Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-01 / 9. szám

kodva a szentírásra, mint biztos alapra, Valóban, vallás­tisztításról szentírás nélkül is lehetett volna és lehetne szó, noha más módon s más alapon, hiszen a róm. kath. egyház amúgy is megveti a mi szentírási argumentumain­kat, mert másképen értelmezi, de nem vetheti meg a szív kegyességét, mely törekvéseinek mindenha opponálni fog; Jézus is nem a szentírásban, de a szívben élő eszménykép, vallása igazságait nem leírta, hanem hir­dette, holott jól tudta, hogy idők folytán sok változásnak leend kitéve; Pál apostol — ki Jézust nem látta, apostol­társaitól semmit át nem vett — prédikálta az evangéliu­mot és a keresztyénség második alapítója lett, mert Jé­zus vallásának parancsai szivének hustáblájára vésődtek be — hallomás után és volt ereje ama szentirat birto­kában poroszlók közepette, megbilincselt kezekkel írni Filippi híveinek: «Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüijetek«. Vagy nézzük meg őt akkor, midőn az efesusi versenytér korlátaihoz támaszkodva, végig suhan tekintetével a görög ifjak harczrakész sorain, kik várják a kezek jeltadó tompa csattanását, hogy megkezdjék a viadalt földi jutalomért: csak egy pillanatra köthette le a nagy apostol figyelmét a küzdő tér fakó homokján kifejlett tusakodás a győzelmi pálmáért, már a második pillanatban megcsendül szívében az Úrnak elhivó beszéde és az előtte kitárult látványból írja korintbusi híveinek ezt a gyönyörű hasonlatot: »Minden, ki küzdeni kész, mindenben mérsékli magát: ezek ugyan azért, hogy rom­landó koronát nyerjenek, és mi, hogy romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra, úgy harcolok, hogy ne csak a levegőeget hasítsam«. Úgyde nem mindenki lehet Pál apostol, sőt gyer­mekek vagyunk mindnyájan, kiknek eledelük csak tejnek itala lehet és e tudatért sem vitathatjuk el a szentiratok horderejét, hiszen azok nélkül a szív ideálját nem reali­zálhatnék ; történeti alap nélkül millió lélek epedt volna el a valóság utáni kutatásban, mert kevesen vannak, a kik nem látnak és mégis hisznek; azokból tudjuk meg, hogy a zsidóság a keresztyénségben legyőzte a világot és különösen Máté evangéliumából, hogy Jézus nemcsak élt, de nagy és dicső volt, csúcspontja a prófétáknak, ki ha nem is hagyott volna reánk más örökséget e kijelen­tésnél : Isten minden embernek szerető atyja, akkor is örökre ragyogó betűkkel írta volna be a Messiás szót a szívekbe, mert megmentett a tébolytól és kétségtől, mert kibékítette a világot Istennel. Ha egykor mindannyian Pál apostolok leszünk, nélkülözhetjük a szentiratokat, de addig azokkal csak a felvetett osztályozás jogosultságát vitassuk el. Lássuk ezek után Hegel osztályozását. Hegel szerint az embert emberré a gondolat és a szellem teszi, mely mindannak kiindulási pontja, a mi az embert boldoggá teheti, melynek végső egyesülése a vallás: az absolut szellem nyilatkozata képzet alakjában, tehát székhelye nem az állati élettel közös érzelem. A képzet a vallás­nak már magasabb alakja ugyan, de a legmagasabb fokozaton mégis az absolut szellem tudata a véges szel­lemben, tehát absolut tudás, mikor a fogalom egy lesz önmagával és ha ezen egy fogalmat kifejtjük, megtaláljuk a módszert. A fogalom mozzanatai szerint pedig a véget­len élete a végesben, vagyis a vallás, bárom módon tör­ténik : A) általában ; B) különös nyilatkozatában; C) abban, mikor a fogalom egy lesz önmagával. Ez a három moz­zanat az összes vallásalakokat három főosztályba sorozza: a természet, a szellemi egyéniség és az absolut vallás főosztályába. A) A természetvallásban három alosztály van : a) scbamanismus, hol a