Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-30 / 35. szám

Isten áldása mellett, melyet ő mindig kért, voltak ez ifjúnak oly tulajdonai is, melyek által ő azon esz­közöket, melyek által terveit kiviheti, meg tudta választani. Az első volt megküzdeni a rajongással, mely az egész gyülekezetben el volt terjedve. A második a gyülekezeteket rendszeres istenitiszteletre összegyűjteni. A harmadik a régi szervezetet a ref. egyháznak visszaállítani, végül képzett lelkészeket adni a gyülekezeteknek. Szülőfölde környékét bejárta, hol szana szét állottak a vérpadok, melyeken a vér még meg sem száradt. Sok helyen asszonyok, leányokkal versenyezve hirdették az Isten igéjét, sok helyen pedig a beteges rajongás uralkodott, ezt üldözte, ennek betegeit meglátogatta, intette és taní­totta az igaz hitre, ebbeli fáradozását siker koronázta, annyira, hogy rövid idő alatt a beteges rajongás eltűnt s ennek helyét az igaz hit foglalta el. Nem kevesebb áldás volt azon munkáján, melylyel rendszeres isteni tiszteletre igyekezett a hívőket össze­gyűjteni. Eeleinte nagy fáradtsággal és rábeszéléssel örült, ha tiz, tizenkét hívőt tudott maga közé gyűjteni s azokkal a szabad ég alatt, a mezőn, sziklahasadékok közt, barlan­gokban isteni tiszteletet tartani. Fájt ez neki, mint maga mondja. »De mi vigasz volt ez rám nézve, mikor én 1744-ben 8—10,000 hívőből álló gyülekezettől voltam körülvéve, ugyanazokon a helyekén, hol én hivatalos­kodásom első éveiben alig tizenöt, harminc, hatvan, leg­fölebb száz hallgatót tudtam magam közé toborzani.« De mindinkább világossá lett előtte, hogy az isteni tiszteletek néptelensége, az üldözéstől való félelemben leli magyarázatát. Tudta azt, hogy mihelyt a régi rend helyre áll, a gyülekezet száma is szaporodik s a számmal a hit is erősödik. Képzett lelkész az egész országban csak egy volt. s az is más vidéken, az Isten igéjét mindenki hir­dette, ki csak hajlamot érzett magában, sokan tévesen. 1715-ben aug. 21-ére zsinatot hitt össze, hol életerősen és meghatóan ecsetelte az egyház kétes helyzetét, meg­győzte a jelenlevőket arról, hogy ezen csak a régi szer­vezet visszaállítása fog változtatni. Rögtön elhatározták, hogy az alapkövet e napon teszik le a majd építendő, hatalmas épülethez. Képzett lelkészek hiján az első ke­resztyének módjára elhatározták, hogy az Isten igéjét az egyházakban az idősebbek fogják hirdetni, a leányokat és asszonyokat pedig annak hirdetésétől eltiltották. Ez volt az első zsinat a nantesi edictum visszavonása óta. Valóban csodálatos! XIV. Lajos e napon a pompától volt környezve, és hatvan éves uralkodásának legnagyobb vívmányát dicsőítették — az eretnekség kiirtását — ennek emlékére ünnepélyeket rendeztek, érmeket verettek és Páris szobrot emelt neki; a papság pedig égig dicsőitette. Igy történt, hogy mialatt őt az egész világ nagynak nevezte, egy névtelen ifjú a porból újra kezdve gyúrni a protestáns egyházat Franciaországban. Bebizonyítva azt: »Az isten ereje, hatalma erős a gyenge emberekben!* Az első zsinat határozatai nagy feltűnést keltettek az egész ref. egyházban és gyorsan terjedtek szét. Rövid idő múlva még kettőt tartottak, melyeken az előbbi zsi­nat határozatai érvényesekül ismertettek el, és az isteni tiszteletet szabályozó intézkedésekkel toldattak meg. A zsinati határozat ily záradékkal volt ellátva: »Elfo­gadva és aláírva a pusztában* ez volt alapja a kelet­kező egyháznak, melynek neve a »puszta egyháza*. — A hat lelkész közül, kik ezt aláírták, négy hóhér kezétől mult ki, de ez legkevésbé sem félemlítette meg a két másikat, kik a vérpadot kikerülék, a zsinatok is, hol az egyházi ügyeket intézték, népesedtek, úgy hogy az 1728-ban tartott zsinaton 54 résztvevő jelent meg. Határozatai min­dig erélyesebbek, tekintélye mindig erősebb s a chaosból kezd kibontakozni a szép rend. A század közepe felé a rend oly nagy volt már az egyházakban, hogy véteni az egyházi törvények ellen nagy ritkaság számba ment. A-konsistoriumok intézték az egyház dolgait, sok bajjal, sok fáradtsággal, nehéz dolgok voltak azok, melyeket ezek végeztek, megvédeni a tan tisztaságát és a közerkölcsiséget. Hogy mennyire át voltak hatva a hittől az egyház tagjai, legyen példa az 1723-iki zsinat egyik végzése. A neve­zett zsinat, hogy a rendellenséget és fanatismust kiirtsa, ezt határozta: >Tekintettel arra, hogy a városokban és községekben, hol nincsenek öregek, láttassanak el konsis­toriumokkal, a mely egyház ezt tenni vonakodik, az a lelkésztől ne látogattassék meg, s még az istenitiszteletre se hivassék meg*. Mily büntetés meg nem hivatni az istenitiszteletre, mikor az ott megjelenők felfedeztetés ese­tén, mind gályán végzik életöket. Miután alkotó szelleme így az egyházban rendet teremtett, a lelkészekről kezdett gondoskodni. Említettük, hogy az egész országban képzett lelkész csak egy volt, Boger Jaques ki Wittembergben lett lelkészszé felavatva s Dauphiné-ben telepedett le, hol ez ideig volt. Court most az öregeket nemcsak pusztán a prédikálásra hatal­mazta fel. hanem a sákrámentumok kiosztásával is meg­bízta. Maga pedig nagy veszélyeknek téve ki magát, Zürichbe utazott, hol ref. lelkészszé felszenteltetett. Vissza­térve hazájába, maga akart képezni lelkészeket, s néhányat bocsátott is ki. Felkereste az ügyvédeket iró asztaluk mellett, a földmíveseket ekéjök mellett, a mestereket a a műhelyükben, ezeket maga közül gyűjtve oktatja, sok közülök írni-olvasni sem tud. megtanítja s így ő először a legeiemin volt kénytelen kezdeni. Ezeket végezve az amúgy is vallásos kedélyű hallgatóit prédikátorokká képezi. De ez emberfeletti munkát ő nem győzhette, de kellő számú lelkészeket sem tudott képezni, ily körülmé­nyek közt a külföldhöz fordult, első sorban a kivándorolt lelkészeket szólította fel a hazatérésre. Ezek, mint maga mondja, nem éreztek hivatást a martyrságra. E tervei is füstbe mentek, most theologiai intézetet alapít, a prot. államok hozzájárulásával. Ez az intézet képzett azután oly lelkészeket, kik Court szerint »hivatást éreztek a martyrságra*. Elvégezték az ifjak a theologiát s annak végeztével lettek: »a kötélre is érettek* mint ők mondani szokták. Igy tértek vissza hazájukba, hogy életüket, ha kell, a vallásukért áldozzák, és tudományukkal annak szolgáljanak, A hat lelkész helyett, kiket 1715-ben talá-

Next

/
Thumbnails
Contents