Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-07 / 23. szám

és a békekötésekre hivatkoztak, némelyek — mint Eszterházy Pál, Nádasdy Ferencz, Erdődi György és a klérus tagjai — azt mondták: »Soha se emlegessétek a fegyveres kézzel irt törvényeket, hol van Bocskay István, hol van Bethlen Gábor, hol van Rákóczy György, kik foganatot reméltethetnének az erőködésekkel?« »Mi azelőtt sem biztunk azokban — mondák a protestánsok — kiknek lehelletök csak orrukban volt, hanem biztunk abban, kinek ma is azon mindenható ereje van, hogy valamint ama dicsőült fejedelmeket az ő tiszteletének oltalmazására előállította, ugy most cséplés mellől Gedeonokat, a juhok mellől Dávidokat állíthat elő Izrael szabadítására.« Rudolf király idejében 1604-ben szintén kérték a protestánsok a szabad vallásgyakorlatot, az elfoglalt templomok visszaadását, de Rudolf nem hogy tekintetbe vette volna a kérvényt, hanem az országgyűlési végzésekhez önkényesen még egyet hozzá tett, melynek ez volt értelme : Miután a király, királyi elődei példájára, őszinte híve a római kath. egyháznak, ezt Magyarországon is oltalmazni és terjeszteni szándéka; és e célra saját elhatározásából és királyi teljhatalmánál íogva, megerősíti és megújítja mindazon rendeleteket, törvényeket és intézményeket, melyek szent István király és utódai által a római-katholikus hitvallás fentartására és előmozdítására hozattak. Hogy pedig ezentúl a vallásügy miatti feleselések az országgyűlést egyéb teendőiben ne háborgassák, ilyetén újítók és rendbontók másoknak is elrettentésére, marasztassanak el okvetlenül azon büntetésekben, melyeket a dicsőült királyok szabtak volt e vétségre. 1681. junius 25-én Magyarország evangélikus rendei ily értelmű felírást bocsátottak a királyhoz: vallásunk ügye 1662-ben orvosolatlanul hagyatott, s azóta ellenei nemcsak megszaporodván, hanem még nagyobb üldözési dühre is vetemedvén, oda jutottunk, hogy az ország törvényei és a királyi hitlevél által erősített szabad vallásgyakorlatnak már csak néhány idomtalan romjai maradtak fel. A templomok, iskolák s az idetartozó jövedelmek igen kevés kivétellel, fenyegetések, ijesztések s fegyver által, vagy más szin alatt elfoglaltattak. Nemesek, pórok egyiránt mindenféle szin alatt börtönbe vettettek, bilincsekben a r. kath. egyházba cipeltettek, egynémelyiknek szája kifeszíttetett, hogy belé kényszeríthessék az ostyát; midőn magánházakban Istenhez imádkoztak, elfogattak. (Vége köv.) Kármán Lajos. Másik szó az egyházi terhek könnyítésének kérdéséhez. Felolvastatott a feísőbaranyai hegyvidéki kör lelkészértekezletén I. Mélyen tisztelt értekezlet! Küzdelemteljes átmeneti kor ez a miénk, ugy az állami, mint ev. ref. egyházunk életében. Amott a reakció ütötte fel fejét és támad a kormány s annak nemzeti közérzületben gyökeredző javaslatai ellen; egyházunkban pedig a már óriássá nőtt valláserkölcsi és egyház iránti közöny hívja harcra a jobbak kicsiny seregét. E mindkét tényező életében tapasztalható forrongás eszmélést, ébredést jelez. Az állam életében meg is termi ez jó gyümölcseit, de hogy egyházunkban — hol azt az egyházpolitikai reformok, valamint a belmisszió intensiv gyakorlását sürgető férfiak folytonos zörgetése hozta létre — szül-e valami állandó jót, avagy csak olyan pillanatnyi eszmélés volt ez, az egyházpolitika által felzavart álomból, a mely után az álom, ha a közvetlen ok első hatása már gyengült s az általa teremtett viszonyokba ugy a hogy beleéltük magunkat — még mélyebben borul majd szemeinkre ?! Én azt hiszem, hogy e mostani, állandó és általános ébredés egyházunkban. Ezt mutatja az egész vonalon megindult mozgolódás. A mi egyházmegyénk is megmozdult. Érzi, hogy eljött immár 12-ik órája a cselekvés idejének, mikor azt tovább halasztani nem lehet, ha még idejekorán akar az uj viszonyokkal leszámolni, és egyúttal intézkedéseket is akar tenni, melyek által gyülekezeteink nagy része a jövendőben való pusztulástól megóvassék. A pusztulástól való mentő eszközt egyházmegyénkben a gyülekezetek csoportosításában látják. Ez által vélik a gyülekezeti tagokra nehezedő súlyos terhet — mint a mely a végpusztulás egyedüli okának tartatik — nagy mértékben megkönnyíteni. Az újonnan alakult egyházmegyei tisztikar is felvette programmjába e fontos és égető kérdés megoldását. Kiadatott újból az egyszer már feledésbe ment, de ismét felkapott jelszó: csoportosítsunk Mi is, tisztelt értekezlet, az egyházi terhek megkönnyebítésének megbeszélése — vagy ha jobban tetszik mivel nálunk ez eszmét a csoportosítás eszméjével már ugy összefűzték, hogy a kettőt egymástól külön képzelni sem tudják — hát a csoportosítás ügyében tartjuk a többi körökhöz hasonlóan értekezletünket. Pedig hát a csoportosítás csak egyik eszköze a teher könnyebbítésének. S midőn a szóban forgó kérdéshez gyenge tehetségemtől telhetőleg én is óhajtok hozzászólni, ezt csak azért teszem, hogy kifejezést adjak azon nézetemnek, hogy még az esetben is. ha az egyházi terhek könnyebbítése a csoportosítás életbeléptetése által történnék is meg, még akkor is annak keresztülvitelénél — eltekintve a gyülekezetek érdekétől, a mi a fő szempont — nem csak a jelen, de a jövő lelkészeinek érdekét is figyelembe kell hogy vegye az intéző hatóság, mert a mai papságnak a jövő nemzedék rovására magát oly fokú jólétbe helyezni, a mint azt az okorvidéki lelkészértekezlet proponálja, hogy t. i. 1000 frt fix fizetés és a meglevő fa és föld használata állapíttassék meg a lelkészi fizetés minimumául s ennek megfelően történjék a csoportosítás — valóban szűkkeblűség, egyházunkra már csak azért is káros hatású, mert az ily nagy mérvű csoportosítás által az eklésiákba juthatás ugy megnehezíttetnék, hogy a theologiákra már ma is gyéren szállingózó ifjak a jövőben még inkább elriadnának a lelkészi pályától. De szabadjon őszinte meggyőződésem hangján kijelentenem azt is, hogy én a csoportosítást egyedüli és feltétlen sikert igérő eszköznek arra nézve, hogy a gyülekezeti terhek kevesbíttessenek s ez által azok a végpusztulástól megmentessenek — egyátalában nem tartom. Van ennek más módja is és az elvet ki is fejtem. De mind ez, mind a csoportosítás csak olyan külső segéd és nem alaposan gyógyító szer, hogy egyedül ezektől várni egyházunk jólétét, jövendőbeli felvirágzását — hiú képzelődés. Mert bizony mondom, hogy ezen eszközök alkalmazása mellett is pusztulunk és veszünk majd, ha nem