Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-12-28 / 52. szám

beli tömlöctartónál békesség és győzelem lett a vége s reméljük, hogy nálunk is az leszen. Es mivel a protestáns egyházon kívül senkinek másnak Magyarországon esze ágában sincs még csak kérdezni is: »Mit cselekedjem, hogy idveziil­jek?«. s mivel pápista is, zsidó is tisztában van azzal, hogy neki a Krisztusra nincs szüksége s azokkal a cselekedetekkel, a miket eddig cse­lekedett, ha nem idvezül is, hát legalább boldo­gul: azért a magyar prot. egyház fájdalmas jajkiáltásával, mint valami nagyon fontos dolog­gal, mint az egész magyar nemzetre nézve rend­kívül nagy horderejű ténynyel kell foglalkoznunk. A felelet a nagy kérdésre ma sem más, mint az, a mely Pál és Silás ajkairól két ezer évvel ezelőtt elhangzott: »Higyj az Ur Jézus Krisztusban és idvezülsz /« Ha ezt a feleletet a magyar protestáns egyház megérti, akkor má­sodszor lesz megmentője a magyar nemzetnek. Csodálatos, hogy az iclvességre vágyódó lélek ember-emlékezet óta mindig cselekedetek által akart idvezülni, ele még csodálatosabb, hogy a magyar prot. egyház a XIX. század végén is azok által akarja elnyerni az idvességet, arra pedig nem is gondol, hogy először hitében kel­lene megujulnia. Pedig megtanulhatta volna már, hogy akármilyen alázatosnak tűnjék is fel e kér­dés: » Mit cselekedjem, hogy idvezüljek ?« mégis egy csomó elbizakodottságot rejt magában. A komoly óhaj az idvesség után, az az alázatosság' jele. De az a tény, hogy az ember még mindig bízik a maga erejében s hogy bár mást, minden esetre valami jobbat akar cselekedni, mint azelőtt, de mégis kérdésével azt sejteti, hogy ő kész elvégezni saját idvességet, az még mindig a régi, a természeti emberre vall. Azért a természeti embernek gyökeresen meg kell változnia. Azért az alázatosnak látszó, de mégis büszke kérdésre a Krisztus apostolai nem felelhetnek mást, mint a mit Pál és Silás feleltek: Higyj az Úr Krisztus­ban! Az idvesség Isten adománya. Tehát csak felülről jöhet. Tehát csak Isten kegyelme léte­sítheti. Tehát csak olyan valaki szerezheti meg számodra, a ki rendelkezik az Isten kegyelmé­vel. Ember nem idvezíthet senkit. Csak az Úr Jézus Krisztus idvezíthet, a ki tehát nem lehet gyarló ember. Benne az Isten jelent meg. lligyj tehát ő benne. Hited által végy tőle isteni, ujjá­szülő erőket és aztán iclvezülsz. És aztán csele­kedni fogsz valami jobbat, nem azért, hogy idve­zülj, hanem azért, mert idvezül tél. Csakhogy ezekét az evangéliumi igazságokat sem az egyes ember, som a társadalom nem tudja megérteni, a mig Isten lelkét nem veszi. A magyar protestáns egyház sem tudta még eddig. Már t. i. a mostani magyar prot. egyház. És a dolog ugy áll, hogy az evangéliumi igaz­ság is valami nagyon természetes dolog, meg az is, hogy azt »a természeti ember meg nem foghatja«. A természeti ember meg nem foghatja, mert nem ismeri a Krisztus nagy erejét s nem tudja elhinni, hogy az rendkívüli dolgokat képes létrehozni, a milyeneket ő nem bír? Ezért természetes, hogy mindenki cselekedetek által akar idvezülni. Hogy pedig mégis hit által és pedig, hogy jó eleve hangsúlyozzuk, a Krisztusban való hit által és nem akármilyen képtelen, hitetlen hit által, lehet idvezülni, az meg természetes a következőknél fogva. Miért akarunk valami mást, valami jobbat cselekedni, hogy idvezüljünk? Miért vetették a Jézus korabeli zsidók az erkölcsi szabályok egész halmazát az emberek nyakába? Miért dolgozták ki a görög bölcsek az erények ós kötelességek részletes rendszereit? Miért zsinatoltak a XV. szá­zadban az atyák oly sokat és miért hoztak annyi reformtörvényt? És miért zsinatol, alkot százezer rendszabályt a magyar prot. egyház? Miért irja körül az emberek kötelességeit születésüktől fogva püspökké lételükig? Miért foglalja el az egyház idejét a törvények előmunkálataival a zsinat előtt s a törvények hiányainak felsorolá­sával a zsinat utáni években? Es az utóbbi években miért sürgetnek mások evangélizáló cselekedeteket, házi istentiszteleteket, vallásos estélyeket, lelkészi, presbyteri és diakonusi gon­dozást? Mert a régi rossz cselekedetekkel nem voltak megelégedve. De hát miért nem cse­lekedtek azelőtt valami jobbat? Azért, mert a leikeikben lévő ható okok nem voltak rá alkalmasok. Miért ütött ki tehát minden idő­ben rosszul a cselekedetek által való idvezülés? Miért volt szánandó a zsidó nép állapota? Miért volt erkölcstelen a görög és római nép? Miért nem tudták a XV. században a római s a XIX. században a protestáns egyházat ujjáalkotni, reformálni, életre kelteni zsinatok által, törvé­nyek által, rendszabályok által, szóval azzal, hogy ezt, csak ezt prédikálták: »Cselekedjetek, cseleked­jetek ím Azért, mert nemes gyümölcsöt akartak beoltó ág nélkül. Azért mert okozatot akartak ok nélkül. Vagy épen más és jobb okozatokat akartak, a lelkekben lévő régi tespecltséget, testi­séget ós istentelenséget meghagyták mind. Uj ember cselekedeteit, keresztyén életet, egyházak­nak a felvirágozását akarták s az ó embert minden bűneivel együtt érintetlenül hagyták. S a mint a régi zsidó és pogány világban vagy a középkor végén csak akkor és ott keletke­zett új élet, a mikor és a hol ezt a szózatot: »Higyj

Next

/
Thumbnails
Contents