Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-05 / 1. szám

látta, hogy az e célra már jelentékenyen megterhelt gyülekezeteket ujabban megterhelni nem lehet, de belátta azt is, hogy a kor kívánalmainak teljesítése elől kitérni, az előtt meghátrálni szintén nem lehet. Mit tettünk tehát? Mint a vihartól hányatott ha.jós, látva, hogy a veszedelemből menekülni nem lehet, előbb az értéktelen holmikat, utóbb az értékesebb tárgyakat is a tengerbe hányja, hogy legalább a hajót és életét megmentse: mi is értékesíthető és nélkülözhető (?) javainkat, előbb a jogakadémiát, utóbb a tanítóképezdét ekként hánytuk el hajónkból. Tudtuk, hogy e momentán gyógyítási mód nem irtja ki gyökerestől a bajt, csak elodázza, s ha nem mondtuk is, féltünk a recidivától. És ime, midőn az uj iskola kiépítésének kérdésével újabb követelmény állt elénk, bár az állam is tekintélyes összeggel jött segítségünkre, mégis főiskolánk ügye — pár év óta — nem mondom, hogy válság előtt áll, de fejlődésének, haladásának kereke mintha megsülyedt volna a stagnació kátyújában. Jelek mutatták, hogy egy esetleges kamatláb-csökkenés a tanári fizetések alapját megrendítheti s az üj építkezéshez — az államsegélyen kívül — szükség lesz a gyülekezetek újabb megterhelésére is. Ilyen időben, ilyen körülmények között indult meg a komáromi mozgalom, néhány lelkes világi férfiú kezdeményezésére. A főiskola szellemi színvonalának emelése; volt a jelszó ; a főiskola uj felépítése, felsőbb leányiskola és internátus létesítése: volt az igéret; hatóságok s egyesek által felajánlott, illetve kilátásba helyezett 20—30 (azóta már több) ezer forint: volt a pecsét. S miként a csendes tó vizébe dobott tárgy elébb kicsiny s utóbb mindig nagyobb-nagyobb karikákat idéz elő a viz csendes felszínén : e kis mozgalom is — mint a mi ősi indolenciánk csendes tengerébe dobott tárgy — mind nagyobb-nagyobb mérveket Ölt s immár egész egyházkerületünk közvéleményét állandóan foglalkoztatja. A mozgalom — ősi szokás szerint — legelső sorban ellenmozgalmat szült, mely a közvéleményt két táborra, osztva, a nyilt levelekben, válaszokban, hírlapi enunciaciókban bőven kifejtett argumentumokkal majd ennek, majd annak akarják adni az Eris-almát. Sőt az ellenmozgalomnak is sikerült immár tekintélyes összeget (Veszprémvármegyétől 20 ezer frtot) összegyűjteni. Nem tartozom azok közé, kik — a főiskoláról lévén szó — Pápa városára mutatnak s a nagy költő szavaival azt mondják: »A nagy világon e'kívül nincsen számodra hely«, mert azt tartom, hogy nem mi vagyunk a főiskoláért, hanem a főiskola van mi érettünk. A főiskola, mint ilyen, az egyházkerületé s illetve — in ultima analysi — a gyülekezeteké; az egyházkerület tehát, eltekintve a lekötött természetű alapítványoktól, oda helyezheti el, illetőleg oda kell elhelyeznie, a hol a gyülekezetekre nézve — nemcsak földrajzi, hanem fontosabb tekintetben is — legcélszerűbbnek és legkívánatosabbnak mutatkozik. Azok véleményét sem osztom, kik azt vélik, hogy csak ki kell mozdítani Pápáról a főiskolát s azonnal nem remélt fényes eredményünk lesz, mert adott viszonyok között a tanügyi eredmény Pápán is lehet jó, s Komáromban is lehet rossz. Véleményem szerint az iskola az egyházkerülethez való viszonyában nem cél, a melyért, anyagi áldozatainkon kívül, szükség esetén magunkat, egyházunk érdekeit is fel kellene áldoznunk: hanem eszköz, mely jó tanítók és jó tagok nevelése által, velünk egy közös célra törekszik, építvén velünk együtt Isten anyaszentegyházát. A főiskola ügye tehát, mint az egyházkerület-gyülekezetek ügye, első sorban a közérdek szemüvegén vizsgálandó s ennek szempontjából bírálandó el, de figyelembe veendő