume város 600 korona adományt küldtek. * A Kolozsvártt felállítandó theologiai fakultás ügyében, az erdélyi püspök az egyházkerületi Igazgató Tanácshoz előterjesztést tett, mely szerint az intézet felállítása és közel jövőben való megnyitása biztosítva van. A theol. fakultás költségvetését következőleg ismerteti a Prot. Közlöny: A szükséglet rovata évi 32,012 frt :0kr. összeget tüntet föl, melyből 12,500 frt személyi járandóságok címén, a tanárok és docensek fizetésére, konviktusi és szolgaszemélyzet javadalmazására van fölvéve, 19,512 frt 20 kr. pedig a dologi kiadásokat képezi, melyben az építendő fakultás épület építési költségének kamata és törlesztő-részletei, konviktusi költségek, könyvtár, ösztöndíj, fűtés, adó, stb. van beszámítva. A fedezeti tőke összege, a fakultás tulajdonát képező házak jövedelméből, alapítványokból s a múlt évi közgyűlés által e célra destinált alapok jövedelméből, 367,295 frt krt. lesz és az évi tiszta jövedelem 32,393 frt 25 krban van fölvéve, tehát a mérleg 381 frt 5 kr. felesleget mutat. * Vallásos estélyek Sárkereszturon. Mint Lapunknak írják, Lévaij Lajos Sárkeresztur tevékeny lelkipásztora az általa már 14-ik éve csütörtök reggeli istenitisztelet után a templomban tartatni szokott egyháztörténelmi előadásokat e téli időszakban, esteli 6 órára s az iskolahelyiségekbe tette át s e változtatást minden tekintetben szerencsésnek tapasztalja. Hívei, sőt a más felekezet tagjai is zsúfolásig megtöltik az elég tágas termet minden csütörtök este. Igaz, hogy a fejtegetett thema ezúttal: az egyházpolitikai törvényjavaslatok, melyek érthető, érdekeltséget keltettek náluk is. Később a honfoglalás már megkezdett történelmét fogja tovább folytatni a buzgó lelkész. — Vivát sequens! * Az egyházpolitikai javaslatok és a stóla. Az »Őrálló* január 2ó-iki számában Görömbei Péter u.-kallói lelkész következő számítást tesz a ref. lelkészek stóla veszteségére nézve. Nézze meg bár akárki a statisztikai állapotok kimutatását, úgy fogja találni, hogy 100 lélek után a születés 5—6, halálozás 3—4. új házasok számát 0—l-re lehet átlag tenni. Vegyünk fel már most egy közepes népességű egyházat 5—600 lélekkel; ott a születés körfilbelől 25 —30, a halálozás 15—20, az uj házasok száma átlag 4—5-re tehető. 1000 lélek után születés 40 — 50, halálozás 30—40, uj házas 8—10 esetre számítható. Tudjuk, hogy a reformáltaknál a stóla szabályozva van. Keresztelés 50 kr., temetés templomban 2 frt, udvaron 4 frt, hirdetés-esketés 2—3 frt. Jegyezzük meg még, hogy a kereszteléstől az 50 kron felülfizetés fehérhollói ritkaság; továbbá, hogy falukon a 20- 30 halottból alig temet a pap 3—4 et, a többi énekszós. Már most tegyünk számítást egy 500, egy 1000 és egy 2000 lelket számláló egyházban a stóla-jövedelemre nézve. Rájövünk, hogv 500 lélekből álló egyházban 25—30 forint, 1000 lelket számlálóban 50—60"frt, 2000 leiekkel biró egyházban 100—120 írtra lehet számítani, még ha azt az egy pár pénzes kiadványt felveszszük is. a mi évrőlévre alig tesz valamit, mivel a kiadványokat, felsőbb rendeletre, mostanában ingyen teljesítjük. * Középiskoláink az ezredéves kiállításon. A kiállításon tudvalevőleg a közoktatásügy bemutatására építendő csarnok egy külön részét a középiskoláknak tartják fönn. A kiállítás orsz. bizottsága e célra külön programmot állapított meg s dolgozott ki. A programúi egyes szakaszai a következők: 1. Iskolaépületek rajzai és képei. 2. író- és rajzeszközök. 3. Tanszerek. 4. Tankönyvek. 5. Ifjúsági iratok. 6. Az eredmények bemutatása. 7. Grafikus táblák. 8 A középiskola szervezetére és fejlődésére vonatkozó okmányok. 9. Tanárok irodalmi működése. — A közoktatásügyi miniszter a programmot megküldte az iskolai hatóságoknak, hogv az illető tanártestületek figyelmét reá felhívja s hogy a szükséges előintézkedéseket tegyék meg. * Protestáns hitfelekezetek Oroszországban. Az orthodox orosz egyház zsinati procuratora, M Pobiedonostrelf f. év elején részletes jelentést tett közzé az orosz non-conformisták vagy raskolnikok számáról, elterjedéséről, életmódjáról. Az érdekes jelentést a »Daily