Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-25 / 4. szám

sainkat testvéri bizalommal kérjük fel vállalatunk támogatására különösen, mert az egyházi viszonyok alakulása feltétlenül szükségessé teszi, hogy híveink vallásos buzgóságának élesztésére fokozottabb gondot fordítsunk.* Harsányi pedig, ugyanazon számban, Hetesi Viktor imáinak ismertetésében ezt mondja: »Azt se mondja senki, hogy hogy a lelkész nem győzi venni a sok prédikációt. Már minő felületes beszéd ez! Tegyük fel ugyanis, hogy a közelebbi 20 év alatt 20 kötet prédikáció jelent meg átlag 1 frt 20 krjával. így egy évre esik 1 frt 20 kr. Bizony szégyen volna egy lelkész szájában a beszéd, hogy ő, az ő kenyérkereső eszközeire nem fordít évente 1 frt 20 krt sem! Mert ezzel arról tenne bizonyságot, hogy nincs érzéke, sem katedrája, méltósága, sem hivatása, sem egyházi irodalma pártolása iránt, hogy 1 frt 20 krt sem fordíthat erre a célra, a mennyit pedig az utolsó napszámos is fordít munkás eszközeire. . . Mert minden lelkész felelős állása méltóságának, saját egyházának s az egyetemes protestáns egyháznak abban, hogy segíti-e tőle telhetőleg az irodalom munkásait.* S vájjon mit akarok én e sorok idézésével! Rögtön megmondom. Távol legyen tőlem, hogy én akár a »Kalászokat* akár Hetessi Viktor imádságos könyvét, akár egyéb irodalmi terméket kisebbíteni akarnék; tudom, hogy azokra is szükség van s hézagot pótolnak. Csak egy fáj nekem s ez az. hogy a mig egy-egy ily munkára felhívó szózatban az iró, vagy a szerkesztők ilyen nyilatkozatot tehetnek, mint pl. a > Kalászok* szerkesztői: > . . . vállalatunk egy évi pályafutása alatt nem is remélt pártfogásban részesült . . . s több oldalról felszólíttattunk vállalatunk továbbfolytatására stb.* addig mi, a mikor a legmagasztosabb prédikáció-gyűjteményre, az élő és ható Igére : a bibliára küldünk szét felhívó szózatokat, mi nemcsak azt nem mondhatjuk el, hogy »vállalatunk nem is remélt pártfogásban részesült*, de még azt sem, hogy felhívó szózatunk csak meghallgattatásra is talált. Csak egy fáj nekem, s ez az, hogy Harsányi megmondhatja lelkésztársainak harag és csufolkodás nyerés nélkül, hogy szégyen volna egy lelkész szájában a beszéd, hogy ő, az ő kenyérkereső eszközeire nem fordíthat évente 1 frt 20 krt s a ki nem fordít arra ennyit legalább, az nem áll hivatásának magaslatán, annak nincs érzéke sem katedrája, sem hivatása iránt, mert 1 frt 20 krt a legutolsó napszámos is áldoz szerszámaira, addig, ha mi azt hirdetjük, hogy tehetnénk valamit az evangélium terjesztésében; hogy ez magasztos hivatásunk volna, mert első sorban az evangélium s annak híveink lelkében élő ereje a mi legelső kenyéradónk; ha kérünk, könyörgünk, annak eredménye nem a szent ügynek előhaladása, hanem harag vagy legjobb esetben is guny a felhívást kibocsátani merészkedő iránt. Ezért idéztem én fentebb azt a két részt s ha azoknak meg van örvendetes eredménye, vájjon nem volna-e méltó, hogy az evangélium terjesztésére, a Társaság nemes munkájának támogatására felhívó baráti, testvéri szózat még inkább meghozza amaz örvendetes eredményt?! Gondoljuk ezt meg igazán s bárcsak a jövő évben én is azt Írhatnám ismertetésem kezdetén : »Felhívásom egy év alatt nem is remélt pártfogásban részesült!« Adja az Isten — hogy ezt írhassam! Hamar István. Tervezet és indokolás az egyetemes leltár készítéséhez. * Egyetemes konventünk az országos zsinat 708. és 705. sz határozatai alapján, az 1893 ik évi 61. számú határozatával elrendelte az ev. ref. egyház egyetemes leltárának előkészítését. S e végből egy hét tagból álló bizottságot küldött ki a tervezet megkészítésére azon utasítással, hogy azt véleményadás végett az egyházkerületekkel előlegesen közölvén, ezen véleményekkel együtt terjessze be a konventhez végleges megállapítás végett. Ezen kiküldött bizottság Beőthv Zsigmond elnöklete alatt Baksay Sándor, Bartha Lajos, Fejes István, György Endre, Bernáth Elemér, Széli Kálmán konventi tagokból megalakítva s előadóul Fejes Istvánt megbízva, az 1893. évi november hóban tartott zsinati ülésszak alkalmával a következőkben előadandó tervezetben állapodott meg. A bizottság nézete szerint az egyetemes leltárra ha valamikor, ugy a mai időben, elkerülhetetlen szükség van, mert kétségtelen az, hogy az egyházak rendezett vagyoni állapotai s azokból folyólag a lelkészeknek és tanítóknak a kor viszonyaihoz mért fizetésök szolgálnak alapjául egyházunk fentartásának és előhaladásának. A szellemi színvonal emelése lehetetlen e nélkül, mert lelkész- és tanítóképző intézeteink most sem szűkölködnek a kor igényeinek többé-kevésbé megfelelő berendezésben; de hogy az említett pályákra alkalmas egyéneket növelhessenek, arra nézve jó anyag kell, a mely pedig mindinkább fogyni fog, ha az egyházi pályák elvesztik vonzó erejüket. A vallásszabadság versenyében ez volna a protestáns egyházra a legnagyobb veszedelem. Az elmúlt időben sok akadálya volt még egy ily egyetemes leltár elkészíthetésének, de a legközelebbi zsinat biztos alapot adott arra az adózásról szóló t.-c. meghozatala által. Ezen törvénycikk ugyanis elrendeli azt, hogy minden egyházban készíttessék Vagyonkönyv és a szükséglet évenkinti rendszeres kimutatásban tűntettessék elő. Ebből kiindulva kötelességükké válik a végrehajtó egyházi hatóságoknak az, hogy az említett törvénynek gyakorlatilag is érvényt szerezzenek, a vagyoni állást mindenütt nyilvántartsák, hogy így a legalsó foktól, az egyházközségektől kezdve, az egyházmegyéken, egyházkerületeken és konventen át, fel a zsinatig, mindenki ismerje a helyzetet s annak javítására a maga jogkörében közreműködni igyekezzék. Az egyházankénti megelőző összeírás alapján elkészítendő egyetemes leltárnak ez a becse, ez az értéke. Magában az ily leltár nem ad egyelőre sem vagyont, sem vagyonbeli szaporulatot; de állandóan nyilvántartásba helyezi az egyházak vagyoni állapotát: folytonossá teszi az egyházmegyék ellenőrzését; biztosítja az egyházkerületek felügyeletét; tájékoztatja a konventet, hogy az egyetemes egyház rendelkezésére álló segélypénzeket hol kell építőleg s a közérdekben felhasználni ; végül magát a zsinatot oly intézkedésre s törvények hozatalára készti, melyek a bajok és hiányok megszüntetésére, vagy enyhítésére legcélszerűbbeknek mutatkoznak. * Az egyházak anyagi életébe mélyen belevágó e fontos munkálatot a konventi bizottságtól kaptuk. Felhívjuk rá a figyelmet. Eszmecserét is lehet fölötte indítani. Szerk.