Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-10 / 19. szám
musnak. Szeretettel hívjuk lel az illetékes egyházkerületek és egyházmegyék figyelmét e kisded prot. egyházközségre. Legközelebbi feladat, hogy tanítót kapjanak ott híveink. A harang >a kis-székelyi egyesült protestánsok harangja*. Egy rész a jogból az ág. hitv. evangélikusokat, egy rész a magyar, egy rész a német ev. reformátusokat illeti. Tudósítónk e Lap útján is forró köszönetet mond azon hitbuzgó prot. uraknak, kik adományaikkal és megjelenésökkel a prot. hitéletet erősítették. * A polgári házasság a főrendiházban szokatlan érdeklődéssel tárgyaltatott. Május 7-én kezdték meg a tárgyalást magas színvonalon tartott s a nemzet nagy ügyeimével kisért beszédekkel. Az első nap Czorda Bódog előadó, Vaszary hercegprímás, Gajzágó S. és Szilágyi Dezső beszéltek. A prímás határozottan, de csekély értékű érvekkel szállt sikra a javaslat ellen. Beszéde érveit Szilágyi egy fényes rögtönzésben nyomban szétszedte. A május 8-iki ülésben 11-en beszéltek részben ellene, részben mellette a javaslatnak. Lapunk zártakor, szerdán délben, még javában foly a vita, de vagy ma vagy csütörtökön szavazásra kerül a sor. A javaslat sorsa bizonytalan; valóbbszinű, hogy elbukik, mint hogy keresztül megy. A politikai hangulat nagyon izgatott. . . * Budapesti theologusaink Kossuth sirjánál. A budapesti ev. ref. theol. akad. ifjúsága Kossuth Lajos temetésekor nem volt Budapesten s úgy koszorút sem tehetett a nagy halott ravatalára. Folyó hó 8-án d. e. 10-órakor az ifjúság teljes számban tanáraival együtt kivonult a temetőbe és díszes koszorút helyezett a sírra. A lélekemelő ünnepélyt az ifjúsági énekkar nyitotta meg a Szózat éneklésével. Kenessey Béla theol. tanár megható, szép imát mondott, majd Hegyi Károly IV. éves theol. sikerült alkalmi beszédet tartott, utána pedig Lénárd Ele II. éves theol. szavalta el maga szerzette alkalmi ódáját; végül az énekkar a Hymnus-t énekelte. Az ünnepélyen, dacára, hogy teljes csendben tartatott, szép számú közönség volt jelen, a mi onnét van, mert Kossuth sirját még mindig sokan látogatják, virágokkal, koszorúkkal ékesítik. A közönség s az ifjúság meghatva távozott a drága sírtól. * Püspöki látogatás a missziói egyházakban Szász Károly dunamelléki ref. püspök, az előző években bevégezve egyházkerülete nyolc egyházmegyéjében püspöki látogatásait, ez évben a Bácsmegyében és Horvát-Slavonországban fekvő missziói egyházakat fogja meglátogatni. Folyó hó 15-én indul útra s első sorban a tiszakálmánfalvi (Bácsm.) missziót látogatja meg, honnan Titelen s a Dunán át a beskai misszióba megy. A be "diai misszió területén meg fogja látogatni Mojavolját, Szurcsint, Becsment, Dobanovczát, Rumát, Mitroviczát s május 21-én a banovczei misszió területére érkezik. A banovczei misszió területén látogatásban részesülnek: Sid, Ivancze, Nemeze, Banovcze, Jankovcze, Vukővár, Vinkovcze, Zupanje, Bród. Vrpolje. Május 27-én a szelistei misszió területén kezdődik meg a látogatás Szelistével, majd utánna Ferisanczon, Gölinczén s itt, május 28-án bevégződik a sok testi és lelki törődéssel járó missziói körút. Püspök urat útjában Szabó Péter alsó baranya-bácsi esperes fogja kisérni; s a misszió látogatás után püspök úr Baranya alsó részében néhány baráti látogatást tesz, mintegy pihenésül az út fáradalmai után. Június 2-ikán Erdődön Cseh Ervin szerémi főispán és egyházmegyei gondnoknál szándékozik még látogatást tenni s még az nap Pestre visszatérni. — Szívből óhajtjuk, hogy e 20 napig tartó terhes úton s annak nehéz