Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-22 / 8. szám

Egy-egy korszak még nem idézeti elő ily válságos harcot, mint a miénk, mert nem állott egymással ellentétben soha két ellenkezőbb elv, mint a liberálisraus és az ultramontanismus. A mult században a fejedelmi absolutismussal volt dolga az egyházi absolutismusnak s az ezt legyűrhette, lehetetlenné tehette; de hát a mi korunk a szabadságot hirdeti még a lelki rabszolgatarlókra nézve is. Serkenjetek fel tehát, kik alusztok és építsétek az Úrnak házát! isten szent lelkével, kegyelmével, igéjével ébreszszetek először saját kebletekben igaz buzgóságot is törhetlen ragaszkodást a mi Krisztusunk evangéliumához, mert csak ez az evangéliumi igazság, az Űr lelke tesz bennünket szabadokká. Azután keltsetek igaz protestáns vallásosságot, élő keresztyén hitet a reátok bízottakban is, mert minden juhért, melyet a pásztor gondatlansága folytán ragad el a farkas, a pásztor a felelős. Ébreszszétek új életre a hívek keblében azt a legyőzhetetlen szilárdságot, melylyel őseink a maguk igaza, a Krisztus evangéliuma mellett még a legsötétebb időben is rendületlenül megállottak és teremtsétek meg újból azt a hitet, mely jócselekedetekkel ékeskedik. Legyenek az egyház vezérférfiai, a gyülekezetek lelkipásztorai és tanítói együtt az egyházzal és gyülekezettel. Szóval, tettel járjanak el abban, hogy legyen nálunk is egyháziasság, de legyen az élő és ne a vakbit kifolyása, legyen nálunk is áldozatkészség, mely nem zárdákat, és henye vagy embertársaik lelki nyugalmát háborgató szerzeteseket hoz létre, hanem az Isten házát, az egyház veteményes kertjeit s a keresztyéni szeretet műveit mozdítja elő. Ha erre sikerrel törekszünk: sem a győző, sem a legyőzött ultramontanismusnak különben minden áron bekövetkező harcától nem kell félnünk, mert velünk s bennünk az Űr. Calator. A reakció rémlátásai. Mindennap olvassuk, halljuk, tudjuk, hogy a reakció lovagjai elárasztják a hírlapokat és a társadalmat rémhírekkel azon esetre, ha az egyházpolitikai javaslatok törvényerőre emelkednek. El akarják hitetni a történelemben járatlan, tudatlan, tapasztalatlan emberekkel, hogy a polgári házasság és a vallásszabadság mellett az erkölcsiségnek, vallásosságnak örökre vége, hogy a társadalom visszahanyatlik régi vad állapotába, hogy a rend. függés, törvény elveszti minden tekintélyét. El akarják hitetni, hogy e törvényeket nyomban követni fogja a socialismus, az anarchia és a nihilismus. De hát a gondolkodó emberek jól tudják, hogy a reakcionáriusoknak ez már igen régi, jól ösmert nótájuk. Minden újítás, minden reform ellen ugyanezen jelszavakkal szállanak a síkra, hogy elvész a világ, ha ez vagy annak újítás érvényesül s a világ és főleg az emberiség élete épen ezen reformok, ezen újítások által halad elő fokról-fokra, lépésről-lépésre, a mint ezt néhány példával azonnal beigazoljuk. Maga az isteni mester, a Jézus ellen azzal lépett fel a reakció, a farizeusok s papi fejedelmek tábora, hogy a népet felzendíti, hogy király akar lenni s rákiáltották, hogy méltó a halálra. És mégis a meghalt, de feltámadott Jézus tudománya adott új életet, új irányt az emberiségnek. Az apostolokra rájok mondták, hogy édes bortól részegedtek meg: megparancsolták nekiek, hogy ne merészeljenek tanítani a Jézus nevében, azután tömlöcre hányták, keresztre feszítették őket; de azért a Gamaliel jóslata teljesedett be általuk, »ha emberektől vagyon e tanács és dolog, semmivé lészen; ha pedig Istentől vagyon, ti fel nem bonthatjátok*. S csakugyan a reakció ármánykodása az apostolokkal szemben is hiába volt . . . Még a keresztyénség első századaiban a főpapok és fejedelmek által felbujtogatott nép már megkezdte a keresztyének üldözését; a reakció intézői a keresztyéneket istentagadóknak kiáltották ki, (épen mint ma teszik a haladás embereivel); őket a legképtelenebb rágalmakkal illették; minden csapás okozóinak őket tartották: Néró, Decius, Valerianus, Diokletian a keresztyének kivégeztetése, javaik elkobzása, száműzetés, a templomok lerombolása, szent könyveik elégetése által akarták a keresztyén vallás elterjedését megakadályozni és íme kevéssel utóbb N. Konstantin már a keresztyén vallást államvallássá tette. Ugyancsak a reakció műve volt az is, hogy Wikleff János, reformtörekvéseiért, eretneknek nyilváníttatott, iratai megégettettek, s az ő eltemetett csontjai a sírból kiásattak, szétszórattak; továbbá, hogy Husz János szabadságától megfosztatott, fogságra vettetett, végül elevenen megégettetett, így az ő méltó társa Prágai Jeromos is; de azért a reformszellem nem veszett ki a világból, de azért elkövetkezett a nagy reformáció. . . Luthert, a nagy reformátort, az új idők, az új szellem képviselőjét, a reakció emberei átok alá veték, 95 tételéből 41 et eretnekségnek bélyegeznek, iratait a tűzre ítélik. Magyarországon, a rákosi országgyűlés (akár csak a budapesti január 16-ki kath. nagygyűlés) kimondotta, hogy: »az országból minden lutheránus kiirtassék s bárhol találtatnak, necsak egyháziak, hanem világiak által is fogattassanak el és égettessenek meg* — s íme mégis a reformáció szelleme megalkotta az újkor történetét, a maga csodás vívmányaival s Magyarországon az üldözött protestánsok felül vannak már három millión. . . A Pázmány Péter által vezetett reakció, a hivatalok osztogatása által (épen. mint a jan. 16-ki kath. nagygyűlés akarja) sok főurat édesgetett vissza a római kath. egyházba ; a prot. templomokat elszedette, a papokat elűzette, az iskolákat bezáratta, de azért az örök bölcseségü Isten támasztott Boeskaiakat, Bethleneket és Rákócziakat, s a 15*