Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-15 / 46. szám

Társaságunk ügyében is — és pedig szerencsés — fordulatot várok és remélek. Hogy magyar prot. egyházunk, negyedfél százados életében, ma forduló ponton áll, azt ki ne látná, ki tagadhatná, ki merné tagadni ? Az úgynevezett egyházpolitika, mely hazánkat, a nemzet minden rencleit és rétegeit, az egyházakat és a társadalom minden osztályát több mint két év óta (hogy többet ne mondjak) feszültségben tartja, ha mint közelebb várható, szentesített törvények alakjában lép életbe: azzal meg fog ngyan szűnni, s vajha mielőbb, a feszültség; ele beáll egyszersmind egész mivoltában a fordulat, melyről szólok. — E törvények, kétségkívül, az állami s nemzeti egység és a szabadelvű haladás érclekében vannak. S mi protestánsok, kik a vallási és lelkiismereti szabadság alapján állunk, sőt annak talajából nőttünk ki, kiknek azok a törvények legszentebb hitelveinket nem érintik, legalább nem sértik, azokat mint hazafiak ós protestánsok elvileg csak helyeselhetjük. De tagadhatlan, hogy sok köteléket, mi a híveket az egyházhoz kapcsolta, a hiten kívül, de a gyakorlati élet viszonyaiban, lazábbá tesznek, vagy épen feloldanak. Intézményeket, melyek eddig kizárólag egyházi funkciókban nyilvánultak, államiakká tesznek ; megengedik ugyan a polgári házasság mellett az egyházit is, de amazt teszik egyedül kötelezővé, ezt a felek akaratára bízzák; megengedik, hogy belső egyházi céljainkra anyakönyveket vezessünk tovább is, ele az állami hitelességet csak az állami anyakönyvek részére tartják fenn. A vegyes házasságból származó gyermekek vallása iránti rendelkezés jogát a szülőknek adják s épen egyházunk érdekeit védő törvényes intézkedéseket szüntetnek meg; sőt az egyházakból kilépőknek megengedik a minden felekezeten kívül maradást is, a mi épen azokat az egyházakat viszi •— nem akarom mondani, hinni sem — veszélyes válság elé, ele minden esetre megpróbáltatásba, melyek csaknem kizárólag a hívek buzgóságából s filléreiből tartják fenn föléli épületöket. Ily gyökeres változásokkal s bizonyos fokig átalakulással szemben tisztába kell jönni magunkkal s számot' vetni minden erőnkkel, hogy megállhassunk. A reform irányát és célját csak üdvözölnünk s ahhoz teljes szivünkkel - lelkünkkel csatlakoznunk lehet és kell. I)e nagy reformok és átalakulások soha sem mehetnek végbe rázkóclások nélkül. Nem a talaj ing lábaink alatt, mert mi sziklán állunk, a hit szikláján, azon az egy fundamentumon, melyen lávül mást senki sem vethet, a Jézus Krisztuson s a benne vetett hitben. Nem alattunk ing a talaj, csak körülöttünk mozog a levegő ; de a szél, a merre akar, fú és senki sem tudja hová. Össze kell-e vonni vitorláinkat, hogy hajónk sziklára ne csapódjék, zátonyra ne jusson ; vagy inkább kifeszíteni, hogy szabadon evezzen a sík tengeren annak mélyei fölött? Vitorláink összevonásával, vagy kép nélkül szólva, kezeink tétlen összetevésével (még ha imádságra is) létjogunkat tennők le s tagacinók meg; kifeszítésével azonban kétszeresen ébren kell lennünk és őrködnünk, úgy a kormányon mint az árbocokon s az egész fedélzeten. Más helyen, a hová tartozott, mutattam rá a nagyobb lelki gondozásnak, az igehirdetésben a fokozottabb buzgóságnak, a hálók mélyebbre vetésének, a szeretet munkái gyakorlásának s a benső vallásosság és élet felébresztésének szükséges voltára az egész vonalon és minden irányban. Itt az írod. Társaságban, csak arra kell figyelmeztetnem, hogy a tettek és az élő szó közvetlenebb hatásai mellett az írott szó, a kéz és a nyelv mellett, a toll sem megvetendő fegyver s nem kevésbbé sikeres eszköz ama célok elérésére. Irodalmi Társaságunknak is teljes elszántsággal, tömörüléssel, lelkes buzgósággal sorakoznia kell az egyház harcosainak táborában s vívnia zárt vagy nyilt sisakkal, kinek a mint tetszik, a szent ós nemes célért, a fenlobogó zászló védelmében. Természetesen mi csak szellemi és erkölcsi célokért, csak lelki fegyverekkel küzdhetünk, Ezeket szolgáltatni első sorban M. Prot. írod. Társaságunk van hivatva is, kötelezve is. Az eddiginél még nagyobb munkásságot kell úgy bel- mint külterjileg kifejtenünk. Folyóiratunk és könyveink küzdjenek a tiszta tudomány még erősebb fegyvereivel s adjanak egyházunk vezéreinek, világiaknak és igehircletőinknek még több készletet és segélyforrást; népies kiadványaink szóljanak a százezrek szívéhez, értelméhez, kedélyéhez; ébreszszenek azokban fokozottabb buzgóságot, mélyebb meggyőződést, erősebb ragaszkodást hí tökhöz, egyházukhoz, melyet őseinktől örököltek, kik fegyverrel és vérök hullásával szolgálták a Krisztus ügyét. Mi szóval, igével a szeretet és béke tetteivel szolgáljuk 1

azt, ele oly híven s oly csüggedetlenül, mint ők. Hogy ezt tehessük ós sikeresen munkálhassuk, jobban kell tömörülnünk nemcsak egy, de minél több központon. írjanak az írók és a tudósok ; gazdag tárházukból vegyenek elő ót és újat, minél többet, minél jobbat. Alakuljanak meg a vidéki fiókok; tartsanak felolvasásokat; gyűjtsenek tagokat és saját köreikben munkálják buzgóbban a Társaság céljait, prot. egyházunk érdekében. Ha ezt nem akarjuk, ha ezt most sem teszszük meg: kiadtuk magunkról a bizonyítványt, hogy nem vagyunk életrevalók s