fáradalmai között az Isten adjon neki erőt, kitartást, segedelmet, hogy útja végeztével teljes erőben s épségben térhessen vissza körünkbe. * Gyászrovat. Elhunytak: Balajthy Dénes a halasi ref. főgimnáziumnak 31 évig működött és fél év óta nyugalomba vonult tanára élete 67-ik évében Halason. — özv. Vitus Józsefné, Biró Anna, ref. lelkész neje, Vitus Lajos szászvárosi tanár édes anyja élete 73-dik, özvegysége 24-ik évében Radnóthon. — Sztehlo János eperjesi ev. lelkész és esperes neje Sztehlo Jánosné született Kéler Matild élete 65-ik évében Rozsnyón, vejének dr. Markó Sándornak a házánál. — Samarjay Károlyt, a pozsonyi evang. egyház és esperesség nagytekintélyű és sokérdemű felügyelőjét impozáns részvéttel temették el Pozsonyban. Az egyház, a város, s a megye notabilitásai mindannyian jelen voltak a kiváló férfi végtisztességtételén. A gyászbeszédek a nagy-templomban tartattak, németül Schmidt lelkész, magyarul Trsztyénszky esperes prédikált, találó vonásokkal festvén ritka érdemeit az elhunytnak, kinek szava suJylyal birt, személye közbecsülésben állt nemcsak a gyülekezetben és esperességben, hanem az egyházkerületben és az egyetemes egyházban is. Béke hamvaikra! * Sajtóhiba igazítás. Lapunk mult számának gyászrovafában közöltük a forösmarti lelkész, Rácz Pál halálát, de azzal a kegyetlen sajtóhibával, hogy Pál helyett Márk volt nyomtatva. Rácz Márk szintén lelkész, csakhogy nem Vqrösmarton, hanem Babarczon, és nem hunyt el, hanem él és testvérét gyászolja az elhunyt Rácz Pálban. ADAKOZÁS. A Felcsúthon építendő ref templomra adakoztak: Mányi ev. ref. egyház 4 frt, lovasberényi ev. ref. egyház 5 frt, sárkeresztúri ev. ref. egyház 1 frt, pándi ev. ref. egyház 1 frt, cservenkai ev. ref. egyház 2 frt, Keck Zsigmond cserven kai lelkész 3 frt, Balog János (Barcs) 10 frt, egy társaság Veisz Zsigmond feleoúthi birtokos úrnál 8 frt, Simon Károlynó (Solt) 50 frt, alcsúthi segély egylet 4 frt Alcsüthon április 22-én prédikálván, perselypénz bejött 8 frt 80 kr. Ugyanekkor a következő alcsúthi ev. ref. hívek személyesen adták át. adományaikat: Harmath József 1 frt 20 kr., Kabai István 1 frt, Szabó József 1 frt. Bárányos János 1 frt, Kabai János 1 frt, Parti János 1 frt, Parti Ferencz 1 frt, Bárányos Gábor 1 frt, Németh József 50 kr., Szabó József 50 kr., Bárányos János 40 kr. Kun Péter 50 kr., Nagy István 1 frt, Takács János 1 frt, Lázár Lajós 1 frt, özv. Rajkó Józsefné 1 frt, Jakab Lajosné 30 kr, Komáromi Gábor 1 frt 10 kr., Elek Lajos 1 frt, Balogh Gábor 1 frt 50 kr., Kabai Istvánné 50 kr., Kovács Pál 20 kr., Csanyi József 30 kr., Vörös Lajos 50 kr, Kovács János volt dadi lelkész özvegye 50 kr., Komáromi József 1 frt, összeg 117 frt 80 kr. A midőn e b. lapokban ez adományokat nyilvánosan nyugtázom, egyházam nevében a nemes buzgóságért hálás köszönetet mondok e helyen is. Felcsúth, 1894. április 30. Szűfs Károly ev, ref. lelkész. A budai nagypénteki társaságra. Az elzüllött gyermekek részére Otthont alapító Nagypénteki reform, társaságba beléptek rendes tagokul: Abauj-szántói tkp., özv. Darvas Antalné, Fáy József (Ecséd), Jalsoviczky Sándor, dr. Kocsis Alajos, Pappszász Györgyné (Sz.-Beő), Pappszász Károly, Pappszász Tamás (P.-Tenk), Péchy István (Sélyeb), Szőts Albertné, és gv. Takách Béla; pártoló tagokul: Boda Gábor, Budaházy Istvánné (Debreczen), Gedeon Dezső (Varbocz), özv. Jalsoviczky Károlyné (Nagy-Kőrös), Lőscb Józsefné (N.-Kőrös), Pappszász Eszter, Ida, József, Mariska és* Pista és Szontagh Márta (Kárpa-Gécz). Adományoztak: Barkassy Géza 10 frt, Tea estély 5 frt