Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-30 / 35. szám

Isten áldása mellett, melyet ő mindig kért, voltak ez ifjúnak oly tulajdonai is, melyek által ő azon eszközöket, melyek által terveit kiviheti, meg tudta választani. Az első volt megküzdeni a rajongással, mely az egész gyülekezetben el volt terjedve. A második a gyülekezeteket rendszeres istenitiszteletre összegyűjteni. A harmadik a régi szervezetet a ref. egyháznak visszaállítani, végül képzett lelkészeket adni a gyülekezeteknek. Szülőfölde környékét bejárta, hol szana szét állottak a vérpadok, melyeken a vér még meg sem száradt. Sok helyen asszonyok, leányokkal versenyezve hirdették az Isten igéjét, sok helyen pedig a beteges rajongás uralkodott, ezt üldözte, ennek betegeit meglátogatta, intette és tanította az igaz hitre, ebbeli fáradozását siker koronázta, annyira, hogy rövid idő alatt a beteges rajongás eltűnt s ennek helyét az igaz hit foglalta el. Nem kevesebb áldás volt azon munkáján, melylyel rendszeres isteni tiszteletre igyekezett a hívőket összegyűjteni. Eeleinte nagy fáradtsággal és rábeszéléssel örült, ha tiz, tizenkét hívőt tudott maga közé gyűjteni s azokkal a szabad ég alatt, a mezőn, sziklahasadékok közt, barlangokban isteni tiszteletet tartani. Fájt ez neki, mint maga mondja. »De mi vigasz volt ez rám nézve, mikor én 1744-ben 8—10,000 hívőből álló gyülekezettől voltam körülvéve, ugyanazokon a helyekén, hol én hivataloskodásom első éveiben alig tizenöt, harminc, hatvan, legfölebb száz hallgatót tudtam magam közé toborzani.« De mindinkább világossá lett előtte, hogy az isteni tiszteletek néptelensége, az üldözéstől való félelemben leli magyarázatát. Tudta azt, hogy mihelyt a régi rend helyre áll, a gyülekezet száma is szaporodik s a számmal a hit is erősödik. Képzett lelkész az egész országban csak egy volt. s az is más vidéken, az Isten igéjét mindenki hirdette, ki csak hajlamot érzett magában, sokan tévesen. 1715-ben aug. 21-ére zsinatot hitt össze, hol életerősen és meghatóan ecsetelte az egyház kétes helyzetét, meggyőzte a jelenlevőket arról, hogy ezen csak a régi szervezet visszaállítása fog változtatni. Rögtön elhatározták, hogy az alapkövet e napon teszik le a majd építendő, hatalmas épülethez. Képzett lelkészek hiján az első keresztyének módjára elhatározták, hogy az Isten igéjét az egyházakban az idősebbek fogják hirdetni, a leányokat és asszonyokat pedig annak hirdetésétől eltiltották. Ez volt az első zsinat a nantesi edictum visszavonása óta. Valóban csodálatos! XIV. Lajos e napon a pompától volt környezve, és hatvan éves uralkodásának legnagyobb vívmányát dicsőítették — az eretnekség kiirtását — ennek emlékére ünnepélyeket rendeztek, érmeket verettek és Páris szobrot emelt neki; a papság pedig égig dicsőitette. Igy történt, hogy mialatt őt az egész világ nagynak nevezte, egy névtelen ifjú a porból újra kezdve gyúrni a protestáns egyházat Franciaországban. Bebizonyítva azt: »Az isten ereje, hatalma erős a gyenge emberekben!* Az első zsinat határozatai nagy feltűnést keltettek az egész ref. egyházban és gyorsan terjedtek szét. Rövid idő múlva még kettőt tartottak, melyeken az előbbi zsinat határozatai érvényesekül ismertettek el, és az isteni tiszteletet szabályozó intézkedésekkel toldattak meg. A zsinati határozat ily záradékkal volt ellátva: »Elfogadva és aláírva a pusztában* ez volt alapja a keletkező egyháznak, melynek neve a »puszta egyháza*. — A hat lelkész közül, kik ezt aláírták, négy hóhér kezétől mult ki, de ez legkevésbé sem félemlítette meg a két másikat, kik a vérpadot kikerülék, a zsinatok is, hol az egyházi ügyeket intézték, népesedtek, úgy hogy az 1728-ban tartott zsinaton 54 résztvevő jelent meg. Határozatai mindig erélyesebbek, tekintélye mindig erősebb s a chaosból kezd kibontakozni a szép rend. A század közepe felé a rend oly nagy volt már az egyházakban, hogy véteni az egyházi törvények ellen nagy ritkaság számba ment. A-konsistoriumok intézték az egyház dolgait, sok bajjal, sok fáradtsággal, nehéz dolgok voltak azok, melyeket ezek végeztek, megvédeni a tan tisztaságát és a közerkölcsiséget. Hogy mennyire át voltak hatva a hittől az egyház tagjai, legyen példa az 1723-iki zsinat egyik végzése. A nevezett zsinat, hogy a rendellenséget és fanatismust kiirtsa, ezt határozta: >Tekintettel arra, hogy a városokban és községekben, hol nincsenek öregek, láttassanak el konsistoriumokkal, a mely egyház ezt tenni vonakodik, az a lelkésztől ne látogattassék meg, s még az istenitiszteletre se hivassék meg*. Mily büntetés meg nem hivatni az istenitiszteletre, mikor az ott megjelenők felfedeztetés esetén, mind gályán végzik életöket. Miután alkotó szelleme így az egyházban rendet teremtett, a lelkészekről kezdett gondoskodni. Említettük, hogy az egész országban képzett lelkész csak egy volt, Boger Jaques ki Wittembergben lett lelkészszé felavatva s Dauphiné-ben telepedett le, hol ez ideig volt. Court most az öregeket nemcsak pusztán a prédikálásra hatalmazta fel. hanem a sákrámentumok kiosztásával is megbízta. Maga pedig nagy veszélyeknek téve ki magát, Zürichbe utazott, hol ref. lelkészszé felszenteltetett. Visszatérve hazájába, maga akart képezni lelkészeket, s néhányat bocsátott is ki. Felkereste az ügyvédeket iró asztaluk mellett, a földmíveseket ekéjök mellett, a mestereket a a műhelyükben, ezeket maga közül gyűjtve oktatja, sok közülök írni-olvasni sem tud. megtanítja s így ő először a legeiemin volt kénytelen kezdeni. Ezeket végezve az amúgy is vallásos kedélyű hallgatóit prédikátorokká képezi. De ez emberfeletti munkát ő nem győzhette, de kellő számú lelkészeket sem tudott képezni, ily körülmények közt a külföldhöz fordult, első sorban a kivándorolt lelkészeket szólította fel a hazatérésre. Ezek, mint maga mondja, nem éreztek hivatást a martyrságra. E tervei is füstbe mentek, most theologiai intézetet alapít, a prot. államok hozzájárulásával. Ez az intézet képzett azután oly lelkészeket, kik Court szerint »hivatást éreztek a martyrságra*. Elvégezték az ifjak a theologiát s annak végeztével lettek: »a kötélre is érettek* mint ők mondani szokták. Igy tértek vissza hazájukba, hogy életüket, ha kell, a vallásukért áldozzák, és tudományukkal annak szolgáljanak, A hat lelkész helyett, kiket 1715-ben talá-