Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-11 / 2. szám

nemesség sorába vétetett, föl,1 majd később Győr várában lovassági századossá, az 1559-ik év végén pedig Kerecsen yi László helyébe szigetvári parancsnokká tétetett.2 A reformációval hihetőleg nagy pártfogói közelében ismerkedett és barátkozott meg, melyhez még közelebb vezette a Mágocsi Gáspárral szoros összeköttetés, kinek nővérét, nagy-váthi és mágocsi Porkoláb Márton és Hahothi Brigitta leányát Krisztinát bírta feleségül 3

A reformáció iránti rokonszenvét magával hozta a szigeti parancsnokságba. hol abban még inkább megerősíttetett Szegedi Kis István által,4

kit Laskóra gyakran hívatott magához most igehirdetés, majd fontosabb ügyekben értekezés végett.5 Mik s minők lehettek ama fontos ügyek? nem tudjuk, de talán elképzelhetjük, ha közelebbről megismerkedünk a viszonyokkal, melyek közé lépett, s a nehézségekkel, melyekkel küzdenie kellett. Horváth Márkra parancsnoki állásában sokszorosan nehéz feladat várt. A szigeti vár erős szálka volt már régóta a török szemében s hatalmas gát terjeszkedési vágyai űtjaban. Innét rajta Szent-Lőrincz, Szent-Márton, Geresgál, tül pedig Babócsa, Korotna, Kaposvár hasztalan volt már kezei között, uralmát Sziget miatt nem volt képes Somogyra kiterjeszteni; minélfogva minduntalan kisérgeté azt ostrommal, hogy miként árthatna vagy nem árthatna neki; az 1556-ban pedig egész erővel indult elfoglalására. Horváth Márk alighogy átvette a parancsnokságot, már hallhatók voltak a fölkészült török-hadsereg dobogó léptei s junius 10-kén meg is dördültek az ostromágyűk. Ali budai basa azon kijelentéssel szállt a vár alá 30,000 emberével, hogy vagy mind elvesznek vagy megveszi. Hogy szavának ura legyen, nem kímélte a vért és megkísértett mindent. »Ezer embert haj tata be Kálmáncsáról zsákokkal, s nemcsak ezret, de mindönt az kit találtak; az hol férfiat nem találtak, az asszony-embört is elűzték vékakkal, éjjel-nappal tölteté az árkokat, a szegény csehiekből sokan elveszének, de midőn föllelt, heába indejtá reája ostrommal mind földnépét és minden rendbelieket.*6

Horváth Márk vitézül megvédte a várat, bár — mint napának irá — »íerettebb házat hiszem hogy nem láttak, mint a Zigethi ház vagyon megtörvén«. Ali basa julius 22-én az ostromot abba hagyá s a gyalázatot magáról lemosandó, Nádasdi ellen Babócsának indult; ámde szerencséje itt sem volt kedvezőbb, mert a magyarokkal csúfos vereséget szenvedve, visszavonulni kényteleníttetett. A következő év nyarán ismét megkísérté Szigetnek megvívását. Serege erősbítéseül fölhajtatá messze földön a szegény népet is, »ugy hogy az község több, hogynem az török; csak Tolna felöl 900 embert hoztak a hadra«; de ismét sikertelenül, mert Horváth Márk a várat hihetetlen erőfeszítéssel a rövid idő alatt már oly védelmi állapotba helyezte, hogy a basa kénytelen volt lemondani a bevehetés reményéről, és miután a várőrség egy kitörésében a nem rég Pécsről hozott nagy ágyukat hasznavehetetlenekké tette, az ostromot besaüfrtetve a várat oda hagyá. Az ezután következett fegyverszünet sem hozott 1 Nagy-őri levéltár. 2 Kinevezési okmány ugyanott. s Nagy Iván (Magyar orsz. csal. 14: 148.) Horváth Márk első nejéül Hahoti Krisztinát mond. de ebben éppen ugy téved, mint midőn a Porkoláb-család fészkűi a baranyai Mágocsot állítja, valamint ezzel elesik többi combinációja is. 4 »In qua felices semper progressus Doctore Szegedino faciebat.« Skarica. 6 »Decisionis obstrussissimarum causarum ergo.« U. a. a Szalai Ágoston : »Négyszáz magyar levél,* Pest, 1861. 193., 195., 242. lap. nyugalmat, mert az a török által egészen híven soha meg nem tartaték. Apróbb ütközetek s kisebb várak megtámadásai napirenden voltak. Alig mult el nap, hogy a töröknek szerte kalandozását s e közben a szegény népnek romlását itt és ott felszálló füstfelleg ne jelezte volna. Azonban nem csupán a Pécs, Siklós, Koppány és Kaposvárral minduntalan kirohanó török adott Horváth Márknak meg nem szűnő gondot és dolgot, hanem a magyar főurak kezei közt levő apróbb várak és palánkok neki vadult őrsége is. Mint tudjuk s már említéin is, Budának török kézre kerültéig az országban levő összes várak egyes főurak magántulajdonát képezték. Ezek, midőn a török hazánk földjére tette lábát s itt rabló kalandozásait sűrűbben kezdé űzni, nemcsak régi váraikat megerősíték, hanem a kitett helyeken uj kisebb-nagyobb erődöket, u. n. kastélyokat is emeltek, melyeket saját embereikkel védelmeztek, s a melyek az 1541-dik évtől apránkint országossá vált fontosabb határváraknak — aminő volt Sziget is — mintegy előőrseiül szolgáltak. Kisebb csatározások ellen elég erősek voltak, s a béke idején való rabló kalandozások ellen — mikor nem volt szokás ágyúkkal szállani síkra — nagy szolgálatot tettek. Ilyen főúri tulajdonok voltak Somogyban: Somogyvár, Szent-György, Ötvösvár, Szenyér, Csurgó, Segesd, Korotna, Geresgál, Babócsa. Berzence, Vizvár, Kanizsa stb , melyekben a várőrizetet képezett katonaság is nagy részben a pusztítások által elszegényedett, vagy a töröknek behódolt megyékből menekült köznemesekből állott, s ezért cimezék őket »uraimnak« és »vitézlő férfiaknak*, ők maguk pedig »iovagnak« mondák magukat.1

