Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-27 / 52. szám

függönyöket és más a ceremóniákhoz tartozó dolgokat vittek a szent atya elé, hogy főpapi áldását kérjék rájok, hanem ruhákat, esernyőket, sőt állatokat is! Az egyik csoport szalagokkal felcifrázott kecskét vezetett elő. A pápa megütközött; de a küldöttség vezetője, egy spanyol érsek előlépett, s előadta, hogy ennek a kecskének az lesz a rendeltetése, hogy egy beteg gyermeket tápláljon a tejével; s XIII. Leó megáldotta. Más zarándokok kutyát hoztak. Most egy másik érsek lépett elő, s megmagyarázta, hogy ez a kutya a híres andalúziai fajból származik, és ha megnyeri a pápai áldást, úgy az andalúziai nyájak biztosítva lesznek a farkasok elöl! Ámde az érsek véletlenül rálépett a buldog farkára, mely azonnal beleharapott az érsek bokájába. S a zarándokok meg akarták lvnchelni!« Igazán, midőn a XIX. század végén egy művelt ember ilyeket hall és olvas, nem tudja, hogy vájjon nevessen vagy bosszankodjék-e, a szellemi bárgyúság ily kóros tünetei fölött? Az »Egyetértés«-ben nem rég egy névtelen író az öngyilkosok statisztikájával foglalkozott, vallásfelekezeti szempontból. Azt írja, hogy »a túlnyomóan katholikusoktól lakott vidékeken kisebb az öngyilkosok száma, mint azokon a helyeken, hol a protestánsok vannak túlsúlyban*. Igy p. o. a porosz statisztikák adatai szerint Boroszlóban, melynek lakói túlnyomó számban katholikusok, az öngyilkosságok száma úgy aránylik a népesség számához, hogy 100 ezer emberre jut 18 öngyilkosság, addig a körülte levő, főleg protestánsoktól lakott helyiségekben 100 ezerlakosra már 30 öngyilkos jut. Szászországban, hol a lakosok 97 százaléka, Hessenben, hol a lakosok 67 százaléka evangélikus, szintén 30 öngyilkosság esik 100 ezer emberre. Baden nagyhercegségben pedig csak 20. »Hogy az öngyilkosok számának ezen változását csakugyan és kizárólag egyfelől a kath. vallás szigorú dogmáinak, másfelől a protestantizmus több kétséget megtűrő világnézetének kell-e tulajdonítanunk, arról nem lehet vitatkozni. Annyi tény, hogy a protestánsok nagyobb jutalékkal járulnak évenként az öngyilkosok számának a növeléséhez« stb. Hát biz' ez elég szomorú, hogy ha így van. De itt azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy a gyilkosok és gonosztevők statisztikája pedig minden államban ép ellenkezőt mutat, s itt egészen a mi előnyünkre billen a mérleg. Különben a statisztika a valószínűség tudománya, melynek adatai néha kételyeket is támasztanak megbízhatóságuk felől a laikus, ahhoz nem értő emberekben. Igy Abaújmegye kir. tanfelügyelője (a ki a megyei lapok támadásaira a »Magyar Állam «-ban szokott nyilatkozni), pár év előtti tanügyi jelentésében olyan statisztikai adatokat közölt az akkori »Kassai Szemle« szerint, a mely nem egy emberben támasztott kételyeket, annak a megbízhatósága felől. E szerint Abaúj-Tornamegyében iskolába nem jár: a) A római katholikusok közül b) A görög katholikusok » c) A reformátusok » d) Az ág. h. evangélikusok » é) S az izraeliták » 18-4% 225% 19-5% 25-6% 422%. E szerint tehát a tanügyi viszonyok a legjobbak e megyében a róm. katholikusoknál, s a legrosszabbak a zsidóknál és az evangélikusoknál! Ehhez a statisztikához bizony igen sok kétely fér! Börnének, a németek szellemes írójának azért tetszik oly igen a kath. vallás, mert az szerinte »nem egyéb, mint a régi görög és római pogányság, melynek csupán a formája változott*. »Bor ez az elnyomott emberiségnek, hogy: »Ott csökken a szabadság, a hol a a mely