Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-01 / 9. szám

a perlekedő lelkész, ki eddig is igen sok esetben, épen a szüle megbízásából járt el. Már pedig a szülék actorsága sikerének biztosítása okvetlenül szükséges volna, ha egyszer kimondatnék, hogy csak a szüle kereskedhetik gyermekének vallása miatt, De hát épen ez a siker biztosítás az, a mi lehetetlen, a mire csodaszert még nem találtak fel azok, kik ezen igazán fontos dologról úgy beszéltek, hogy a megoldás csak a Columbus tojása, melynek egyszerű titkát ők feltalálták. Szinte feleslegesnek látszik már, hogy tovább is foglalkozzam e kérdéssel, hiszen oly tisztán áll az 1868: LIII. t.-c. 13. §-ának végrehajthatlansága, hogy színié alig kell egyebet felhoznom a kérdéssel elfogultság nélkül foglalkozók megnyugtatására. De azért mégis rá mutatok ama szülei actoratus egy másik oldalára, mely még akkor is elvenné tőle kedvünket, ha a szüle kereseti joga biztosítható volna. Ugyanis, feltéve, de meg nem engedve, hogy a törvény biztosíthatná a szüle revindikálási jogát, az ily körülmények közölt létrejövő állapot felettébb veszedelmes lenne ránk nézve. Mert az a szüle, ki gyermekét önként kereszteltette a más felekezet lelkészénél, vagy neveltetné a másik felekezet vallásában, ritkán kereskednék a miatt, hogy gyermeke adassék vissza azon egyház részére, a melynek tagjai közé tartoznék az 1868: LIII. t.-c. 12. §-a értelmében. És a más felekezet lelkésze kénye-kedve szerint gyakorolhatna befolyást a szülékre, hogy gyermekeiket az ő vallásában kereszteltessék és neveltessék. Más szóval az ily állapot csak annyiban különböznék az 1868: LIII. t.-c. 12. §-a helyett tervezett új törvényjavaslattól, hogy a szülék gyermekeik vallása felől tetszésük szerint rendelkezhetnének ugyan, de ezen tetszésüket nem a polgári hatóság előtt szabadon (az eredeti törvénytervezet szerint részben helyesen statuálva) a házasság polgári megkötése előtt gyakorolnák, s a mely szerződésük által kötve volnának, hanem bármikor — mondhatjuk — folytonos zaklatása alatt a hitfelekezetek lelkészeinek, a mely zaklalás folytán a mi jog szerint bennünket illetne, sohasem volna biztosítva. Csakhogy szerencsére ez az állapot nem következhetik be, mert a szülék aktorátusában felfedezett szabadító idea halva jött a világra. A helyzet hiányos ismerete szülhet csak ily gondolatot, midőn nem vagyunk azzal tisztában, hogy nem attól függ a helyzet kibonvolítása, hogy ki perelhet a gyermek vallása miatt, hanem attól, hogy egyáltalán kiadható-e a kivonat a felekezeti lelkész által az általa vezetett anyakönyvekből azzal a tudattal, hogy ez a gyermek más egyház kebelébe való felvételét jelenti; hogy nem az a kérdés, vájjon mely esetre csatolandó a törvényhez sanctió, hanem hogy egyáltalában csatolható-e, hogy nem az az államnak feladata, hogy kevesebb lelkiismereti kényszert gyakoroljon, hanem, hogy a lelkiismeret szabadságát minden áron megóvja. Bevégzem nézetem előadását az elmondottak rövid összefoglalásával. Az 1868 : LIII: t.-c. 12. g-a fenn nem tartható, mert végrehajtani teljességgel nem lehet az állampolgárok legszentebb jogainak sérelme nélkül. Szégyen ugyan azokra nézve, kik dogmává tehették e kérdés lényegét, de ma már ott állunk, hogy rajtunk csak új törvény segíthet. Hogy a tervezett változtatás mennyiben előnyös reánk protestánsokra nézve, az más kérdés és más tárgyalás keretébe tartozik. Pokoly József. Protestáns egyházaink állami dotációja. Az országot foglalkoztató egyházpolitikai nagy kérdések rendén, hol bizottsági tárgyalásokban, hol meg a törvényhozás termeiben az utóbbi napokban több izben fölmerült a prot. egyházak állami javadalmazásának kérdése. Lapunk mult számában közöltük a miniszterelnöknek az igazságügyi bizottságban tett ide vágó nyilatkozatát. Ennek lényege az, hogy: »már is lépések tétettek az iránt, hogy a valódi szükséglet megálla^3íttassék s mihelyt ennek tiszta képe fog a kormány előtt állani, nem fog elzárkózni az elől sem, hogy a szükséges segély nem évről-évre a budgetben, hanem mint állandó segély törvény útján biztosíttassék*. így a miniszterelnök a képviselőház egyik bizottságában. A nemzeti párt vezére, gróf Apponyi Albert a képviselőházban február 20-án tartott nagy beszédében a prot. egyházak állami javadalmazását egyenesen az egyházpolitikai törvényjavaslatok s különösen az 1868. évi törvény revíziójának feltételéül állította fel. Beszédének ez a passusa következőleg hangzik : »Én az 1868: LIII. törvénycikk intézkedéseit elvileg sohasem helyeseltem, de nem tudtam annak megbirálását elválasztani a hazai történelmi fejlődéstől és nem tudtam ignorálni azt, hogy az ország lakóinak nagy része, a magyar társadalomnak egy olyan jelentékeny tényezője, a milyen a magyar protestántizmus, ezen törvényben megnyugvást és az ezen törvény módosítására irányuló kísérletben nyugtalanságot talál. És azért mindig azt mondtam, hogy ezen törvény módosításának előfeltételeit csak akkor értük el, ha a nemzet életének oszlopait képező nagy egyházak közt, a magyarországi kath. egyház és a magyarországi protestáns egyházak közt az erőviszonyoknak egy bizonyos egyensúlyát helyreállítottuk. Ehhez soroltam a kath. autonomia létesítését, mely bizonyára erőnövekedést fog nyújtani az országban a kath. egyháznak és a kath. elemnek, de egyszersmind azokat a nagy külső hatalmi eszközöket is, a melyek felett a magyar kath. egyház rendelkezik, nagyobb mértékben, mint eddig volt.