Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-22 / 8. szám

(Nagyon bölcs határozat; vajha az elhanyagolt egyházi fegyelmet országszerte bölcs tapintattal felelevenítenék gyülekezeteink elöljáróságai! Szerh.) Az egyházkerületi világi aljegvzőségre dr. Haconi Lajos debreczeni jogtanárra adta szavazatait s az egyházmegyei gyűléseknek állan­dóan Hódmező-Vásárhelven leendő tartása mellett nyilat­kozott; a lelei I. egyház felsegélése ügyében vezérféríiai közül hármat nevezetes megbízatásokkal kiküldött stb. * Egyházi értekezlet Felső-Baranyában. Bara­nyában, mint Lapunknak irják, a lelkészi értekezletek sorra keltek, sorra buktak. Volt azonban ki e romokon új tartós épületet óhajtott emelni. Befolyásos emberekhez írt, sürgetett, hogy álljanak a dolog élére. Hiába! Kiáltó szó volt a pusztába. A viszonyok azonban a közvéle­ményben fordulatot idéztek elé, és a mult év november hó elején kibocsátott memorandum alapján az alakulásra felhívott 21 lelkész mind aláírt, s így az egyházi értekezlet megalakulása biztosítva van. A memorandumot Morvay F. n.-vátyi lelkész bocsátotta ki, s ugyanő fogja az alakuló gyűlést közvetlen a húsvéti ünnepek után Sellyére össze­hívni. Az értekezlet incidentaliter felvetett kérdésekkel csak kivételesen foglalkozik. Minden indítvány előre beje­lentendő s rendszeresen feldolgozva terjesztetik elő s leend megvitatva. Az értekezlet tagjaiul a tanítóság és az intel­ligencia is felhivattak. Fősúly a vallásos erkölcsi kérdé­sekre leend fektetve. Reméljük, hogy e mozgalom Bara­nyában rég érzett hiány pótlására szolgál s áldásos gyü­mölcseit több oldalon fogja felmutatni. Adja Isten ! * Vallásos estély Nagy-Kikindán. E hó 15-én tartották e fontos bánsági helyen, az első vallásos estélyt; és pedig már a kezdetnek kitűnő sikerével. A szépen kivilágított és fűtött templomi helyiség nemcsak hogy zsúfolásig megtelt, de az ajtón kívül is igen sokan szorongottak, hogy halljanak valamit. E nagy közönséget N.-Kikinda intelligens osztálya szolgáltatta felekezeti különb­ség nélkül. A ref. és evang. családokon kívül nagy szám­mal voltak római katholikusok és a műveltebb zsidók közül is számosan. A nagy érdeklődés magukat a ren­dezőket is kellemesen lepte meg. Az estély programmja úgv volt összeállítva, hogy az tanulságos mellett kellemes is legyen. Először volt egy kéthangu műdarab eléneklése harmónium mellett, ezután a gyülekezet tevékeny lelkésze, Fekete Gyula olvasott fel a protestáns egyháznak a pátens elleni küzdelmeiről. Majd egy törvényszéki jegyző szavalt egy hatásos darabot, s végül volt egy igen szép karének­nők és férfiak által előadva. A nagy közönség emelkedett hangulatban távozott el. a vezetők pedig azt a tapaszta­latot merítették, hogy e nagyfontosságú helyen egyházunk igen szép érdeklődést és vonzalmat ébresztett maga iránt, a mit tovább is ápolni minden lehető módon igyekeznek. * Hódmezővásárhelyi főgimnáziumunk állam­segélye ügyében azt a értesülést nyertük, hogv a vallás és közoktatásügyi kormány a hódmezővásárhelyi ev. ref. főgimnázium részére már a jövő évi költségvetésében építkezésre 76,000, évi rendes segélyképen pedig 13,000 frtot vett előirányzatba. Melegen üdvözöljük közoktatásügyi kormányunk ez elismerésre méltó gondoskodását. Szivből örvendünk rajta, hogy egyházunk eme tanintézete e jelen­tős segélyösszegekkel mind az épület tekintetében az újabb idők kívánalmainak megfelelően elláthatja magát, mind tanárai javadalmazását akként rendezheti, hogy főgimná­ziuma abban a tiszta magyar nagy városban az egyházi érdekek mellett, nemzetünk közművelődésének, a hazafias irány ápolásának szolgálatában mind jobban és jobban megfelelhet szép hivatásának. * Gyászrovat. Benkő István rákospalotai reform, lelkésztársunkat súlyos csapás érte: kis fia, Benltö Ferencz egy heti kínos betegség után folyó hó 14-én elhunyt. A bánatos szülőknek, testvéreknek és nagyszülőknek adjon az Isten kegyelme vigasztalást. — Dr. Horváth József pápai theol. tanártársunkat megrendítő csapás érte nejé­nek Horváth József né Kovács Hermina asszonynak élete 31-ik, boldog házassága 12-ik évében hosszas szenvedés után történt gyászos elhunytával. A jóságos asszonyt, gondos édesanyát és feleséget férje és hat kiskorú árvája siratja. Uram Isten, adj erőt a szegény férjnek ez iszonyú csapás el hordozására! Pályázat, A beregi ev. ref. egyházmegyébe kebelezett harahási lelkészi állomásra pályázat hirdettetik. Jövedelem: 1. Az 1893/4. évi kivetést vévén alapul: 60 köböl buza 390 frt. 2. Az 1 893/4. évi kivetést vévén alapul: 36 köböl gabona 180 » 3. 38 Vs hold föld (az ott jelenben fizetett, haszonbér mérve szerint) jövedelme .... 300 » 4. Negyven azaz 40 szekér széna. . . 160 » 5. 14 öl fa (ennek pénzzel leendő meg­válthatását) legközelebb kérelmezni fogja az egyház az egyházmegyétől ....... 90 » 6. 21 /2 hold földnek az egyház által való akárhányszor! szántása, vetése, termésének learatása, behordása . 25 » 7. Szőllő-ár kamat 12 > Összesen: 1157 frt. Ehhez jő még: a temető és czínterem termésének 2/3 része, továbbá 12 frt adónak az egyház által való fizetése, egy holdon felüli beltelek használata, hat szobás papi lakkal s egyéb szükséges épületekkel s végre stóla. Mind e mellett ez egyház jó Il-od osztályú. Az 1894/5. évi lelkészi jövedelem az egyházmegyei lelkészi gyámintézetet illeti. A megválasztott harahási lelkészi állomását az egy­házmegye által meghatározandó díjazás mellett közgyűlési megerősítés után azonnal elfoglalni tartozik. Az okmányokkal felszerelt pályázati kérvények bezá­rólag folyó hó február 28-ig, Jándra,, u. p. Vásáros-Namény a h. esperesi hivatalhoz küldendők. Debreczen, 1894. febr. 13-án. Kiss Áron, püspök. HORNYAV SZKY VIKTOR KÖNYVNYOMDÁJA liUUAPKSTh.N.

Next

/
Thumbnails
Contents