Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-11-29 / 48. szám
vonatkozó adatok (fizetés, szolgálati idő stb.) beküldésére szólítja fel őket. A szükséges adatok beszolgáltatása után először a fentartó testületek és tanárok illetményének megállapítása következik, azután az egyes tagok belépése s illetményeik befizetése is azonnal kezdetét veheti. * A lőcsei gyámintézeti nőegylet, mely az 1883. évi Luther-jubileumnak áldásos alkotásaként immár íl-ik esztendője gyakorolja itt a haza véghatárán a szeretet munkáját: ez idei közgyűlését a reáliskola nagytermében f. hó 17-én tartotta. Ezt Dianislca András ev. lelkész lelkes s a nőegylet céljait híven feltüntető beszéddel nyitotta meg, s fölkérte dr. Szlávik Mátyás eperjesi tanárt felolvasásának a megtartására. Magyar nyelven tartott s az új feladatokat, nemkülönben a nőegyletek szükségességét és fontos misszióját jelző bevezetése után »Eine barmherzige Schwester ím Mittelalter« cím alatt tartotta meg alkalmi felolvasását, s Erzsébet thüringiai tartománygrófnő élete és szeretetmunkássága kapcsán érdekes párhuzamot vont egy prot. diakonissza testvér s egy pápás irgalmas nővér között, mely felolvasást a lelkészno, mint ügyvivő elnöknő melegen megköszönte. Végül Lomniczi Vilmosné fölemelő tényekben és adatokban gazdag titkári jelenlését olvasta, a melyet a jelen volt díszes és nagyszámú közönség lelkes éljenzésekkel fogadott. E jelentésből kiemeljük a következőket: A lőcsei gyámintézeti nőegylet tagjainak száma 271, mult évi bevétele tagsági díjakból: 182 frt 50 kr., adományokból jótékony és diakonissza célokra 321 frt. Alapja 1900 frt, melynek kamatját a nőegylet diakonissza, betegek és szegények segélyezésére fordítja. A mellett segélyezi a magyarhoni gvámintézet, a rozsnyói árvaház s szent edényekkel egyes szegényebb gyülekezetek ügyét. E célra, de különösen az egyházközségi diakonissza intézmény létesítésére és fentartására adakoztak Prichradni 0. királyi közjegyző 350 forintot, Doleviczényi V. és Schmidt S. 50—50 frtot, egy névtelen jótékony özvegy 150 forintot, Topertzer Ö., Höpfner S., Bosnyák L. és Doleviczényi A. 20—20 frtot. Lelkes és elismerő szavakkal emlékezett meg a jelentés Mártha budapesti bethesdai diakonissza testvér önfeláldozó munkásságáról. A betegápolási tagsági díjakból a vagyonosabbak részéről 200—250 frt gyűlt be. A lelkész vezetése alatt a s.-lelkészszel együtt vasárnapi iskolát is vezet, a melyet 70-nél több gyermek látogat. A nőegylet aegise alatt a diakonissza intézmény Lőcsén már is népszerűvé vált s áldásosnak bizonyult. Ideje volna, hogy Dianiska Andor lelkész belmissziói munkásságát a többi nagyobb ev. ref. vagy ev. ág. gyülekezetekben is kövessék! * A budapesti iparosképző protestáns egylet 35-ik évi tudósítványa, mely a f. évi nov. 8-án tartott rendes közgyűlésen volt előterjesztve, a napokban jelent meg. Az egyesület egyike a legrégibb protestáns egyesületeknek. Fejlettsége, ereje, szelleme azonban nem igen áll arányban az egyesület tisztes korával és fontos hivatásával. Vagyona a közölt kimutatás szerint, csak 8037 frt 70 kr., tényleges tagjai között van mintegy 120 iparos ifjú és 118 védő tag, ez utóbbiak jobbára a főváros legelőkelőbb prot. köreiből. Az egyesület most saját otthon építését vette tervbe, sajnos azonban, a szép tervet oly