Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-20 / 51. szám

többet keli félteniők, kiművelt lelkük könnyebben felszárnyalhat a minden áldások osztogatójához, mint a föld rögéhez lekötött szegény ember lelke. »Legelsőbben is adok nagy hálákat a mindeneken szabadosan uralkodó szent istennek — így kezdi végrendeletét Lorántffy Zs. — hogy engemet az ő nagy és véghetetlen kegyelméből, az ő személyének hasonlatosságára teremtvén, keresztyén szülék által e világra adott és gyermekségemtől fogvást minden én érdememen kívül lelki és testi javaival meglátogatott, minden nyavalyáimban és báborűságimban kegyelmesen gondomat viselte, sűrű szomorúságimban vigasztalóm volt, s legfőképen pedig, hogy az ő ismeretire vezérlett, az ő szent fiának, az Úr Jézus Krisztusnak halála érdeméért, az ő anyaszentegyházában és választott serege köziben számlált.* Férjéhez intézett leveleinek mindegyikéből kiolvasható az Isten iránti hála s az ő gondviselésében vetett erős hit. »Azt nem mondhatom édes uram, írja egyik levelében, hogy nem búsulnék: mert ha csak az itt kinn való állapot volna is több, az, kitől féltem ott benn; de az kegyelmed felől való rettegésem nagyobb nekem ennél; de mindenekben csak ami kegyelmes Istenünkben bízom, hogy ő Felsége gondunk viseli mindenben.* Egy másik levelét így kezdi: »Meghozták a kegyelmed levelét; hogy kegyelmed édes uram egészségben, vagyon, azért az én kegyelmes Istenemnek hálát adok és kérem ő szent felségét, azután is jó egészségben tartsa meg kegyelmedet édes uram; mi is, legyen hála Istennek egészségben vagyunk. Nem mondhatom édes uram, hogy az kegyelmed állapotján sokféle gondolatom nem volna? de az én kegyelmes Istenemben bízom, ki eddig gondját viselte kegyelmednek, most sem rövidült meg az ő karjának ereje; kérem is ő szent felségét szívemnek buzgó -ságából édes uram, hogy noha ő szent felsége nem szól próféták által, mint az régi királyoknak, de szóljon az ő szent lelke által, mit cselekedjen kegyelmed, minden dolgaiban adjon boldog előmenetelt.* Idősebb fiának Györgynek, mikor ez már fejedelem volt s tőle némi keserűséggel illettetek, így ír egyik levelében: »De ha Isten engem azzal is próbál és szenvedtet, hogy az én fiamtól kell szenvednem, legyen abban is az én Istenemnek tetszése; csak tegyen békességes tűrővé, se egyéb ne szakaszszon el az ő hozzá való szeretettől*. Másszor ellenséges csapatok miatt aggasztó helyzetben volt, több oldalról rettegnie kellett, de az Istenben s az ima erejében vetett hit megerősíti. »Bár csak itt volna — írja egyik levelében — annak (t. i. a heszszeni fejedelemnének) az hada, könnyebb volna ennyi felé vigyázni ; noha abban sem volna állandó bizalom ; de mi felemeljük az mi szemeinket az nagy hegyekre és az völgyekre, nem találunk több segedelmet, csak az Istenben nagyobb az erő; ellenségeinkkel szemben csak az a mi dolgunk, hogy vigyázzunk és imádkozzunk, a mire Isten segít, el ne mulaszszuk«. (Vége köv.) Farkas József. ricir/vixiERT^,: Huldrich Zwingli. Sein Leben und Wirken nach den Quellen dargeslellt von dr. Rudolf Stuehelin, ord. Professor der Theologie zu Basel, Ersh r Halbband. Basel. Benno Schwabe, Veilagsbuchbandlung. 18U5. (Vollstáudig in 4 Halbbanden á Fr. 6—. M. 4'80.) A mint látom, a svájci nép nagy érdeklődéssel olvasgatja ezt a művet, mely érdeklődésnek első oka természetesen a vallásos szívben rejlik, de csak ott, hol a hívők ma, a tizenkilencedik század végén is tudnak gyönyörködni abban a fényben, mely az evangélium szövétnekéből árad a világra szét. Van azonban a dolognak más oka is, nevezetesen: szakember írta, ki a régibb és újabb forrásokat sok utánjárással használta fel, hogy a nagy reformátorról elvégre tiszta, egész képet nyújthasson az olvasóknak és valahára lehetővé tegye, hogy az ember legalább tudjon annyit ZwinglirÖl, mint a német reformáció hőséről — Lutherről. Mörikofer, JBaur és mások is foglalkoztak már Zwingli életével és működésével, de — mondhatni — egyoldalulag; Staehelin az eseményeket benső összefüggésükben szemlélteti, éles kritikája mindent megvizsgál, tolla alatt határozott, erőteljes vonásokkal kezd kidomborodni a reformátor egyénisége a mult idők homályából már a most megjelent részben is, mely negyede az egész műnek és fele az első kötetnek két könyvben következő beosztással: Zwingli ifjú kora, első tevékenysége Glarusban és Einsieddnben; a reformáció kezdete Zürichben. Eltekintve az egész műhöz tartozó bevezetéstől, mely Svájc politikai és egyházi állapotát tünteti föl a tizenhatodik század elején, a mint azonnal észre lehet venni, szerző az eseményeket az első könyvben 1484-től 1518-ig öleli fel, tehát Zwingli Zürichbe hívásáig, a második pedig 1519-től 1522-ig, vagyis azon mozzanatig, midőn Zwingli némely lelkiismeretébe ütköző kötelességek miatt Zürichből távozni akar és csak a tanács nagy kérésére marad meg továbbra is, mint prédikátor. Az első könyv mindjárt Zwingli egyszerű, polgárias szülői házába vezet; majd lépésről-lépésre kiséri a szellemileg megáldott gyermek, ifjú fejlődését tanuló éveiben a baseli Theodor-iskolaban, Bernben a humán Wolflm Henrik alatt, aztán a bécsi egyetemen és újra Baselben, hol a középkori scholastica akkor már az újabb humanismussal karöltve haladt egy oly tudós ujjmutatása szerint, mint a milyen Witlenhach Tamás volt, kit tanítványai nemcsak műkedvelésből hallgattak, hanem valóságos rajongással lelkesedtek tanaiért. 1506-ban Glarusban, 1516-ban pedig már Einsiedelnben találjuk Zwinglit, mint papot; szorgalmasan gyarapítja humán ismereteit; az egyházi atyáknak, az újszövetségnek, különösen Pál apostol leveleinek olvasása által jellemző alapon épült bizonyosságot szerez a Krisztusban való üdvről, de ugyanakkor mind jobban-jobban távozik a fennálló egyházi tanoktól. Egyidejűleg, mint tábori lelkész részt vesz az itáliai háborúkban és arra a tapasztalatra jut, hogy honfi* 102