Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-11 / 2. szám

Azonban a bekövetkezendő változás nem közönyös dolog magukra, protestáns egyházainkra nézve sem. Mert mig egyfelől az egyházi házasságkötés jóformán megszűnik, megváltozván jelentősége; másfelől az az alkalom, melyet eddig az egyház — a törvény rendelkezésénél fogva csupán előtte levén köthetők a házasságok — minden fáradság nélkül használhatott fel arra, hogy saját hivatását egy, az emberi élet legfontosabb pillanatában is munkálja, ezután csupán a hívek önkéntes tetszése szerint, esetleg az egyház szolgáinak fáradságos utánj arasa mellett lesz feltalálható. Hogy annál jobban megláthassuk azt a különbséget, mely a házasságkötés kötelező polgári alakjának behozatala után a ma fennálló házasságkötésben előáll, lássuk meg ennek tartalmát s e tartalom előzményeit. Az egyházak általában s igy a protestáns egyházak is, főleg két fontos feladatnak akartak megfelelni, midőn a hívek házasságkötésénél szerepet vállaltak. Mint fiaiknak tanítói, az Isten törvénye szerinti házasságra akarják oktatni azokat, s mint a jó erkölcsöknek őrei, őrködni óhajtanak a házasság tisztasága ós nyilvánossága felett. A nép felfogása önként támogatására jön az egyház ezen törekvésének, midőn csak az Isten színe előtt, az ő nevének segítségül és tanuul hivása mellett létrejött házasságokat tekinti igazi házasságnak. A nép ezen felfogása magyarázza meg, hogy a XVI. században miért szenvedett nálunk hajótörést a Melius Péter-fele y>polgári házassága. Egyszerűen azért, mert a nép szemében az eskü nélkül, világiak előtt kötött házasságból hiányzott az a valami, a mi által erősebbnek hitték a köteléket ugy a házasfelek között, mint harmadik személyek irányában, t. i. a vallási bizonyság arra nézve, hogy a felek Isten törvénye szerint léptek örök házasságra. A vallás bizonysága ós biztosítása tette állandóvá azt a felfogást, hogy másképen, mint lelkész előtt ós eskü kíséretében eszközölt házasságkötés nem is létesít házasságot, hanem legfelebb csak tűrt nemi viszonyt; mely felfogásnak a lelkész jelenlétére vonatkozó része a József-fele pátens alapján törvényileg, az eskütételre vonatkozó peclig szokás erejénél fogva ma is fennáll. Az államnak a házasságok nyilvánossága ós nyilvántartása, az egyháznak pedig a hívek lelki gondozása és utasítása állván érdekében: midőn az állam a házasságok nyilvántartásával az egyházat bízta meg, ennek saját szertartásait nem is érinthette ellenségesen. Ehhez képest a házasságkötés teljes szertartása ma nálunk két részből áll, melyek közül az egyik az állam intenciójának felel meg s ez a tulajdonképeni házasságkötés; a másik, illetőleg többi, peclig egyházi szertartásos cselekmény. A tulajdonképeni házasságkötés az esketést megelőzőleg feltett kérdésre adott megfelelő felelet által történik s a Josephinum 29. §-a értelmében már ez által — egyebek megfelelők levén — létesül a házasság. A kórdós s az erre adott feleletet megelőzőleg, vagy követőleg tartott beszéd, imádság, megálclás szertartásos természetűek s nem folynak be a házasságkötés polgári érvényére. Hiszen maga a házasságra lépett felek által mondott eskü is ígérő (juramentum promissorium) ós nem megerősítő eskü, melyben a felek az iránt tesznek ígéretet, hogy jövőben ugy fognak egymás iránt viselkedni, mint keresztyén házasoknak Isten törvénye szerint viselkedniük kell. A házasságkötés ezen teljes szertartásának előbb említett része, t. i. a házassági megegyezés kijelentése — mint említve volt — törvényileg van a lelkész elé utasítva, ugy hogy a Josephinum 29. §-a szerint házasság másképen nem is jöhet létre, mint a saját lelkész, vagy ennek megbízott helyettese előtt tett (a 22. §. szerinti) nyilatkozattal. A lelkész pedig, ki elibe minden hivő köteles megjelenni házasságkötés végett, ez alkalmat, mint egyik legkedvezőbbet, felhasználja arra, hogy a megjelenteket oktassa az Istennek tetsző házas élet, a vallás kívánalmai felől ós a szokásnak megfelelőleg, eskü alatt tőlök oly ígéretet vesz, hogy Isten törvénye szerinti házas életet fognak élni. A Josephinum rendelkezése folytán a szertartás előbbi része a házasságok nyilvánosságának kiván szolgálni; az utóbbi pedig tisztán egyházi, azaz valláserkölcsi érdekeknek áll szolgálatában; amaz okvetlen szükséges, hogy a házasság jogilag létesüljön, azért rendeli épen az államtohatalom, emez nem és csupán az egyházi felsőbbségtől származik. Mint láttuk, az állam a kötelező polgári házasságról azt fogja rendelni, hogy polgárjogi hatálylyal csak oly házasság bir, mely polgári tisztviselő előtt szabályszerű módon nyilvánított akarat-elhatározás folytán létesült. E rendelkezés tehát elveszi a lelkész előtt tett házasság-létesítő nyilatkozatnak házasságkötő erejét, másfelől a megjelenési kényszert nem a lelkész, de a polgári tisztviselő előtt való megjelenésre nézve irja elő. Az egyházi szertartást semmi részében sem érinti, hanem egyszerűen azon erőt veszi el tőle, melylyel eddig is az államhatalom rendelkezése folytán bírt; mindössze is iclőileg korlátozza annyiban, hogy az esketós a házasság megkötése előtt büntetés terhe alatt nem végezhető. Azonban bár igy az egyházi szertartás érintetlenül fenmarad, de az egyházi házasság-