Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-22 / 47. szám

egyéniséget megölő szigorú fegyelmével, mint erős és hatalmas phalanx, mely sokaknak közöttünk is utánzásra méltónak tűnik fel. Igen. Róma hatalmas, erős ós egységes, de csak külsőleg — belülről tele van kétkedőkkel, hitetlenekkel, közönyösökkel, elesettekkel, sőt lázadókkal. Mily kevés a római keresztyén hivők ama száma, mely még ád valamit a vatikán kifakadásaira! Hányan nevetnek vagy hallgatnak, gúnyolódnak vagy szidalmaznak ! Hány elégedetlen sóvárog a vallási szabadság s az evangélium után különösen Francia-, Olasz- ós Osztrákországban ! — A laikusok világában közönyösség s a hivatalos egyháziasság iránt való idegenkedés észlelhető lépten-nyomon, itt-ott nyilt atheismussal, olykorolykor azonban komoly igazságérzettel is találkozunk, és peclig a tudósoknál épúgy, mint a népélet körében, s a férfiaknál épúgy, mint a nőknél. Az irodalom, a sajtó, a népélet s a pápistákkal való bizalmas érintkezés számos példát nyújt ily jelenségek"megfigyelésére. Hányan szomjúhozzák itt az igazságot és a világosságot a vallás ós az egyháziasság dolgában, a kik különben, külsőleg tekintve, jó katholikusoknak mondatnak. Mint Luther korában, úgy ma is, főleg a római gyóntatószék egyházi praxisa az, mely a finomabb és mélyebben érző kedélyeket bántja, sérti és elidegeníti. A gyóntatószék a római világ megbotránkoztató köve, ép azért vannak a r. k. férfiak és nők között számosan, a kik csak a házasságkötés alkalmával gyóntak meg. E tekintetben Chiniquy könyve felette tanulságos. Vannak anyák, a kik lányaikat készakarva távoltartják a gyóntatószék kínos és kényes praxisától, mivel sérti a női önérzetet s a lelkiismeretet. A papi műveltség hiányossága s a fiatalabb papok erkölcseinek póriassága okozza azt, hogy sokan a hithű katholikusok közül sem hódolnak ma már ama nézetnek, mint ha a papi ruha eltakarná a belső ember lelki éretlenségét és erkölcsi vaclságát. Nagy ma a pápás egyház körében az űr a műveltebb osztályok s a semináriumok tömjénfüstös levegőjében dresszirozott lelkészek között. Gyakran tapasztaljuk, hogy sokan a művelt pápisták közül mohón kapnak a Jézus életéről, a bibliáról s az egyház keletkezéséről szóló régebbi s újabb művek után. Venturini és Renan műveivel e körökben igen gyakran találkozhatunk, sőt még a prot. theol. irodalom sem kerüli ki figyelmöket. Tudomásunk van arról, hogy Chiniquy művét a mi vidékünkön leginkább a pápista laikusok olvasták. A r. katholikusok körében nem csekély azoknak száma sem, a kik, ha erre alkalmuk nyílik, a prot. istentiszteleteket látogatják, hogy azokon egy jó szónoklat hatása alatt vallásos szükségleteiket kielégítsék s ker. vallásos ismereteikben gyarapodjanak. A mi nekik rendszerint imponál s a min épülnek, az épen nem más, mint a prot. istentisztelet egyszerűsége, közvetlensége ós igazsága. Hozzájárul még a mi úrvacsorai szertartásunknak a fenséges egyszerűsége, mélysége és igazsága, a hol erőltetett pompáról vagy mystikus képzelgésekről szó sem lehet, s a hol megtalálja a bűnös szív a bűnbocsátó kegyelmet a Krisztus halálával való közösségben. Igen gyakran így okoskodik a művelt kath. laikus : a mi egyszerű, az igaz is, az igazságnak nincsen szüksége betanult ceremóniákra, a melyek a lelket hidegen érintik, s a sok symbolika csak elvonja a lelket a maga életelemótől, az Istentől. S ez okoskodásban sok az igazság. A római istentisztelet üres formaságát és külsőségét, a sok ceremóniát. a szent képekkel, lobogókkal és zenével ékesített körmeneteket, a visszaélésekre és babonákra szolgáltató búcsujúrásokat s a papi rendnek állítólagos szentségét bámulja ugyan sok pápás hivő csendes részvéttel, de a maga személyére nézve épen nem követi. Oly jelenségek ezek, a melyek a műveltebb r. katholikusok körében gyakran észlelhetők. Vannak szülők, kik gyermekeiket protestáns iskolákba küldik, a nélkül, hogy egyhá/.ukkal, a melyhez külsőleg tartoznak, végleg szakitanának. Az áttérések is igen gyakoriak, csakhogy mi azokkal nem kürtöljük íeli a világot, mint Róma és annak papjai és lapjai szokták. A mi sajtónknak nincs állandó rovata az áttérésekre. Ebben mi a vallásszabadság megsértését látnók. A protestantismussal rokonszenvező katholikusok közül a legtöbb külsőleg számol le egyházával, s ha mi a szánalom egy bizonyos nemével kisérjük a római egyház külső közösségében található »atheisták((-at vagy »vallástalanok((-at, úgy nem kell felednünk, hogy e belső meghasonlás okozója maga Róma s annak papsága. A ki csudálkozik azon, hogy ilyen viszonyok között miért nem élnek a belsőleg meghasonlott művelt katholikusok a vallásszabadsággal, mely megengedi a civilizált országokban a protestantismusra való áttérést, az nem veszi figyelembe azt, hogy igen sok azoknak a szálaknak a száma, a melyek az egyént családjához, a társadalomhoz, birtokához, városához, hazájához ós hivatásához kötik, s az áttérést rendkívül megnehezítik. Nagy erkölcsi elhatározás szükséges az ilyen áttéréssel járó martyrium elviseléséhez. Van egy osztrák tartomány, a melyben teljesen a klérus uralkodik, s a hol a prot. családok hitvallásukért igen sokat szenvednek. Az orosz állapotokra emlékeztető elbánás jut különösen az áttérőknek osztályrészül a tiszteletbeli és bizalmi állá-