Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-02 / 31. szám

A protestantizmus mind jobban és jobban igyekszik múltja nagy alakjait kikutatni s ez által oly nagy tudományos irodalmi mozgalmat idéz elő, melynek fontossága napról-napra emelkedik. Reussnak a bibliáról szóló tudós munkája a nagylelkű Lichtenberger kezdeményezésének köszönhető. Majd kiadják a vallás tudományok encyklopédiáját s ezek valóban méltó díszére válnak a protestáns tudományosságnak. A Montaubanban és Strassbourgban kiadott Szemlék mind a vallásos szellem nemes munkájának szolgálatában állnak és ha sokáig a külföld volt is irányadója a francia theologiának, végre mégis elérték a francia protestánsok, hogy az ő tudósaik műveit is irányadóknak tekintették és becsülték. Németországban épúgy, mint Angliában. Montaubanban Encontre, Frossard, Strassbourgban Reuss, és még sokan voltak e tudományosság nagynevű munkásai. Ha a strassburgi fakultás elveszett is Franciaország számára az 1870-ki háború következtében, az 1878-ban alapított és Jules Ferry által felavatott párisi protestáns theologiai fakultás méltóan képviselte az egyetemen a theologiai tudományokat. A történeti tudományok terén époly élénk volt a tevékenység. Nem mult el év, hogy Athanase Coquerel vagy Bersier nevét viselő tudományos munka meg ne jelent volna. Ép oly örvendetes azon irodalmi mozgalomról is megemlékezni, melyhez Bersier, de Coninek, Decoppet, Guizot, de Witt és de Pressensé asszonyok nevei fűződnek, kik az idegen müveket ültették át remek nyelven a francia irodalomba. A prédikáció-irodalom szintén új életre kelt müveket ajándékozott az egyháznak. Senki sem fog csodálkozni, ha első sorba Eugéne Bersier beszédeit helyezzük. Bámulatosan egyszerű, minden cifrázat nélküli, de emelkedett nyelvezetével a szív és lélek mély ismerete párosult, a mi e hivatásszerű szónokot kora egyik első moralistájává tette. A református egyház nem ismert nálánál hívebb, odaadóbb szolgát, ki nevét tiszteltebbé tette volna, mint Ő. Szeretnők felsorolni mindazon szónokok neveit, kik a református prédikációt magas színvonalra emelték, de csak azokról fogunk megemlékezni, kik már egy jobb hazába költöztek el tőlünk. Edmond de Pressensé, ki a legelragadóbb volt valamennyi közt, meleghangú s megrázó szavával; Vignil Delmas, kinek stylusa mindig meglepő, s ki emellett nagy irodalmi képzettséggel is bírt. Bastie, ki eredeti és erőteljes; Recolin, ki mindig meggyőzni törekedett; a nagyeszű Verny Horace Monod, ki mindig munkálkodott; Rognon, ki a legklasszikusabb volt, a könved, elegáns, de mély ifj. Coquerel és végre a tüzesnyelvű Pelissier. Igy, kis számuk dacára is, a francia protestánsok megértették missziójuk nagyságát, és az isteni gondviselésbe vetett rendíthetlen bizalommal sikeresen munkálkodtak. Midőn 1885. október 18-án összes egyházaikban meghatottsággal és hálával emlékeztek meg a nantes-i edictum visszavonásának kétszázados évfordulójáról, emelt fővel mondhatták el, hogy őseink sem hiába haltak meg, mikor lelkiismeretük életeért halálba mentek. Egyházaik jelenleg lelkes munkában vannak, és jogos büszkeségérzettel mutathatják fel a század folyamán elért missziói és egyháztársadalmi tekenységük nagy sikereit. Azon nyomorúsággal és bizonytalan helyzettel szemben, melyben a nagy forradalom előtt és alatt szenvedtek, oly kifejlődést állíthatnak szembe mely a reformátusságnak mindig becsületére válik. Ha 1802-ben alig 100 papot számítottak az Egyház szolgálatában ez a szám ma csaknem háromszor annyi. A század elején a vallásos művekben felette szegények valának. Ma nagy és fontos biblikus, misszionárius, evangélizáló egyesületeik, valamint nagy számú és áldásosán működő ember-baráti intézeteik vannak, melyek nem mint ellenségei mondják, hanyatló, hanem ellenkezőleg folyton haladó, hódító vallásos erőre mutatnak. Sajnos, hogy a protestántizmus híveinek összes száma nem haladja meg a 700,000-t. Ezek legnagyobb része a református egyházhoz tartozik, körülbelül 560,000, Dupin de Saint-André lelkész adatai szerint. A lutheránusok 80,000-en, a szabad egyház akhívei úgy 7000-en, a methodisták körülbelül 4000-en és a baptisták valamivel kevesebben lehetnek. De inkább a vallott elvekre, mint a számokra kell tekinteni. Sámuel Vincent szerint a protestántizmus tényleg a »modern idők vallása*, mely a hit és szabadság lehetséges összeegyeztetését képviseli. Igy értették azt azok, kik nemes jellemükkel, mint Henri Martin, ékesszólásukkal mint Jules Févre és az ész hatalmával, mint Taine, emelték Franciaország fényét. Nem szabad feledni a modern gondolat egyik mesterének, Renouviernek nyilatkozatát, melyet a nagy Laveleye is több ízben tett, hogy az Egyház és Állam konfliktusának megoldása Franciaországnak Rómával való szakításában rejlik. Ha a római formák fentartották is magukat hazánkban, a reformáció elvei mélyen áthatották a francia társadalmat, mely a Syllabus doktrínáit a legeminensebb képviselői által visszautasítja. Ha a gondolkozó, kit két évszázad választ el attól a kortól, minden szenvedély nélkül hasonlítja össze a Bossuet által fentartott vallásos és politikai theoriákat, a Jurieu által védettekkel, el kell ismernie, hogy a nagy püspök művéből semmi sem maradt fönn, míg a száműzött Jurieu elvei diadalmaskodtak. A reformátusoknak sok szerencsétlenségök közt legalább megvolt az a dicsőségük, hogy föntartották azon szabadelvű hagyományakat, melyekhez Franciaország a küzdelmek és üldözések dacára mindig visszatér. Ilyen volt a reformáció jellege, mely az evangéliumot a szabadsággal egyeztetve, létjogot szerzett az igaz keresztyénségnek Franciaországban. A reformáció, írja Guizot, újra közforgalomba hozta a vallásos hiedelmeket, újra megnyitotta a híveknek a hit mezejét, hová már nem volt jogunk belépni. Egyúttal egy második eredményt is ért el, száműzte a politikai vallást és visszaállította az evangélium örök vallását. 62*