Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-26 / 30. szám

és. hogy a hivatalnoki kar teendőiből, a hivatalnoki kar terheiből, a hivatalnoki kar kötelességeiből a szó legteljesebb értelmében ki kell hogy vegye a maga részét. E téren én egészen újonc vagyok, és mint ilyen, csak azt mondhatom, hogy nem vállalkozhattam volna feladatomra e tekintetben, ha tökéletes bizalommal nem viseltetném azon tisztviselői karhoz, a melyet ugyan 'csak hírből ismerek, de a melynek munkássága eredményeiről természetesen más állásokban is tudomást kellett vennem. A tisztviselőnek feladata igen terhes és igen nehéz sok tekintetben. Igen terhes és igen nehéz különösen ez években, e század végén, a mikor az általános felfogás az, hogy minden egyéniség magát, mint egyéniség lehetőleg érvényesíteni iparkodik. A hivatalnok kötelessége az, hogy ettől a törekvéstől távol tartsa magát. A hivatalnoknak és az államtitkárnak is, mint hivatalnoknak kötelessége, hogy saját egyénisége eltűnjék azon nagy szervezet munkásságában, a melynek tagja, a melynek szellemét kell hogy megalakítsa, a melynek egész tehetségét, egész munkaerejét és idejét kell hogy szentelje, de a melynek összhangzatos és csendes működésében találhatja egyedül a saját működésének eredményeit, a saját működésének elismerését. A hivatalnokoskodásnak, vagy amint gyakran helytelen gúnynévvel jelölik meg — mert helytelenül van alkalmazva a kifejezés gúnynév gyanánt — a bureaukraciának és a közigazgatásnak általában természete az, hogy minél kevesebbet beszélnek róla, annál jobb., mert trlajdonképen csak akkor emlegetik, a mikor bajait észlelik. Másrészt pedig a teher most ez állásokon és e szervezeten nyugszik annál inkább, mivel oly időben, a mikor a működés legkevésbbé kelt. figyelmet, a mikor látszólag kevés a teendő, épen oly megerőltetett munkássággal. épen oly megerőltetett buzgalommal kell az ügyeket ellátni és a jövőt előkészíteni mint akkor, amikor látszólag rendkívüli a munka terhe, amikor azonban rendes ügykezelés és rendes vezetés mellett nem szabad, hogy bárkire is nagyobb teher háruljon mint különben rendes időkben. A szervezetnek egyformán zajtalanul, nesztelenül, simán kell dolgoznia, akár nagy a pillanatnyi munka terhe, akár nem. Éppen az a feladatunk, hogy e munkát egyenletesen felosztva, lehetőleg könnyítsük a terhet a rendkívüli pillanatok idejére. E mellett természetesen szükséges az* is, hogy rendkívüli pillanatokban azután minden követelődzés, minden személyes föllépés és igények nélkül munkaerőnket a legszélsőbbig meg birjuk feszíteni és minden körülmények közt meg tudjunk felelni azon kötelességeknek, a melyek a teljesítendő feladatok természetéből és a miniszter iniciativájából reánk hárulnak. E kötelességekből, e terhekből, e magatartásból, a személyiségnek a munkában való ezen, hogy úgy mondjam, teljes felolvadásából én a részemet a tisztelt urakkal együtt ki akarom venni. Semmi tekintetben nem akarok magamon könnyíteni úgy, hogy ezáltal másra a teher nagyobb része háruljon, sőt mondhatom, kellőleg meggondoltan, mondhatom, hogy bármit tehetek arra, hogy a teher legnagyobb részét saját vállamra vegyem át és mások munkáját ezáltal megkönynyítsem, erre az én részemről az igyekezet és készség sohasem fog hiányozni, valamint remélem, sohasem fog hiányozni köztünk azon kollegiális és azon bizalmas viszony, a mely egy ilyen szervezetnél mulhatlanul szük-Íséges, melynek híján annak feladatait, annak teendőit egváltalan nem lehet elintézni. És engedjék meg uraim, hogy most azon sok mindenféle híresztelésekkel és támogatásokkal szemben, a melyeknek más téren való működés folytán, természetesen idejövetelem alkalmával is,, ki voltam téve és a melyektől talán tartani lehetne, hogy általában a minisztérium működésére bénítólag hathatnának, legyen szabad még csak egynehány főelvet kijelölnöm, a melynek követését hivatalnokoskodásom ideje alatt kötelességemnek fogom tartani. Az első e tekintetben az, hogy bármi összeütközések legyenek az elvek terén a törvényhozásban egyes kérdésekben, az adminisztrációnak ez által érintetnie nem szabad. Az adminisztrációnak minden nagy, valláspolitikai, vagy másnemű harc mellett, a mely a törvényhozás termében folyik le. egyenletesen, méltányosan kell működnie, tekintet nélkül az úgynevezett pártpolitikai érdekekre és működnie kell mindenekelőtt a magunk feladatai terén, úgy hogy az egyházak szempontjából a vallasosság érdekei, az egyházaknak tradicionális és törvénybe iktatott jogai minden tekintetben tiszteletben tartassanak és mint ilyenek is tűnjenek föl az illetők és a nagvközönság előtt. Másodszor, a mi a tanügyet illeti, tudjuk, hogy a tanügyben a legkisebb részletekig és aprólékosságig menő gondosság szükséges, az alaposság szempontjából, a tanításnak és a nevelésnek kellő megalapozása tekintetében. De hogy ez lehető legyen, szükséges egyszersmind az, hogy egy szabad szellem hassa át az egész tanügyet, hogy az egész tanügy terén mindenki érezze, hogy egy nemes és nagy hivatásnak felel meg és e nemes és nagy hivatás szellemétől legyen áthatva, nem pedig aprólékos, adminisztratív szempontok és teendők által megbénítva, a tanügyben tényleg működő férfiaknak a munkássága. Ezt is nekünk kell megindítani, ezt is nekünk kell irányozni és mindenekfelett gondoskodnunk kell arról, hogy az adminisztráció terhét lehetőleg magunkra vállalva fölszabadítsuk azok szellemét, a kik az ifjúsággal közvetlenül érintkeznek és azon fontos feladatokra irányozzuk, a melyek tulajdonképeni élethivatásukat képezik. Ezek a vezérlő szempontok, a melyek előttem lebegtek, a midőn ő felsége legkegyelmesebb elhatározása következtében történt kineveztetésemet elfogadtam és a miniszter úr ő nagyméltósága által reám ruházott bizalomnak meg akarok felelni. És most arra kérem a méltóságos urat és a tisztelt hivatalnoki kart, méltóztassanak engem úgy tekinteni, mint a ki a közös munkában részt akarok venni, mint a ki teljes odaadással és a legjobb akarattal óhajtok minden hivatalos és személyes érintkezésben mindenki terhén lehetőleg könnyíteni, mint a ki meg fogom követelni szükségképen a közügy érdekében azt, a mivel az országnak, a mivel a miniszternek és a minisztériumnak tartozunk, de mint a ki ezen a téren kívül azt remélem, hogy a legszorosabb barátság kötelékei fognak a hivatalnoki karhoz egyenként és összesen fűzni.« A beszédet a tisztikar lelkes éljenzéssel fogadta. külföld. A francia protestantismus történetéből. (Folytatás.) Bármily mélyrehatóak voltak azonban a differenciák az orthodoxok és liberálisok közt, a protestantismus mégis nem csekély előhaladást mutatott fel. A mult nagy alkotásai mellé újabbak sorakoztak. A vasárnapi iskolák társasága új generátiót nevelt az egyház számára, míg a francia