Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-22 / 47. szám

ennél fogva a Novak úr levonásai az évi járulékoknál kétszer akkorák, mint lehetnének jog szerint. Ha egy mérlegben bevételekkel szemben kiadások állanak és pedig a legszorosabb összefüggésben: a közönség megtévesztése az, ha a bevételeket apasztjuk, a kiadásokat pedig érintetlen hagyjuk. íme Nóvák úr szerint a tagok fluktuációja megszűnik az első decennium végén, mi csak úgy történhetnék meg, ha épen az a 460 lelkész engedné át helyét fiatalabbaknak, kik 60 évnél idősebbek levén, a gyámintézetbe be nem léptek. A konventi tervezetben felvett végkielégítési összegek tehát ezek családjai részére lettek volna kifizetendők és így ama 130,000 frt kiadás sem szerepelne, ellenben az évi járadékoknál a Nóvák úr által helytelenül leszámított 40,000 frt pedig tényleges bevétel volna. De ha nem viszszük is ad absurdum, t. i. azt tételezve fel, hogy épen ama 460 lelkész hal el az első decenniumban, nyilvánvaló, hogy a végkielégítési összegek túlnyomó részben a 60 évesnél idősebb lelkészek családjai részére esnének, továbbá, hogy a lelkészek által eszközölt befizetések a családjuk részére kifizetendő végkielégítési összeggel fel nem érnek s így akkor, ha netalán ama lelkészek be nem lépnének, a tervezet mérlege nem rosszabbodnék, a mi azt mutatja, hogy a tervezet számításai reálisok, bevételeinek kombinálása egészséges alapokon történik. Harmadik kifogás a halandósági átlagokra vonatkozik. Világos dolog, hogy a tagok halandóságának aránya annyiban bír nagy jelentőséggel a bevételnél, a mennyiben minden elhalt tag helyére lépő új tag, ú] belépési járulékot fizet, a kiadásnál pedig a mennyiben maga után családot hagy. Innen aztán az is nyilvánvaló, hogy ha a lelkészek halálozási arányát 47 4, illetőleg 48 helyett 45-ben veszszük fel, ez által némi bevétel csökkenést érünk el; épen úgy megfordítva, ha 36 helyett 40-re veszszük az özvegyek számát évenként, kiadásunkat irányozzuk többre elő. És ki ne tudná már azt, hogy épen ezek az elvek azok, t. i. hogy bevételünket a remélhetőnél alacsonyabbnak, kiadásunkat pedig magasabbnak irányozzuk elő, melyek egy költségvetés, egy pénzügyi tervezet reálitását mutatják, s egy reális terv ismertető tulajdonságai. Nincs tehát itt lealkuvás, hanem igenis az a szükséges előre látás, mely ily nagy szabású alkotásnál elkerülhetetlen. Az özvegyek és árvák halandóságának kombinálásáról — űgy vélem — hogy e b. lapok 18. számában megjelent rövid kivonat alapján nem igen objektív dolog azzal vádolni a bizottságot, hogy találomra dolgozott. Tudjuk, hogy a bizottság előtt részletes adatok voltak (Prot. Szemle 1894. 405. 1.), az sem titok, hogy a kész tervezetet első rangú szakértők vizsgálták át és hagyták helyben, sőt a »Statisztikai adatok« nyomán bárki utána számíthat, hogy a felvett árvák közül hány kerülhet ki évenként a segélyezendők sorából és egy statisztikai évkönyv nyomán azt is megállapíthatja, hogy hány halálozás vehető fel. Hogy pedig a tervezet az így nyert számnál — úgylátszik: önkényesen — kevesebbet vesz fel, annak egyszerű oka abban van, mert reális pénzügyi tervezetet, valamint költségvetést is, csak így lehet készíteni. Az utolsó kifogás a decenniumok számításának módjával foglalkozik, igazi szélmalom-harcot folytatva. Hiszen, a ki a tárgy felett gondolkozik, nem arra fektet súlyt, hogy hany évig vezeti le valamely tervezet a számításait, hanem igenis arra, hogy levezeti-e addig, a hol már az intézet jövője biztosítottnak látszik, illetőleg biztosítva van. Hogy a konventi tervezet e tekintetben helyt áll, arról számításokkal nem nehéz meggyőződni s a szakértői vélemény az embert meggyőződésében megerősíti; ellenben ép oly könnyű meggyőződni a Nóvák űr által favorizált tervek irrealitásáról, melyeknek nem az a bajuk, hogy eddig vagy addig vannak levezetve, hanem az, hogy bizonyos idő múlva berekednek. A konventi tervezet reálitása sem abban van, hogy husz évig volna levezetve, hanem abban, hogy közölt számítása az intézmény jövőjét biztosítva mutatja be, miről bárki is könnyen meggyőződhetik, ha utána számít. Én is összegezem az elmondottakat: Nóvák úr első kifogása a konvent törvényes eljárását támadja; második kifogása egy fikción alapúi, melyhez az a tévedés járul, hogy a bevételeket apasztja és pedig kétszeresen is helytelenül, ellenben a kiadások megfelelő törlésével nem gondol; harmadik kifogása ép úgy, mint a második is, épen a konventi tervezet pénzügyi számításainak reálistáját bizonyítja, midőn a miatt emel szót, hogy a bevételek a statisztika szerint remélhetőnél kisebbekre, a kiadások nagyobbakra vannak véve; negyedik kifogása nem kifogás, hanem önként odaállított nézet cáfolata, miknek semmi közük a tervezet realitásához. Veleményem szerint a Nóvák úr támadásai sem érintik a tervezet reálitását. Pokoly József. Jobban értsük meg egymást. E lap 35. számában »Azok a falusi papok« cím alatt megjelent — nem mondom — hogy minden keserűséget nélkülöző, de az elmondottak által indokolt, s a mellett őszinte és nagyon is meggondolt felszólalásomra: Dr. Szabó Aladár tanár úr »sokáig habozva* bár, de elég hamar egy cikksorozatot indított meg »Értsük meg egymást* cím alatt. Hogy én is valljak, mint Ő, hát megvallom, mikor cikksorozata elején olvastam, hogy minő kisértetbe jutott gyenge argumentációm ízekre téphetésével szemben, s a mint láttam, hogy a kényszernek engedve hozzá is fogott az eldobni igért, de azért igénybe vett »jogosult és kíméletlen kritika fegyverével vágni vissza* : gondoltam az apparatus eltart jó ideig, s nekem lesz majd időm a hosszú téli estéken a viszonválaszra gondolni. Ámde dr. Szabó Aladár tanár úr vagy megelégelte már a cikkemmel való foglalkozást, vagy nagy elfoglaltsága nem engedte, hogy a cikkemben kínálkozó még annyi ízeket széttépdesse, azért bevégzé cikksorozatát már a IV. cikkben egy megszívlelendő szentírási idézettel. Felhalmozódott lelkészi és gazdasági teendőim miatt, csak most nézhettem utána — e lapot másod kézből kapván — vájjon bevégződött-e dr. Sz. A. tanár úr cikk-