Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-14 / 24. szám

letehetésére bír képesítettséggel. A véglegesítés bekövet­kezéseig ez utóbbinak évi díja 800 frt, az alapvizsga alap­ján megválasztandónak pedig 1000 frt, s úgy az egyikre, mint a másikra nézve, a mellékjövedelmekben a többi tanárokkal szintén egyenlő részesülés; véglegesítés esetén pedig a fent kitett egész rendes tanári javadalmazás. II. A nagy-körösi ref. főgimnázium és tanító-képző intézeti rendes rajztanárságra, melyhez kötve van a főgimnáziumban a szépírás, szabadkézi és mértani rajz, a tanító-képző intézetben pedig a szépírás és rajz tanítása, és a mi ezekkel tantervileg kapcsolatos. Heti óraszám mindkét intézetben, együttvéve, a zsinati törvény szerint 24. Évi fizetés 1000 frt, melyben 100 frt lakbér átalány, és a mellékjövedelmekben a megállapított mérték szerint részesülés. Pályázhatnak prot. vallású okleveles és nem okleveles rajztanárok és rajztanárjelöltek. Megválasztatás esetén, az oklevéllel biró, azonnal véglegesíttetik; az ok­levéllel nem biró pedig, bár az egész javadalmazásban részesül, sikeres működése mellett csak a tanári oklevél­nek két éven belüli köteles megszerzésekor. A véglegesen megválasztott rajztanár, valamint a német nyelv tanára is, az egyházkerületi tanári gyám-és nyugdíjintézetnek jogosult s egyszersmind kötelezett tagja. A fizetés bármely esetben, a megválasztott tanárnak évnegyedenként, előleges részletekben szolgáltatik ki. A pályázati kérvények úgy az egyik, mint a másik tanszékre, kellően felszerelve s rövid életrajzi leírással is ellátva, folyó év julius 5-éig nyújtandók be, az alólírt elnökséghez. Kelt Nagy-Kőrösön a ref. egyháztanácsnak 1894. év junius 10-én hozott határozatából. 1—2 A ref. egyháztanács elnöksége. Pályázat tanári állásra, A h.-nánási ev. reform, hat osztályú gimnáziumban üresedésbejött: 1. természetrajz-földrajzi, 2. német-magyar esetleg német latin és 3. történelem-latin nyelvi tanári székekre újból pályázat hirdettetik. Fizetés-, minden egyes tanszéknél 1200 frt lakbérrel együtt, az egyház pénztárából évnegyedenként előre fizetve. A kivánt oklevéllel biró egyén egy évre, mint ideiglenes rendes tanár alkalmaztatik s csak ezen idő alatt kifejlett sikeres működése után állandósíttatik, a mikor is a tiszán­túli ev. ref. középiskolai tanárok gyám- és nyugintézetének, esetleg az országos középiskolai tanári nyugdíjintézetnek jogos és kötelezett tagja leend. Nem okleveles, de szaktárgyaiból vizsgázott egyén csak helyettes tanári minőség-ben és csak egy évre válasz­tatik 900 frt évi fizetéssel, de ha ez idő alatt a kivánt tárgyakból oklevelet szerez és sikeres működést mutat fel, a következő évben mint rendes tanár állandósíttat­hatik. Végre, ha okleveles, de nem a hirdetett tanszakra képesített egyén választatnék, az szintén csak helyettes tanári minőségben és csak egy évre alkalmaztatik, fizetése azonban 1200 frt lesz. A megválasztott egyén állomását f. év augusztus végén, legkésőbb szeptember 1-én köteles elfoglalni, s ha családos — 40 frt — ha pedig nőtlen, 15 frt költözkö­dési átalányt kap; ez összeget azonban,- ha állomását 3 év letelte előtt elhagyja: vissza tartozik téríteni. A pályázati kérvények keresztlevéllel, esetleges szol­gálatukat igazoló irattal, továbbá végzett tanulmányaikat feltüntető hiteles okmányokkal, végre orvosi bizonyítvány­nyal felszerelve f. évi junius 25 éig az ev. ref. egyház­tanács elnökségéhez küldendők. Kelt II-Nánáson az ev. reform, egyháztanács 1894. junius 3-án tartott üléséből. Benkő Lajos, Kállay Imre, lelkészelnök. 1—2 főgondnok. 1392. sz. Pályázat tanári állásokra. Az újverbászi államilag segélyzett községi algimná­ziumnál a jövő 1894/5. tanév kezdetétől egy rendes és egy helyettes tanári állás lesz betöltendő, melyre ezen­nel pályázat hirdettetik. A rendes tanári állomásra latin-magyar nyelv taní­tására képesített tanférfiak pályázhatnak, Évi fizetés 1200 frt és 100 frt lakpénz. Kötelező heti óraszám rendes körülmények között: 18. A folyamodvány a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úrhoz intézendő, kit a kinevezés joga megillet. A helyettes tanári állomásra történelem és latin nyelv, esetleg történelem és magyar nyelv, vagy törté­nelem és földrajz tanítására képesített vagy képesítés alatt álló tanférfiak pályázhatnak. Évi fizetés 800 frt, kötelező heti óraszám 18—20. A folyamodvány a gimnáziumi bizottsághoz inté­zendő és Uj-Verbászra küldendő. Mindkét tanerő a tervezett országos tanári nyugdíj­intézet kötelezett tagja lesz. A mindkét állásra szóló folyamodványok, melyekben a pályázók életkora, vallása, családi állapota, hadkötele­zettségi viszonyai, képesítése s eddigi netáni alkalmazása okmányokkal igazolandók, f. évi julius hó 20-ig alólirt községi elöljárósághoz küldendők. A kinevezett, illetve megválasztott köteles állomását f. évi szeptember 1-én elfoglalni. Kelt Uj-Verbászon (Bácsmegye), 1894. junius 6-án. 1—2 A községi elöljáróság. Pályázat tanári állomásokra. A mezőtúri ev. református egyház főgimnáziumában a VIII. osztály megnyitása alkalmával pályázat hirdettetik következő tanszékekre: 1. Két ó-classica-philologiai tanszékre.

Next

/
Thumbnails
Contents