Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-05 / 14. szám

család elzüllött fiskálisának, a ki absentis legátus vala, támogatásának, a kit a követek nem engedtek szóhoz jutni, Klauzál egyenest szerénytelennek nevez, az elnök pedig visszavonulásra int. De viszont egész melegséggel Wurda mellé sereglenek a világiak ; a többek közt: Beöthy, Bónis, Vukovics, Klauzál, Somsich, Palóczy és mások. Ezek Fogarassy óvását keményen megróva, mint törvénytelent, elvetendőnek nyilvánítják; sőt a conservativ Zsedényi, Fogarassy a zelnök által rendre utasíttatni kéri. De a hasztalan elleneinek dühös támadása, nem némítja az el magát Wurclát sem. Tisztán látják a követek, hogy a bátor főpap áldozata lesz meggyőződésének, szókimondó merészségének; érzi főkép maga, hogy sorsa végképeni elnémíttatás leend: hogy még egyszer kifejezést adjon rendületlen;, meggyőződésének, fölkel emelvényéről, méltóságos léptekkel szál onnan alá s fölemelt fővel áll meg szemben a magas emelvényen ülő elnökkel. A hatalmas testalkatú, daliás egyházi férfiút szűnni alig akaró éljen vihar üdvözli, majd az ezt követő néma csendben egyebek között ezeket mondja: Szívéből fájlalja, hogy a mai váratlan vitáknak akaratlan, vétek nélküli oka. Ügy áll most ott, mint a hajdani püspök, midőn arra volt kénytelen fakadni: »Si propter me orta est hacc tempestas, projicite me in maré ; ero altér Jonas«. Ünnepélyesen kijelenti, hogyha a kath. egyház méltóságával, tanításával, elveivel, vagy érdekeivel ellenkezőt mondott, mindazt visszavonja. De lelkiismerete ilyesmivel nem vádolja Csupán status polgári elveket mondott ki és csak azért szólal fel, hogy a keresztyéni kölcsönös szeretet alapján kiengesztelést és békét eszközöljön. Nem javaslott semmit, csak elveket mondott ki, melyeket lehetetlen megcáfolni, hisz azok a kath. vallás tanaival s elveivel teljes összhangban állanak és csak a hibákat kikerülni akarva hivatkozott Deákra, a ki azt mondotta, hogy a politikai hiba századok múlva is megboszulja magát. Midőn szabad országot, szabad egyházat, szabad vallást kivánt: a status polgárok között nem vallásegyenlöséget kivánt, hisz azt vallása szerint nem is kívánhatta, hanem teljes vallási viszonosságot. Ezek után múltkori beszédének eszméit határozott szabadelvűséggel bővebben részletezvén, kijelenti, hogy magát kanonoktársaihoz hasonlón jó katholikusnak tartja, s mint ilyen egyházának élte utolsó perceig híve lesz s annak üdvét tehetsége szerint munkálja. Az iskolai ügynél tiltakozik követtársai egyikének azon vádja ellen, hogy ő azt mondotta volna, hogy a különböző hitfelekezetek gyermekei már most egy ugyan azon iskolába járjanak; ő azt csak mint jövőbeli lehetőséget fejtegette, a midőn a felekezetek nem harcias csoportban fognak egymással szemben állani, hanem a szeretetben egyesülni stb. Wurda szavait nagy éljenzés követte. Mi pedig a tárgyat egészítsük ki azzal, hogy e kínos ügy a kerületi ülésnek egy egész napját foglalta le. Eredménye: hogy a kanonokok óvása a jegyzőkönyvben helytelennek, az országos gyakorlattal ellenkezőnek, érvénytelennek nyilváníttatott. A püspöki hatalom pedig a szerencsétlen Wurclát nemcsak hamar visszahívja, helyét orthodoxabb taggal tölti be, hanem szerzőnk emlékezése szerint, hogy bűnét ott vezekelje le, külföldi kolostorba száműzte. Ez lőn jutalma a bátor meggyőződés nyilvánításának. (Folyt, köv.) Futó Mihály. KÖNYVISMERTETÉS. A székelyudvarhelyi ev. reform. Egyházközség története, megalakulásától 1780-ig. Irta Id. Zayzon Fcrencz szék.-udvarkelyi ev. ref. pap. Kiadja Zayzon János ref. koll. vallástanár. Székely-Udvarhely 1893. Ára 1 frt. A Székelv-Udvarhelytt jelenleg fennálló szép nagy templom elkészültének midőn 100 éves örömünnepét ülte az udvarhelyi ref. egyház 1882-ben, akkori lelkésze, idősb Zayzon Ferencz elhatározta, hogy egyházközségének történetét, annak alakulásáról a jelen korig megírja. Hozzá is fogott azonnal, de nagy elfoglaltatása s az illető okmányok megszerezbetésében felmerült akadályok miatt csak 1780-ig, vagyis a mostani díszes templom építésének kezdetéig haladhatott. Ide érve, a halál kivette kezéből a tollat s a hat ívre terjedő munka kiadásával a fiú örökítette meg atyja nevét. így csonkán is becses kis dolgozatot lel ebben az olvasó, és- pedig úgy a Királyhágón innen, mint túllevő. Mert hiszen Sz.-Udvarhely város a székelység központján fekszik; a székelység magatartásának — mint szerző is mondja — nagy befolyása volt több mint másfél századon keresztül Erdély történelmére, Udvarhely városának megint nagy befolyása volt a székelység sorsára és történelmére. Már pedig a nemzeti ügvgyel s illetőleg a szabadság ügyével csaknem azonos lévén a protestántizmus ügye, Udvarhely városa fekvésénél fogva is kiváló tárgya lett a küzdelmeknek, szenvedéseknek, párt és felekezeti villongások dühének is. S valóban több mint egy századon keresztül folyt a versengés a két vallásfelekezet hívei között az elsőbbség és a fő (ős) templom birtoklása felett, és,a mint a fejedelmi székben ülők felváltva majd egyik, majd másik hitvallásnak vallói, ahhoz képest változik Udvarhelyt is a két felekezet híveinek helyzete. János fejedelem idejében a reformáció hívei, vagyis a lutheránusok — mert ezen a néven nevezik Erdélyben is egészen 1584-ig mind a német, mind a helvét reformáció befogadóit — még kisebbségben vannak, de meg a fejedelem is katholikus, azért az isteni tiszteletüket egy jó módú gazdaember tágas házában, majd az ennek telkén épített fa-templomban tartották; időközben az új vallás hívei megszaporodnak, a fejedelem János Zs. is e vallás híve, ezért az 1563-ki tordai országgyűlés az ős templom feletti versengésnek az által vet véget, hogy elrendeli, »hogy mindakét vallásfelekezet felváltva használja s egyik vallásfelekezet papja a másikat ne incommodálja, hanem rendre tartsanak isteni tiszteletet*. És ezen törvény fennállott egészen 1600-ig, tehát 37 éven keresztül egy ugyanazon templomban tartotta mindkét felekezet isteni tiszteletét, egy ugyanazon paplakon laktak a két felekezet papjai, ugyanazon tanítói lakáson a két felekezet tanítói, sőt úgy látszik a régi papi és tanítói jövedelmeken egyenlően osztoztak. Ehhez hasonló példát, azt hiszem, siker nélkül keresünk egész Európában. Mert ha arra tudunk is példát, hogy a reformáció első éveiben