ugy is, mint helyi érdek. Mert. ha az egyházkerületre nézve sem lehet közönyös dolog az, hogy a főiskola a vele együtt járó nagyfontosságú anyagi és szellemi tőkekkel melyik városban, melyik vidéken helyeztetik el: ugy nem lehet ez közönyös főként azon kisebb körre nézve, a mely a kebelében elhelyezett főiskolának eminens előnyeit közvetlenül és első sorban élvezi. És ha nem közönyös, akkor méltán megvárhatjuk, hogy a kerület nagy áldozatai mellett a helyi érdekeltségek is hozzák meg áldozataikat a tanügy oltárára. Itt tehát nemcsak jogosult, de kívánatos is az a nemes verseny, a mely a közérdek mellett számba vehető áldozatokkal mutatta ki a főiskola helyét. Számba vehető áldozatokat mondok, mert ha például Komárom csak olyan előnyöket tudna nyújtani, hogy ott a tanulók létszáma talán 100-zal emelkedni fog, a mi az első években legalább is kétes dolog: bizony ilyen kétes értékű előnyökért kár lenne alapjában megingatni a mély és erős gyökereket vert százados élőfát, mert egyenlő körülmények között Pápa mégis csak Pápa. De ha Komárom olyan ajánlatokkal állana elő, melyekkel nemcsak a jelenkor existenciális követelményeit elégítené ki, hanem —• a mi ío — a további biztos és egészséges fejlődés szilárd alapjait is lerakná : már akkor önmagunk elleni mulasztás lenne ezek előtt szemet hunyni csak azért, mert a pápai érdekeltség mellett százados múlt áll a háttérben. Régen elmultak már azok a szép idők, mikor a százados tradíciók s a régi dicsőség puha vánkosán oly édesen lehetett pihenni! A mai kor, a villany- és aranyvaluták korszaka, a mely a névleges értékeket realizálva, eredeti értékére redukálja a pénzt és az embert: hangosan prédikálja nekünk is, hogyha hív sáfároknak akarunk találtatni, nem elég a százados tradíciók Veszta-tüzét élesztgetni, hanem ennél kedvesebb illatú — többek között jó cselekedetekben nyilvánuló — áldozattétett kell bemutatnunk az Urnák! E mozgalmat tehát korántsem tekinthetjük úgy, mint csupán érdekharcot, hanem úgy, mint fejlődésre és öntudatos haladásra serkentő alkalmat, mely után nemcsak a láthatár s illetve az eszmék tisztulása fog következni, hanem, minden valószínűség szerint, az egyházkerület s a jobb sorsra érdemes tanügy érdeke fog előbbre vitetni erőről erőre, nyereségről nyereségre, Nem akarok a mozgalomnak s ellenmozgalomnak egyes mozzanataira kiterjeszkedni, melyekben fény- és (mint ilyen alkalommal szokás) különösen árnyoldalaink néhol helyes, néhol túlzott világításban mutattattak be az olvasó közönségnek. De reflektálni kívánok két elvi jelentőségű szempontra, melyek a mozgalommal kapcsolatban felszínre hozattak. Kifogásoltatott, illetve elitéltetett a mozgalom azért, mert nem alkotmányos úton, nem a hivatott tényezők közreműködésével indult meg. Ez tény. A mozgalom magán- vagy társadalmi úton indult meg, s mint ilyen még eddig teljesen magánügy, mely a kerületi gyűlés összejövetele előtt vissza is vonható ugy, a mint megindíttatott. Hivatalos ügyünkké, s így törvényeink, alkotmányunk szempontja alá vonható természetesen csak akkor lesz — ha lesz —, mikor a kerületi gyűlés elé vitetik. De eltekintve ettőí, mindenkinek, legyen az közönséges lelkész vagy püspök, legyen az falusi kurátor vagy íőgondnok, mint embernek mindenkinek meg lehet s meg is van e tárgyban is a maga egyéni véleménye. Az egyéni véleményt pedig megrendszabályozni akarni: legalább is hiábavalóság és a léleknek gyötrelme. Az ügy eredményére nézve pedig az igy, előre megindított mozgalom csak jó hatással lehet. Feltéve ugyanis, hogy az indítvány előleges mozgalom nélkül egyenesen beadatnék a kerületi gyűlésre: valószínűnek tartom, hogy már a legelső alkalommal