Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-18 / 3. szám

jövendőbeli lelkészeket nevelik, ujabb és súlyos adókat vetni a népre, annak hitét pedig nem erősíteni s a szegények terhét a gazdagok felébresztése utján nem könnyíteni: ime, ez a halál ideálja. Persze együtt járt az a kétségbeesés, a melylyel mondogatni kezdtük, hogy csak nekünk hagyjanak békét, mi nem ' bántunk senkit. Mi örökkön örökre leteszünk arról, hogy nemzetünk nagyobb részét az evangeliomi igazságra elvezéreljük, sőt eltűrjük, hogy előkelőink engesztelő s más szent miseáldozatokra járjanak. Biztattuk magunkat azzal, hogy ha a pápa csalhatatlanságát hirdetik is, csak magyarul hirdessék az atyafiak, akkor minden jól leszen. Ugy néha-néha átcikázott agyunkon a gondolat, hogy ha majd az ország mind magyarrá lesz, akkor majd megint hozzálátunk az Isten országának terjesztéséhez zsidók ós pogányok közt, de aztán kikergettük azt a gondolatot is fejünkből, mert hiszen éreztük, hogy a mi hitünk a Krisztusban, az élő, a ma is ható Krisztusban s abban, hogy az a lelkeket áldozatokra tudja buzdítani, a mint egy egyházi lapban valaki magát kifejezte: csak szép mythos. Oh bizony annyira tétlenek voltunk, hogy leszorultunk a küzdtérről teljesen. Néha néha keseregtünk, ha valahol pápistának kereszteltek egy gyermeket, de elnéztük, hogy a napi lapok, a rossz könyvek, a követválasztások, az előkelők rossz példája híveink százezreit elidegenítsék a Krisztustól. Bizony annyira nem mi hoztuk felszínre az egyházpolitikai javaslatokat, hogy meg sem mertünk moccanni az utóbbi időkben. Majd mi mertünk volna a katholikusok ellen hadjáratra indulni, mikor a szegény szektáktól is félünk! Majd ini mertünk volna polgári házasságot és vallásszabadságot sürgetni, mikor attól rettegünk, hogy iszonyú károkat szenvedünk, ha a külső kötelékek meglazulnak. A vád tehát teljesen igaztalan, de ártatlanok nem vagyunk mégsem. Türelmetlenek sem zsidók sem pápistákkal szemben nem voltunk, de elfelejtettük teljesen, hogy nekünk oly élénk keresztyén életet kellett volna teremtenünk, a mely a pápistát is, zsidót is a Krisztushoz vezérelje. Mi nem indítottunk háborút senki ellen, de elmulasztottunk háborút indítani a sok bűn ellen, a mely méregként veszi be magát nemzetünk életébe, mert az evangelium erői nem hatnak nálunk sem, máshol meg nem is hathatnak. Mi nem terveztük azt soha, hogy legyőzzünk valakit, de nagy bűnünk, hogy a szellem fegyvereit nem forgatjuk eléggé és nem akarunk senkit meggyőzni sem. Ugyan ébredjünk már fel. Lássuk meg, hogy számításunk rosszul ütött ki! A miért mi türelmesek, illetőleg közönyösek voltunk, a pápisták nem lettek türelmesekké, a nemzet nem lett erősebbé, a közélet pedig épen egészségtelenné lett. A megbízhatatlanság vészes fellegei kezdik elborítani nemzetünk egét. Tennünk kellene gyorsan. Nincs más választás előttünk, csak e kettő között: teljes elbukás vagy teljes győzelem. Elbukunk nemzetünkkel együtt, ha a sok oldalról fenyegetett s belső bajok által is emésztett nemzet életébe megújító erőket nem viszünk. Ha mi az evangeliumi világosságnak magán életünkben, iskoláinkban, gondolkozásunkban helyt nem adunk, akkor a vakhit ós hitetlenség oly küzdelmet keltenek, a melyben az iránvtalanságban hagyott nemzet erői felemésztetnek, mint Franciaországban. Azért küzdjünk jobban, hogy ne pyrrhusi, de valódi győzelem legyen osztályrészünk. Szakítsunk azzal a botor előítélettel, a mely vonakodik egyházi életünk igazi fellendítésétől a magyarság nevében ós nem fontolja meg, hogy az igaz magyarság a nemzeti erők és jó tulajdonok kifejtésében áll s nem a nemzeti bűnök elleplezósóben. Gondoljuk meg, hogy ha a magyarság nevében minden okos újítás ellen is szót kell emelni, akkor legjobb lesz a bibliát is eldobni, mert azt sem magyaremberek irták s fehér lovakat áldozni a berkekben. Ha pedig a bibliát okos dolog megtartani, akkor tanulnunk is kell abból! Ugyan kérdezzük meg magunktól, van-e olyan hitünk az élő Istenben, a milyen István vértanúnak volt s él-e bennünk a Krisztus, mint Pál apostolban? Ha nem, akkor nem is vagyunk jó keresztyének. Akkor vallásosságunk csak máz, a melylyel életünk be van vonva s nem erő, a mely győzni tud. Azért mindnyájan, öregek ós ifjak egyaránt, menjünk a kegyelem forrásaihoz, vegyünk a mi Krisztusunktól igaz hitet, s akkor akár mi lesz is az egyházpolitikai javaslatokból, még oly sok mulasztás után is, győzni fogunk. Győzni, mert először is a prot. egyházak alakulnak ujjá. Az élő hit ós szeretet erői járják át a tagokat. Pezsgés ós elevenség költözik a tespedós helyébe. Lesz pénz is, mert nincs bőségesebb pénzforrás, mint az Isten szeretetéből megtelt lelkek. Es akkor, ha majd igazán erősek leszünk s képesek nagyszerű akció kifejtésére, legalább a számbavehető emberek be fogják látni, hogy nekünk nincs szükségünk mesterséges aknamunkákra, hatalmi tulkapásokra, mert nekünk a század forrongásai közepette megvan az isteni erősségünk a Krisztusban s hogy mi, ha győzni akarunk, az csak annyit tesz, hogy kicsinyes, képtelen, önző földi érdekek, helytelen világnézlet s az elmélettel összhangzásban nem álló erkölcsi, élet dohos börtöneiből ki akarjuk szabadítani a nemzetnek azt a részét is, a melyik íeny-