Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-22 / 12. szám

Istenhez a lelkeket: akkor megtaláltátok az életet megújító erőket,s az emberek leikeiben, a családokban. a társadalomban és a nemzet életében is lészen feltámadás! V. A gyermekek vallásáról. Ismerve az egyházpolitikai javaslatokat, figyelemmel kísérve az érveket, melyek niellettök és ellenék felhozattak : félelem nélkül, sőt bizodalommal nézek megvalósulásuk elé. Örömmel üdvözlöm a polgári hazasságot, mint olyan intézményt, mely nemzetünk életében új korszakot, a magyar állameszme erősbülését jelöli, s nem féltem tőle, mint pap sem, sem az erkölcsi, sem a vallásos életet. A polgári házasság természetes folyományának tartom a polgári anyakönyvezést. A zsidóság recipiálása nem csupán a szabadelvüség; de a keresztyén morál s a magyarság jól felfogott érdekének diadala. Hisz az üdvö zítő szellemétől áthatott lélek azt vallja: Eggyek vagyunk mindnyájan az Ür Jézus Krisztusban; mert ő nemcsak azokért szenvedett, kik őt befogadták, de azokért is, kik bezárták szemöket az általa hozott világosság előtt. Mint magyaroknak, az a kötelességünk, hogy ne azt keressük, a mi elválaszt, hanem a mi összeköt bennünket Van azonban a megvalósítani szándékolt javaslatok között egy, a gyermekek vallása, melyre ha csak rágondolok is, szivem megremeg, lelkem elborul; mert szinte látom a sötétség lovagjait, a mint szerte járva ragadozzák el a gyengébb, szegényebb egyházak csemetéit: a vegyes házasságból származott gyermekeket, rábeszéléssel, fenyegetéssel. ígéretekkel. És az igazság is az ő részükön lesz, ha az 1868. évi LI1I. t.-c. 12. §-a változás alá jő, mert ez esetben a lelkekkel űzött kalmárkodásukat maga a törvény szentesíti. * Nem vagyok az elmélet, hanem a gyakorlat embere. A theoriák felállítását hagyom a bölcseknek, a nagyoknak. Én, az egy talentumos közkatona, csak néhány példát akarok felhozni saját tapasztalataimból, a melyekből bárki is megítélheti: vájjon a képzelődés hiteti-e el velünk, vagy pedig az élet tanított meg bennünket aggodalommal tekinteni a gyermekek vallását megváltoztatni szándékolt javaslat elé ? A nevelés s a hitelvek azok. melyek első sorban a katholikusok részére billentik a mérleget. Mi, híven az Írás szavaihoz, azt tanítjuk : Minden egyházban lehet üdvözülni, ha Istenfélelem s emberiszeretet lakozik a szívben. Nem így »az egyedül idvezitő egyház!« Hisz szerinte egyetlen egyház van: a római katholikus. A ki ezen egyházhoz nem tartozik: eretnek, szakadár. Isten szeretetéből, Jézus által szerzett jókból kivettetett bűnös, kire megvetéssel, vagy legjobb esetben szánalommal tekinthet az igazi hivő, mint olyan egyénre, ki előtt be F Itt egy kis tévedés van. A törvényjavaslat nem szentesíti a lélek-fogdosást, a mint az 1868-iki törvény sem óvott meg tőle. Biztos oltalmat ez ellen csak a hitszilárdság nyújt. Szerk. van zárva az üdvösség ajtaja. Erős szavak, melyek, fájdalom, sokfelé hitelre találnak! Nem e mellett bizonyít-e az a jezsuita atya, ki a bűnös asszonyról tartott magyarázata közben a jelenlevő ref. fiúkra mutatott, tanítványai nagyobb épülésére, azok anyját mutatván be úgy, mint a bűnös asszony még bűnösebb utódait, mert a bűnös nőnek az Űr megbocsátott, de az eretnekek elől még a jóságos Isten is elrejti kegyelmét. Tanítványait, a városukhoz közel fekvő ref. faluba vitte sétálni a jezsuita tanár. A jóra, rosszra egyaránt fogékony gyermekekkel, mint egy indus pagodát bámultatja. meg a ref. templomot, s keresztvetések között, ég felé forgatott szemekkel beszéli el nekik, hogy ez az »eretnekek háza«. Összetett kezekkel, remegő hangon kéri őket: valaha be ne tévedjenek a »kárhozat tornácába«, mert azzal nemcsak magukat, de szüleiket s rokonaikat is átszolgáltatják »az ördög hatalmának*. A ref. apa kath. leánykája zokogva megy haza az iskolából. Szülei unszolására végre is megvallja, hogy édes atyját siratja, mert a hitoktató ur azt mondta neki: »Leányom ! minden eretnek el fog kárhozni, a te apád is, mert az is eretnek«. Ezeket hallva, ezeket tudva, én képtelen vagyok elhinni, hogy az ilyen szellemben felnövekedett gyermekek, más vallású egyénnel lépve házasságra, beleegyeznék bármiért is abba, hogy a katholikus valláson kívül más vallásban neveltessenek gyermekeik; mire a felvilágosodott, emberszeretetben, vallásos türelemben nevelt prot. fél, még ha hithű prot. is, annyival is inkább, ha nem az, megadja a beleegyezést: »Mindegy, fia kath. lesz is, csak becsületes legyen«. Szerintem tehát, míg Róma zsoldosai nem Isten, hanem a pap akaratának teljesítésére, nem türelemre, hanem türelmetlenségre, nem szeretetre, hanem gyűlöletre oktatják a rájok bízottakat : az idézett törvény megváltoztatását, saját jól felfogott érdekünkben, nem kívánhatjuk. (De a kérdéses törvény, mint a felhozott esetek is mutatják, eddig sem akadályozta meg jövőre sem szünteti meg az ily türelmetlen szellemű nevelést. Szerk.) Az 1868. évi LIII. t.-c. 12. §-ának fentartását különösen óhajtatja velünk saját egyházunk szegénysége, s a római kath. egyház gazdagsága. Mert ez az egyik oka annak a szomorú ténynek, hogy míg nálunk a felsőbb leánynevelő intézet ritka, mint a fehér holló: addig a római katholikusoknál majd minden jelentékenyebb városban találunk vagy egyet. Szegénységünk az oka annak, hogy a leánynevelés nálunk aránytalanul többe kerül, mint a római egyháznál, mely gazdagságánál fogva nemcsak olcsóbb iskoláztatást adhat, hanem arra is képes, hogy teljesen ingyen-oktatásban részesítse a vegyes házasságból származott leánykákat, s így biztosítsa számukra »az örök ödvösséget«. (Ez már igaz. de akkor teljesen igaz, ha az a nevelés igazán evangéliumi keresztyén nevelés. Szerk.) Mert ne ringassa magát senki abban a boldog csalódásban, mintha nem akadna prot. apa, ki hálával, a kath. egyház nagylelkűségét, bőkezűségét (könnyű neki) magasztalva, örömmel ne fogadná el az ilyen ingyenes nevelést. Egy magasabb állású hivatalnok, a ki — közbe