által búját elfeledi; s tej a gyengébb emberi lelkeknek*. »A kath. vallás soha meg nem zavarja az ember örömét. Nincs ennél vígabb valami / Egy kath. gonosztevő szivét soha nem marcangolja szét a bánat, mert ott minden bűn megbocsátásra talál. De a polgári szabadság a kath. vallással soha meg nem férhet/« (Börne >Nachgelassene Schriften* i. köt. 290 1.). Bizony kevés szóban sok igazságot mond el a szellemes író. Az utolsó pontról pedig egy másik mély gondolkozó — Toqueville is úgy nyilatkozik katholicismus növekszik! Pár év előtt megyénk egyik kisebb városkájában, mulatság alkalmával, egy nagyobb víg kompánia jött össze. Ott volt többek között a víg kedélyéről és tréfáiról messze ismeretes .. . kanonok is. A poharazás mellett csakhamar megeredt a jókedv. Mindenki a nagyságos kanonok urat hallgatta, a ki különösen az ügyvédeket szemelte ki ez alkalommal szellemes gúnvjai céltáblája gyanánt; s többek között azt is elmondá, hogy a mai napság a legkényelmesebb és legkönnyebb pályák egyike az ügyvédség. Sokáig hallgatta ezt türelmesen egy a társaságban jelen volt kálvinista ügyvéd is, a ki végül felemelkedve imígy szólt: »Én pedig azt mondom, hogy senkinek sincs jobb dolga e földön, mint a kath. papnak. Nincs kényelmesebb s dologtalanabb állás a kath. papságnál. Ha kath. volnék, én a fiaimat mind kath. pappá nevelném; mert annak könnyű és kevés teendői mellett sok a fizetése. Egyéb dolga sincs, minthogy a templomban a könyvből leolvassa a misét. Az oltár elé áll, s ott jobbra hajlik, balra hajlik, előre hajlik és hátra hajlik. Kezébe veszi a füstölőt, s azzal jobbra füstöl, balra füstöl, elől füstöl, hátul füstöl; s ezen kívül alig van más teendője a templomban«. A kanonok űr ezek utan egeszen békét hagyott az ügyvédeknek. Van a művelt emberek közt egy elterjedt s erősen terjedő conventionalis köszöntésmód, melyet a közéletben mindnyájan — habár nem épen helyesen — széltire használunk, s ez az »alá' szolgája!* A megboldogult Vandrák, a híres tanár Eperjesen egykor megtiltá tanítványainak, hogy így köszönjenek. És ezt szerintem egészen helyesen tette; mert e köszöntésmód sem nem szép, sem nem magyaros. S az még hagyján volna, ha azt csak a művelt emberek használnák egymás között. De napról-napra terjed az, mint a filoxéra nemcsak a műveltek, de a szegény egyszerű nép között is. Láttam én már szegény mezítlábas paraszt gyermekeket is, a kik ezzel a köszöntéssel éltek. S megvallom, hogy akkor e köszöntés rám nézve egészen szokatlan, nevetséges és visszataszító hatást gyakorolt. Most, a midőn sok vajúdás után városunkban is az összes felekezeti iskolák beszüntetésével nemsokára állami iskola fog létesülni; egyik vidéki tapasztaltabb ref. lelkészkollegám és barátom arra figyelmeztetett, hogy majd az állami iskola felállításakor meg ne felejtkezzünk a köszöntésmódról sem, mivel esetleg könnyen megeshetik, hogy egy új kath. tanító vezetése alatt, a nagyobb számú kath. gyermekek kedveért majd a mieink is »Dicsértessék<-el fognak köszöntgetni. S erről egy érdekes történetet mondott el. ^Néhány év előtt s . .. i pap voltam — úgy mond — a hol hasonlólag állami iskolát létesítettek. A községben két nagyobb felekezet volt: a ref. és a katholikus. Midőn az iskola megnyílt, szóba jött a köszöntésmód is. A katholikusok követelték a maguk számára a »Dicsértessék«-et, és sehogysem voltak arra bírhatók, hogy a szerintök kálvinista köszöntésmódot, a »jónapot« vagy >jóestvét« elfogadják. A két felekezet hívei nem tudtak egymással megegyezni.