A katonaság többi részét képezték a hajdúk, drabantok, haramiák, vagy is ama szabad vagy szegény-legények, kik havi zsoldért, sokszor csak bizonyos célra és alkalomra ideiglenesen szegődtek a főurak, nemesek és kapitányok szolgálatába. Az ily elemekből alakult, s kezdetben, midőn minden érdek nemes elszántságra buzdítá a magyart, a törökkel szemben nagyon hasznavehetőknek bizonyult várőrségeket azonban a mint szülték, később épen oly közveszélyesekké nevelték maguk az országos szomorú viszonyok. A várak urainak ugyanis maguknak kelletvén zsoldosaikat fizetéssel kielégíteni, ezt nem voltak képesek mindég a szükséges pontossággal teljesíteni. Gyakran még az élelem is hiányzott a kastélyokban. így panaszolják 1557-ben a kanizsai lovagok: »A legények immár egynehányszor mind fölkeltenek, hogy mind elmenjenek, de mégis tartóztattuk, de immár nem tarthatjuk, mind velők egyetemben meghalunk éhei; mennig nekünk lőn, addig reájok osztójok, immár sem nekünk sem nekik*. Ugyancsak Nádasdi Tamás szenyérvári tisztartója Orosztony Péter irja urának: »Továbbá nem tudom mit kelljen mielnem; im az »uraim« fíre akarnak bocsátani mivel nincsen pénzük, mivel abrakot vegyenek; az gyalogok is elhalnak éhel«.2

Ily körülmények közt a tiszttartók és várparancsnokok — hogy katonáik el ne szökdössenek — maguk segítettek a bajon ugy a hogy lehetett; előbb a várhoz tartozó egyes falvak jöve-1 1547-től fogva már törvényeink is rendelik : »Mivel a magyar legtöbbet szolgálhat a ker. világnak a török ellen, s nem nagy zsoldot kiván. de mert fölös számmal is van szolgálni kész ember, ki birtokaiból kiűzetett: annálfogva a törökföldről menekülő nemest a várkapitányok ne csak befogadják váraikba, hanem fogadják be zsoldosokul « 1547. évi IV. t -cikk. 2 Panaszlevelek Szalai Ágost id. m. 248., 272., 316.. stbi lapon, s az azokban feltüntetett miserabilis állapot ellen kel ki. Tinódi Sebestyén is a Varkocs Tamásban: Ezt tudjátok most vagyon sok kapusok (vár) Kikben kevés vitézöket tartotok. Azokat is igen koplaltatjátok Mire zsoldjokat ti meg nem adjátok.