Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-12 / 15. szám

rendes tagjai lettek: Szilassy Aladár, Darányi Ignáoz, Vécsev Tamás, Karap Ferencz és Koncz Imre. Póttagjaivá: Papp Károly, Arany László, Kálosy József, Kovács Albert és Farkas .József tanácsbirák választattak meg. A birói ügyviteli szabályzat elkészítésével az egész 10 tagból álló biróság s az egyházkerületi elnökség bízatott meg. A bíróság jegyzőjéül dr. Nagy Dezső egyházkerületi aljegyző hivatott be. Ezzel a közgyűlés tárgysorozata véget érven, püspök úr hálaadó fohászával az egyházkerület rendkívüli gyűlése befejeztetett. Arany Gusztáv. A felső-baranyai egyházmegyéből. A felső-baranyai egyházmegye, a zsinati törvények életbeléptetése végett alkotandó, s a kilences bizottság által kidolgozott líendszabály-javaslatok megvitatása és az új tisztikar beigtatása céljából március 28-án tartotta rendkívüli közgyűlését. A nagy nemzeti gyász kétségtelenül indokolta volna e gyűlés elhalasztását, ha a már kihirdetett ápril 3-iki kerületi közgyűlés küszöbön léte halaszthatatlan kényszerhelyzete parancsolólag nem áll előttünk. Végre is a szentesített törvénynek életbe kell lépni: s míg módunk van benne, addig kell rá befolyást gyakorolnunk. A rövid ülésről nemcsak tudósítást írok, hanem a kegyes olvasók engedelmével a reflexiók terére is kitérek egy és más dologban. Legyen első a tudósítás. A harkányi fürdőhelyiség — még teljesen elhagyott — téres helyiségei már 9 órakor megnépesültek s híre járt, hogy Szilágyi Dezső gondnokunk is lejött, kit a beállott viszonyok közt várni sem mertünk. S valóban, kevés idő múlva, személyesen sürgette a gyűlés megkezdését, s híre ment, hogy Villányra már táviratilag rendelt délutánra különvonatot. Több mint 40 lelkész részvételével nyílt, meg az ülés. Kovács Antal volt esperes úr rövid imája után. világi elnök úr az ülést megnyitottnak nyilvánítja Majd olvastatott a szavazat-bontó bizottságnak a szavazatokról beterjesztett jelentése. Kifogás nem tétetvén, tudomásul vétetett. Hivatkozással az egyházmegye egy régebbi határozatára, azok a tisztviselők, kik valamely hivatalra újra választattak, mint csak tovább működők, esküjökre való ünnepélyes hivatkozással, az újonnan választottak, névszerint Dányi Gábor esperes, Morvay Ferencz esperes, Benkő Gyula világi főjegyzők, Bosznay Sándor, Domby Vincze és Morvay Ferencz tanácsbirák valamint Túry Lajos aljegyző eskütétel mellett székeiket elfoglalják. Még az eskü előtt, a választás kihirdetése után, felállott Szilágyi Dezső gondnok és az ő szokásos ékes szólásával, egyikét tartotta ama beszédeinek, melyekben a megkapó eszmék, mély igazságok, rendületlen egyházszeretet, jövőbe vetett bizalom s lelkesítő remény szónoki tömörséggel s még is világosan szónoki szépséggel elmét, keblet, szívet egyként rabul ejtenek. Beszéde elején megemlítve az állásából kifolyó kötelességeket, melyek idejét teljesen igénybe veszik, valamint azt a kötelességérzetet, minélfogva a mit elvállal, annak meg is óhajt és akar felelni, s többszörösen ilyennek tekinti szeretett egyháza ügyét, melynek hű és odaadó munkásokra van szüksége, egy pillanatra attól féltünk, hogy az állam, melynek izmos tehetségekre ma oly szüksége van, s őket e rohanva haladó időben annyira igénybe veszi, megfoszt bennünket e jelesünktől, kit teljesen egyhangú szavazatainkkal óhajtottunk exponált egyházmegyénknek továbbra is biztosítani. Azonban aggodalmunk örömre vált, midőn hivatala