Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-01 / 44. szám

Már a katholikus államokban máskép áll a dolog. Franciaországban 28, Belgiumban 32, Ausztriá­ban 30, Magyarországban 43, Spanyolországban már 58 százalék nem tud írni és olvasni. A görög keleti államok még sötétebb képet mutatnak. Montenegróban már a lakosság 84 százaléka az, mely a műveltségben annyira sem vitte, hogy írni, olvasni tudna. S hazánkban is, ki ne tuclná, a ki a viszonyokat ismeri, hogy a protestánsok­nak legfeljebb 5—10 százaléka az, mely írni olvasni nem tud, holott a görög keletieknél ez a szám 85-ig emelkedik. Ne mondja senki szárazoknak a számokat; a legszebb éneket zengik azok a protestantizmus dicsőségéről. De, »Minek a távolban kalandozni? Nézd a szép mily közel fekszik ?« Itt ez a kis maroknyi eperjesi potestantiz­mus — a maga 1000 lelkével 11,000 lakos kö­zött — tagjainak értelmessége, műveltsége, nagy áldozatokkal fentartott kulturális intézményei által sokkal nagyobb súlylyal esik a város társadal­mának mérlegébe, mint azt a számarány után várhatnánk. Már pedig a műveltség nemcsak tudományos, hanem egyszersmind politikai és társadalmi tényező is, mert csak a művelt nép lehet igazán szabad. A reformáció éltető eszméje nemcsak a val­lási és tudományos, hanem a 'politikai és társa­dalmi szabadság is. A szabadság igen ifjú gyermeke az emberi­ségnek, ennek a nagy édes anyának. Ezt csak az újkor teremtette meg. Mert ha a görög és római szabadságot emlegetik, ez alig más, mint sza­vakkal való játszás. Avagy szabadság-e az az athéni, hol 400,000 rabszolga van és alig 100,000 szabad ember? Vagy szabad-e az a Róma, mely­ben a plebejusok évszázakon át küzdenek, hogy a patríciusokkal egyenlők lehessenek; ele azt egészen rendén valónak találják, hogy a sok millió rabszolga teljesen jogtalan állapotban sin­lődjék tovább. A középkorban nincs szabadság, mert nincs egyenlőség sem. Fejedelmi önkény kormányozza a népek sorsát s a hol úgyneve­zett alkotmány van is — mit jelent az? Azt, hogy több, kevesebb hűbéres nemes osztozik a fejedelemmel a hatalomban. Vagyis, hogy a nép­nek egy zsarnoka helyett több zsarnoka van. A középkor egyenlőséget nem ismer, A tár­sadalom osztályokra szakgatott. Nemest, papot, polgárt, parasztot, zsidót áthághatatlan falak vá­lasztanak el egymástól. Nincs társadalmi szabad­ság sem. Nem szabad a földbirtok. Nem rendel­kezik azzal birtokosa. Apáról legidősb íiúra kell szállania s fiúörökös nem létében legtöbb eset­ben visszamegy a korona tulajdonába. Nem sza­bad az ipar. Ezt céhek, zárt társaságok gyakorol­ják, melyekbe idegennek, vidékinek igen nehéz be­jutnia s így nincs verseny. Nem szabad a keres­kedelem. Fejedelmi kegy osztogat egyes társasa­goknak, városoknak kiváltságokat, hogy bizonyos­ságban, vagy irányban kereskedhessenek. Az újkor érdeme, hogy a szabadság, egyen­lőség nagy jelszavát hangoztatja s ez az a szó, az a talizmán, mely a költő szerint ujjá szüli a vén földet. Sok-sok küzdelem után a reformáció sza­badság elve megvalósul végre a nagy francia forradalom által. Megszűnik a fejedelmi önkény. A nép maga lesz a saját sorsának ura. Nem küzdenek és szenvednek többé milliók egy miatt. Ledőlnek a korlátok, melyek az egyén szabad haladásának útjában állottak Szabad lesz a gon­dolat, a sajtó, szabad a földbirtok, az ipar, a kereskedés. Ebben a nagy eredményben része van az egész művelt világnak, nemcsak a protestantiz­musnak. Nagy elfogultság volna az ellenkezőt állítanunk. De hogy benne a protestantizmusnak igen nagy része van, csak az nem látja, a ki látni nem akarja. A vallásszabadság volt a poli­tikai szabadság előkészítője, útegyengetője. A de­mokratikus szervezetű protestáns egyházak, me­lyekben minden jog és hatalom a néptől származik, hol tehát megvalósul a népfelség dicső elve, ezek amaz iskolák, hová eljárnak a nemzetek szabadságot tanulni. A nagy forradalom vihara zúg Kálvin ama szavaiban, hogy Isten akaratával ellenkező királyi rendeletnek nem kell engedelmeskedni. A pro­testáns angolok, Cromwell puritánjai döntik meg elsőben a fejedelmi önkényt. Angi i a az alkotmá­nyos szabadság mintaországa. A protestáns Hol­landia és Svájc Európa első szabad, demokratikus államai. Hazánkban is a politikai, nemzeti sza­badság leghívebb védői, s ha kell, megbosszulói épen a protestánsok. Sőt évszázadokon át nem­zeti és vallásszabadság egymástól el sem választ­ható fogalmak. Bocskai, Bethlen, Rákóczy, Tö­kölyi zászlóin ez a kettős jelige áll: »Pro Deo et libertate« — Istenért és a szabadságért. Ma is a tiszta, hamisítatlan szabadelvűség táborában nincsen-e ott a — törpe minoritástól eltekintve — az egész magyar protestantizmus? Igen ! A szabadság, a vallási, tudományos és politikai s társadalmi szabadság a reformáció éltető eszméje. Lelki szemeim előtt ott áll a protestantiz­mus geniusa s magasan lobogtatja zászlóját. »Hadd lássák és hadd olvassák, Rajta szent szó van, szabadság!* (Petőfi.) Eperjes. Dr. Szigethy Lajos. 87*

Next

/
Thumbnails
Contents