Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-09 / 32. szám

A pietizmus reakciója terelte vissza a protestantizmust a maga igazi medrébe, midőn a konfessiók merev dogmatizmusától elfordulva az áhitatos lelkeket ismét a szentírás közvetlen forrásához vezette vissza. Igy lett a szentírás lassanként ismét az élő hit forrása s megszűnt merev törvényszerű codex lenni. Az újra megindult s különösen e század eleje óta nagyszerű lendületet nyert szabad írásmagyarázat nagy ,— mondhatni: korszakalkotó eredményeket mutathat föl. Ma már egészen más szemmel nézzük a bibliát, mint a régiek. A krilika sok jámbor illúziót oszlatott el. A bibliát ma már nem tekintjük természetfölötti módon eredt titokzatos írásgyűjteménynek, hanem olyannak, melyet a századokon át természetesen fejlő vallásos és nemzeti életnek irodalmi termékeiből állítottak össze. Ma már nem veszszük a biblia minden betűjét szentnek, hanem elismerjük, hogy az üdvre tartozó örökérvényű vallásos eszmék mellett van benne sok olyan, a mi hiányos ismereteket árul el s kora bélyegét viseli magán. Az újabb szabad írásmagyarázatnak köszönhetjük, hogy az ószövetséget többé nem pusztán természetfölötti eredetének hitével, hanem Izráel nemzeti és vallás-erkölcsi fejlődésének genetikai összefüggése szerint tanultuk ismerni s így az isteni kijelentést a maga történeti fejlődésében láthatjuk. Az újszövetségben sem találunk többé tisztán csak isteni bizonyságokat az üdvözítő igazságról, hanem a mellett egyéni felfogásmódokat, sőt relatív ellentéteket is. Az újszövetség íróinak műveiben a történeti kijelentés életteljes organizmusát látjuk. Nem elméletek, hanem tények, és pedig történeti s nem dogmatikailag konstruált tények képezik az újszövetségi kijelentés tartalmát. Az újszövetségi írásmagyarázat vívmánya az, hogy egyrészt egyházunknak a keresztyénségről alkotott alapnézetei mindinkább írásszerűeknek, vagyis az apostolok bizonyságaival egyezőknek bizonyulnak, másrészt pedig az újszövetségi tanalakok különféleségének ismerete teljesebb megvilágításba hozta a Krisztusban elrejtett kincsek gazdagságát, a minek ismét az volt az eredménye, hogy az evangéliumi reformátori elvet mind theologiai, mind gyakorlati tekintetben szabadabban és teljesebben fejtették ki. Az írásmagyarázat terén nyert eme vívmányokat leginkább a szabad bírálati vizsgálódásnak köszönhetjük. Elég itt utalnunk az úgynevezett tübingai kritikai iskolára, melyet ugyan hamis hegelianus előfeltételei miatt a szigorúbb egyházi állásponton állók sokszor élesen támadtak meg, de a melynek kritikai eredményei mégis korszakot alkotnak a történeti theologia fejlődésében. Azokat, az elévülhetetlen érdemeket, a melyeket JBaur, ez iskola feje, a maga történetkritikai módszerével az újszövetségi írásértelmezés terén szerzett, még az orthodoxok sem tagadják meg. Ki vonhatná továbbá kétségbe, hogy mennyit köszönhet a legújabb theologia az írás és a dogma helyesebb történeti megértését célzó Uitschl-féle moráltheologiáuak, mely történeti ismeret a régi dogmatikával többé össze nem egyeztethető ? (Folyt, kbv.) Dr. Szlávik Mátyás. ISKOLAÜGY. Áhítatosság. * 1. Szükségessége. Az áhítatosság ** szükségessége az ember önállótlanságából s Istentől való függéséből következik. A mint a testnek nélkülözhetetlen az eledel és a lélekzés, épúgy a lélek fenmaradásának feltétele az Istenhez való csatlakozás, a hozzá felemelkedés és a benne való élet. A tudomány egészen biztos határait állapította meg az emberi tudásnak és képességnek s oly emberek előtt, a kik látni akarnak, egy felettünk működő s bennünket szerető lénynek létezése teljesen kétségtelen. Az áhítatosság az Istennel való természetes kapocscsá lesz. Az áhítatosság előfordul a családban, az iskolában s a templomban. A családi és templomi áhitatosságok itt figyelmen kívül maradnak, habár az iskola érzi s köszönettel alkalmazza is azoknak áldó hatásait s a tanulókat az azokban való értelmes részvételre előkészíti. Az iskolai áhitatosságnak szükségessége a nevelő-iskola céljában foglaltatik. Ez az igaznak és jónak eszméjét teljes határozottságában és tisztaságában akarja a növendék akaratába ültetni, hogy ez vallás-erkölcsös jellemmé legyen. Legbiztosabban eredményezi ezt a Krisztushoz, a jellem ideáljához való vezetés. Erről az odavezetésről, a gyermeki természetnek megfelelően, első sorban az érzelmi nevelés gondoskodik az iskolában, a midőn tárgya által a tanuló gondolatainak tartalmát bővíti s ezáltal a kedélyt és az akaratot befolyásolja. A nevelő-iskolának azonban hiányoznék egy lényeges része, ha az akaratra való ezen közvetett befolyás mellett nem léteznék oly közvetlen befolyás is, mely, mint a nevelés eszköze, közvetlenül fordul, hogy abban hullámzást, törekvést — s magától értetődőleg azokból kifolyó cselekvéseket — idézzen elő. Ez az áhítatosság által történik, mely mint az iskolának közös cselekvése emeli és előmozdítja az akarást s ezt vallásos tárgya és vallásos színezete által, vallás-erkölcsi irányba tereli. Az áhítatosság tehát, mint a vallás-erkölcsi akarást és cselekvést gerjesztő és előmozdító s Istenhez vezető vallásos gyakorlat, nélkülözhetetlen és pótolhatatlan a nevelő-intézetben. Ennek rendszeres visszatérésével nagyobbodik az Isten ismeretébeni gyarapodásban való kedv és öröm. 2. Célja. Ahhoz a legközelebbi céljához az áhitatosságnak, hogy az a pillanatnyi vallási szükséget kielégítse, a tanulót pedig Istenhez vezesse, hogy ahhoz örökre csatlakozzék s szerencséjét és üdvösségét nála megtalálja, még néhány egyéb is járul. Ezek az áhitatosságnak vallásos anyagából s az ünnepély közösségéből erednek. Az iskolai áhítatosság énekből, szentírási hely felolvasásából és imádságból áll. A szentírási hely olvasását többnyire magyarázat kiséri. Bármiként alakuljon is az áhítatosság, a szent igék képezik annak velejét. Ezáltal az áhítatosság elősegíti a Szentirásba való bevezetést s kitünteti annak, különösen az épülés szempontjából való értékét, ugy hogy a tanulónak mint felébresztett vágya a Szentirás után fokozódik. A tanítás támasza, mely így magában keletkezik, csak erősbödik, ha a tanító az áhitatosságot a tanításra építi s az itt ébresztett gondolatokat ott tovább folytatja, mélyebbé teszi s az ünnepély komolysága és méltósága által megszenteli. Ezáltal az egész iskolai élet mintegy avatást s * Mutatvány vV. Rein: *Encyclopádiscbes Handbuch der Pádagogik* című nagy munkájából. Megjelenik Hermann Beyer & Söhne kiadásában, Langensalza. "* E szóval mindig a vallásos gyakorlatot akarom megjelelni. A