továbbvitelére, lelkes éljenzéstől kisérve újra felajánlta magát, mégis azon fentartással, hogy ha körülményei korább, vagy később oda módosulnak, hogy az egyházmegye iránt tartozó, s híven betölteni óhajtott kötelességeinek teljesítésében akadályozva lenne, az egyházmegye engedje meg. hogy a szokott úton és módón rendelkezésre bocsáthassa e fontos tisztet, melyet most elvállal. Majd az egyházpolitikai mozgalmakkal kapcsolatban fejtette ki nézeteit, újólag kifejezvén, hogy egyházunkat a reformoktól nem félti; a szabadság nem is félhet a szabadságtól. Figyelmeztet, arra, hogy a mi egyházunk nem felülről alapíttatott, ez a nép szívéből, úgyszólván a fekete földből nőtt ki, ott van máig is éltető gyökere; áldozatkészségünk csudákat mívelt a múltban, vallásszeretetünk nem tagadja meg magát a jelenben, a változó viszonyokkal szemben sem és ha lesz is itt-ott, többkevesebb áldozata a csábításnak, a nagy többség híven meg fog maradni. Ezt annálinkább remélhetjük, anyagi szegénységünk mellett is, mert közel, sőt már talán nagyon is közel időben az állam is méltányolni fogja a protestáns egyháznak a kulturális téren kifejteit tevékenységét. Ezzel, mit 200 évnél régebb óta meg sem említettek, már régen tartozott az állam egyházunknak, de az 1.848. XX. t.-c.-ben törvénybe iktatott Ígéretet most már, és pedig akármi módon alakuljanak az események, bizonyosan befogja váltani, előle többé kitérni nem fog.és pedig nem évről-évre megajánlt, hanem törvenybe iktatott, meghatározott — a más egyházak .javadalmához arányló — állandó segély alakjában. Mi királynak és hazának hívei, kik között haza és nemzet ellenes eszmék soha talajra nem találtak, s erre jövőben is gondolni sem lehet, ennélfogva autonómiánkat a mult e legdrágább kincsét — megőrizhetjük és meg is kell őriznünk; mert az a mi életfánk igazi gyökere. Azonban a terhek arányos elosztásáról, a valláserkölcsi élet intenzivebbé tételéről is gondoskodnunk kell. A külső segély csak óvhat, de az életfentartó erőt magunkban kell keresnünk és megtalálnunk. Kovács Antal volt esperes rövid búcsúja után Dányi Gábor esperes tartalmas székfoglalója következett mely szintén nagy érdeklődés központját képezte. Hálaérzetének s aggályainak adva kifejezést, az adminisztrációra vonatkozó legsürgősebb teendőkre vonatkozó nézeteit adja elő. Óhajtja, hogy az egyházmegye elé kerülő ügyek kellőleg előkészítve terjesztessenek csak elő. Gyűlés előtt mingen közgyűlési tag jogosult részvételével tanácskozmánvt óhajt, hogy ott bizonyos irányban meggyőződés képződvén, az ügyek alaposabban intéztessenek el. Szükségesnek látja a házszabályok és tanácskozás rendjének megállapítását, illetve készítését. Azután bőven taglalva az egyházpolitikai helyzetet, számot vet az ebből eredő teendőinkkel. Számít a lelkészek pásztori buzgalmára, míg az egyházi hatóságok feladatául tekinti: »összhangzásba hozni az egyháztagok anyagi erejét, s az azok által emelendő terhek mérvét«. E végett meg kell kísérelnünk az affiliációt, sürgetni az állami dotációt. Fontos dolog a mit a lelkészi fizetésekről mond, hogy t. i. nemcsak a fizetés minimumát kell megállapítani, s segélyt csak ott nyújtani, hol e minimum hiányzik. hanem ott is, hol a lelkésznek elég tisztességes — de a híveket aránytalanul terhelő — fizetése van, gyámolítani kell a híveket. Megemlékezik az új törvény szentesítéséről és emelkedett szavakkal fejezi ki az új lelkészválasztási törvényt, örömét fejezve ki, az egyházi életünkben