közönyösen fogadta a közönség, hogy a mulhatlanul szükséges egyesületi ház építésére mindeddig csak 571 frt 80 kr. folyt be; pedig a székes főváros erre a célra főként Kovács Zsigmond egyesületi elnök hathatós közbenjárására ingyen telket adott s egyes védő tagok, főként a nagyiparosok több ingyenes munkát ajánlottak fel az egyesületi ház felépítésére. Az egyesület védő tagja között vannak: Barkassy Géza, Burchárd Konrád, Cséry Lajos, Darányi Ignác, Gregersen Guldbrand, Győry Elek, Haggenmacher Henrik, Hegedűs Sándor, Kéler Napoleon, b. Kochmeister Frigyes, hrcg. Odeschalchi Gyula, báró Podmaniczky Frigyes. Szász Károly, Szilassy Aladár, Tisza Kálmán, gróf Tisza Lajos, Turóczy Adolf, Zsigmondy Géza stb. Az egyesület élén egy 12 tagű igazgató választmány áll, melynek tiszteletbeli elnöke Horváth Sándor evang. lelkész, elnöke Kovács Zsigmond asztalos-mester a ref. egyház kezelő gondnoka, titkár Falvay Antal polg. iskolai igazgató. Az üdvös célú egyesületet melegen ajánljuk prot. hitfeleink pártoló figyelmébe, vidéki lelkésztársainkat pedig teljes bizalommal fölkérjük, hogy gyülekezetökből a fővárosba jövő iparos ifjak figyelmét szíveskedjenek az egyesületre felhívni. Nagy áldás egy tájékozatlan iparos ifjúra nézve, hogy itt a fővárosban oly tapasztalt és jóakaró emberekkel jöhet érintkezésbe, minők az iparosképző prot. egylet vezérférfiai. * Protestáns középiskoláink államsegélye 1895-re következőleg állapíttatott meg a képviselőház pénzügyi bizottsága által: Nagykőrös (ref. fg.) évi 2000 frtot; Csurgó (ref. fg.) 10.600 frt évi és 4-000 frt építési segélyt (utóbbi címen kapott már 34.000 frtot); Miskolc (ref. fg.) 10.000 frt évi és 4000 frt építési segélyt (utóbbi címen kapott eddigelé 30.000 frtot); Székely-Udvarhely (ref. fg.) 2000 frt; Zilah (ref. fg.) 11.000 frt évi segélyt; Szászváros (ref. fg.) 10.000 frt évi és 5000 frt építési segélyt (utóbbira kapott eddig 16.000 frtot); Sepsi-Szt.-György (ref. fg.) 12,000 frt évi és 12.000 frt építési segélyt (utóbbira kanott eddig 20.000 frtot); Rimaszombat (egyes. prot. fg.) 1L000 frtot; M.-Sziget (ref. fg.) 10.000 frt évi segélyt; Kolozsvár (unit. fg.) 8700 frt évi és 3000 frt építési segélyt (utóbbira kapott eddig 9000 frtot); Rozsnyó (ág. ev. fg.) 11.000 frtot; Selmecbánya (ev. fg) 11.000 frtot; Eperjes (ev. fg.) 11000 frt és Nyíregyháza (ev. fg.) 11.000 frt évi segélyt; Szarvas (ev. fg.) 3000 frt évi és 3000 frt beruházási segélyt (utóbbira kapott már 5000 frtot); Mezőtúr (ref. fg.) 3000 frtot; Bonyhád (ev. alg.) 2000 frt évi segélyt ; Kisújszállás (ref. fg.) 9000 frt évi és 5000 frt beruházási segélvt: Budapest (ev. fg.) 3000 frtot; Szatmár (ref. fg.) 300(5 frtot; Sopron (ev. fg.) 11.400 frt évi és 5000 frt beruházási segélyt; H.-M.- Vásárhely (ref. fg.) 8000 frt évi és 15 000 frt építési segélyt; Pápa (ref. fg) 8000 frt évi és 50G0 frt építési segélyt (utóbbi címen kapott eddig 75.000 frtot s az évi segélye is később 16.000 frt lesz). Beruházási segélyt kapnak továbbá: Halas (ref. fg.) 7000 frtot (kapott eddigelé 25.000 frtot; Nagy-Enyed (ref. fg.) 3000 frtot és Szász-Sebes (ev. alg.) 2000 frtot (kapott eddigelé 4000 frtot). * Templomszentelés Király-Lehotán. A november 4-ére kitűzött király-lehotai templomszentelés, csak november 18-án történt meg, mert az orgonát csak most