Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-23 / 34. szám

szegényekre, árvákra, elzüllöttekre, eltévelyeclettekre és így kiáltanak : Mentsétek meg ezeket, mert a mit ezekkel cselekesztek, a Megváltóval cselekeszitek ! Csakhogy ezeket a prédikációkat már minden lelkésznek magának kell ám készítenie. Budapestnek — hogy Pál apostol szavaival szóljak — Budapest vagyok, Sziget-Monostornak Szigetmonostor vagyok, ezzel az elvvel lehet csak hatni. Mindenhol a Krisztus szerelmének forrásaihoz kell ugyan elvezetni, az elszáradt és eltikkadt lelkeket, de Budapesten a nyomor illusztrálására más példákat kell és lehet használni, mint faluhelyen. A fővárosban rá kell mutatni a pincelakásokra, a lebulyokra, a melyek egész utcákat mételyeznek meg, a nagy ellentétre, a mely a fény és árny között mutatkozik s ama körülményre, hogy évenkint annyi törvénytelen gyermek születik, mint a mennyi lélek Baranyában gyülekezetet alkot, s hogy ez a törvénytelen gyermek mind elpusztul, elveszelődik, tönkre megy, meghal vagy tolvaj és rabló lesz, ha az igazi keresztyén szeretet nem segít rajta. Sziget-Monostoron peclig talán Kis Péter gyerekeire kell rámutatni, a kik éheznek és nyomorognak, mert az apjuk mindenét megitta vagy Nagy András gyerekeire, a ki ugyan jóravaló, becsületes ember, ele mi haszna, ha koldusbotra jutott, a míg a felesége betegeskedett. Míg így eddig októberben ós novemberben csak prédikáltunk, mert úgy szokás, most az őszi hónapokat használjuk fel arra, hogy egy 5—6 prédikációból álló beszédsorozatban egy pontra összpontosítsuk minden erőnket, minden hitünket, minden ékesszólásunkat. Míg eddig prédikációinktól ugyan gyökeres változást nem reméltünk (nem is remélhettünk), most, ha a kegyelem mélységeiből igazán drága gyöngyöket hozunk fel, ha azzal a meggyőződéssel hirdetjük az igét, hogy meg kell lennie annak, a mit Isten akar, hát meglátjuk, hogy a hit ma is hegyeket mozdíthat ki helyökből. Ha hallgatóinknak csak figyelmét felköltöttük, ha gondolkozóba ejtettük őket, ha kezdik sejteni, hogy a prédikáció nem arra való, hogy a hallgatók a prédikátor hangját és előadását vagy frázisait megdicsérjék, már akkor a további munkára megtörtük az utat. A Jézus Krisztus is, az apostolok is, miután a tömegeknek prédikáltak egyenként, külön-külön foglalkoztak a hívekkel; nekünk is úgy kell tennünk. Célba kell vennünk egy keresztyén jótékony egyesület alapítását, de az alapítást nem alapszabályokkal, hanem segítéssel kell kezdenünk. E célból legjobb lenne egy intéző bizottságot alkotni, melynek tagjai nők is lehetnek és legyenek is. A tagok azután menjenek házról-házra, hivatkozzanak a lelkész prédikációira, az isteni irgalmasságra s igyekezzenek a nagy eszmének minél többeket megnyerni. Kis gyülekezetben a lelkész jóformán mindenhova elmehet, a nagyobb gyülekezetekben pedig helyettesítsék a lelkészt, a hova ez nem mehet. Természetesen az intéző bizottság tagjaivá minél több presbytert meg kell nyerni mindenhol. Iíözben-közben a lelkész az intéző bizottság tagjaival gyűléseket tarthat s igyekezik velők megértetni, hogy ne csak a szegénység, hanem a bűn ellen is küzdjenek. Mert hiába adunk valamicskét a kicsapongó apának, ha az pálinkára költi azt. Épen azért nemcsak a gazdagokat kell felkeresni, hanem a szegényeket is. Különben is az igazi jótékonyságot úgy lehet az isteni irgalmasság szem elé állításán kívül éleszteni, ha leírjuk a nyomort, ha elbeszéljük, mit találtunk a szegénység lakóhelyén, ha megmutatjuk a szegényeket, siketnémákat, vakokat ós árvákat az embereknek s megkérdezzük tőlök, hogy az az áldás, a mit nyertek, nem égeti-e lelköket és nem kényszeríti-e jó cselekedetek gyakorlására. Szóval, be kell nyúlnunk a darázsfészkekbe s nem szabad többé leráznunk a szegényeket nyakunkról. Munkát kell adnunk minél többeknek, hogy a ki varrni tud, varrjon, a ki ételt akar aclni, az ételt adjon, a ki a szegényeknek könyvet akar osztogatni, az azt tegye, a ki a gyűjtésre és mások rábeszélésére alkalmas, az abban legyen foglalatos. Azért nem mondjuk, hogy rossz gondolat árvák ós szegények gondnokát állítani minden gyülekezetbe. De igenis mondjuk azt, hogy a legtöbb helyen, száz közül 80 vagy 90 gyülekezetben a lelkésznek kell az árvák és szegények gondnokának lennie, a mint azt a zsinati törvény is megengedhetőnek tartja. A lelkésznek, mert sok helyen jóformán csak egyedül neki van szervező képessége, elég míveltsége arra, hogy a keresztyénség történetének tanúságait ki tudja vonni s különösen azért, mert arról van szó, hogy a mostani egyházgépezetet keresztyén közösséggé változtassuk át s az e cél elérésére megindítandó munkának a legtöbb helyen csak a lelkész lehet a vezetője. Nyomról-nyomra haladva tehát, ilyen lesz a jövő. Első lépés a valódi, komoly bűnvallás és az Isten segítségül hívása. Azután következik az igének hathatós prédikálása. Azután jő a buzgóbbak és gazdagabbaknak megnyerése a szegény és árvaügy intézésére. Azután megnyerése még többeknek arra, hogy úgy a hogy tudnak, segítsenek. Azután s a közben meglátogatják a lelkészek és presbyterek a szegényeket. Én nem bánom, ha összeírják is őket (de előbb enni adjanak nekik, meg ruhát tél idején) ós