természet és szellem még egy; b) a három keleti vallás: a chinai, a brahmanismus és a buddhismus, melyben természet és szellem közt különb­ség van ugyan, de hiányzik az egyéniség tudata, mert az ember az objectiv hatalom előtt rabmódon hajol meg; c) Zarathustra vallása, a syro- feniciai és az egyptomi, midőn az egyén a természetin már felül áll, de még küzd az általánossal. B) A szellemi egyéniség vallásai ezek: iszráél, görög és római, mikor az egyén a végetlent is, mint végest állítja magával szembe. C) Absolut vallás a keresztyén, melyben az absolut szellem nyilatkozik. Természetesen, Hegel osztály ozását csakis egész bölcsészeti rendszerének ismertetése után vehetnők szoros bírálat alá, de mivel itt annak helye nincs, csak az után­nézést tartjuk fenn, egyes vonásokban téve meg észre­vételeinket. Hegel — mint látható — a vallás fogalmánál per­horrescálja az érzelem jogait, tehát epen azt, melyre mi a legfőbb súlyt fektettük, a mi nála az érzelem nemisme­réséből származhatott. Hegel az érzelmet is tudásnak, sőt a tudás tökéletlen alakjának veszi, pedig az érzelem kedélyi állapot. Hogy a vallás a végetlen élete lenne a végesben, nem a subjectiv szellem tulajdona habár a legmagasabb alakban is ? — ezt a nézetet Schleiermacher óta föltét­lenül tartozunk elvetni, mert a vallás érzelem, az absolut; lét közvetlen tudata, oly szemlélet, mely által mindent, magunkat is nem a mulandóban, hanem az örökkévaló­ban látjuk és tudjuk. A vallás élet Istenben, a nem pan­theisticus értelmű egymíndenben; nem tudomány, nem ismeret, de mindkettő tárgya lehet, mert nyilatkozik és ekként a szemlélet körébe lép. És Hegel mégis elég találóan fogta fel a mozzanatokat, mert subjective — lehet aka­ratlanul — elismeri, hogy a vallás az $gyén élete Isten­ben és idáig a fejlődés fokozatain jut el. de hogy objec­tive a három mozzanatban Isten jutna önmagának tudatára: el nem fogadhatjuk sőt a vallásos lélek megrémül e gon­dolattól, mert előtte Isten változhatatlan eleitől mindvégig. Nagyon bajos előleges megállapított fogalomból indulni ki akkor is, ha vallás és bölcsészet között nem látunk valami nagy különbséget; akkor is megvan a tapasztalati ismeret, a mely Hegelnél eléggé hiányos, mint osztályo­zása mutatjá. A buddhismust természeti vallásnak mondja, melyről így ír Strauss: »A szelídséget és könyörületet nemcsak minden ember, hanem általán minden élő lény iránt Krisztus előtt már öt századdal ajánlotta a buddhis­mus*. Valóban, nem lehet tagadni, hogy Buddha és Jézus közt nagyon sok rokonvonás van. Buddha is a szeretetet hirdette, egész élete annak megtestesülése; a társadalom azon osztályát kereste fel, mely utálat és megvetés tárgya volt. A Buddha szeretete azonban más, mint a Jézusé, mert forrása, iránya, hatása és célja egészen más. Nála a szeretet e Nirvánába vezető erények forrása, mely forrásból sötét pessimismus, gyógyíthatatlan életundor ömlik ki. A Jézus által vallott szeretet az absolut szeretet viszfénye, mely mindenben, mint öröm és megelégedés nyilvánul, mely ezer áldozatot hoz és nem tudja, hogy ezer sebből vérzik; keserű harcot küzd és szelíd mosolylyal ontja könyeit, ostorral csapdossa a hideg hálátlanság akkor, midőn áldólag nyújtja ki karjait. A Buddha szeretete a halál princípiuma, mert keresi a megsemmisülést, mint legfőbb jót, a Jézusé életelv, mert az örök élet koronáját keresi, melyért' futnak és fáradnak az eligáltak és soha el nem lankadnak, hiszen az ő terhük könnyű és az ő igájuk gyönyörűséges. Ama legmagasabb jutalom reményében a keresztyén is leigázza testét, hogy csirájaban fojthassa el a szenvedélyeket, melyek mérges

Next

/
Thumbnails
Contents