Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-12-07 / 49. szám

A temesvári püspökség. Pár évvel ezelőtt több izben volt szó a tiszántúli egyházkerület kettéválasztásáról s többen határozottan Szatmár-Németit jelölték ki, mint óhajtandó uj központot. Az eszme ma már legalább is szunyád, azonban kétség­telen, hogy rövid idő múlva ismét szóba kerülhet már csak azért is, mivel a tiszántúli kerület közel egy millióra menő lélekszámával, mely az összes reformátusok számá­nak egy harmadát jóval felülhaladja, egyházi közigazga­tás tekintetében a modern kor kívánalmainak épen nem felelhet meg. Engedjék meg nekem, hogy egy — nézetem szerint — legalább is megvitatásra érdemes véleményt kockáz­tassak azon óhajtásom kifejezésével, hogy a tiszántúli egyházkerület egykor biztosan bekövetkező megoszlásánál a székhely ne Szatmár-Németiben vagy más északkeleti városban, hanem Temesvárt legyen. Nem ismételem azokat az okokat, melyeket egy e lapban nemrég közzétett felszólalásomban kifejtettem arra vonatkozólag, mennyire szükséges volna az egyházi köz­pontokat nagyobb helyeken létesíteni s itt csak a tény­leges helyzetből kivont érveket említem fel. Debreczen. a tiszántúli egyházkerület székhelye, leg­alább is másfél század óta társadalmi központja volt Magyarország északkeleti vidéke nagyobb részének s jelen­leg is oly szoros összefüggésben áll Szatmármegvével, hogy egy itt központosított uj egyházkerület Debreczennel szemben sem kellő önállóságot, sem az egyházi közigaz­gatásra mulhatlanul szükséges békét nem nyerné meg egyhamar. De ezenkívül fontosabb tény még, hogy, mivel az uj kikerekítésnél nemzetiségi viszonyainkat is tekintetbe kell venni, egy uj északkeleti püspökségnek e tekintetben igen jelentéktelen missziója lehet, összehasonlítva a déli részekkel, mert bár Bereg, Nagybánya, Máramaros-Ugocsa esperességek körében is sok megerősítést igénylő pontok vannak, de Délmagyarországnak azon részében, melyek a tiszántúli egyházkerület körébe tartoznak, jóformán az egész ilyen. Tény, hogy a debreczeni püspökség esperességei között a békés-bánáti a legkiterjedtebb s egyúttal a leg­népesebb. Kerekszámmal 200.000 lélek tartozik ide, csak­nem annyi, mint a tiszáninneni és dunántuli egyházkerü­letek népessége. S tény az is, hogy ennek az esperességnek székhelye már hosszú idő óta Köröstarcsa, egy falusias jellegű község, melynek vasúti állomása sincs s a honnan Nagybecskerekre vagy Pancsovára menni egész utazás. Végül tény az is, hogy az egykori Bánátban a protestáns etem évről-évre jelentékenyen szaporodik s ez a szaporo­dás egyúttal a magyarság izmosodása is, melyet kultúr­politikai szempontból nem lehet közönyösen nézni. Vegye bárki maga elé a térképet s egy pillantás meggyőzheti arról, hogy abban az esetben, ha a tiszán­túli egyházkerület kettészakításáról lesz szó, vagy álta­lában uj püspöki székhely alkotása esetén a józan ész és öntudatos politika csakis azt helyeselheti, hogy az uj kerület székhelye délen legyen. Megengedem, hogy itt délen lehetne más központról is szó. Békés, Makó s külö­nösen Hódmezővásárhely fontos pontjai a református egy­háznak, de a magyar kultura szempontjából alig lehet szó másról, mint Temesvárról, mely történeti, társadalmi s fizikai okokból állandó központja az egész vidéknek s melynek jövő fejlődése az élő élet lüktető erejével emelné s gyarapítaná a protestánsokat s ezzel együtt a magyar­ságot itt e fontos vidéken. Ha már most a tiszántúli egyházkerületből csak a békés-bánáti s nagyszalontai egyházmegyéket vennénk is az uj püspökséghez, több mint harmadfélszázezer lélek volna itt, teljesen elegendő egy püspökség alá s a tiszán­túli egyházkerület ebben az esetben kompaktabb egész lenne s 6—700,000 hívővel még mindig első helyen ma­radna egyházkerületeink között. A népszámlálás szerint az evang. ref. hivők száma a déli megyékben a következő volt: Arad 20,787 Krassó-Szörénv 3,053 Békés 91,339 Temes 6,269 Csanád 24,751 Torontál 10,504 Csongrád 57,785 Ez összesen 215,488 lélek. Hozzáadva ehhez Bihar nem teljesen magyar vidékeit (belényesi, élesdi, magvar­csékei, nagyszalontai, tenkei, s vaskohi járásokat), melyek részben szintén Délmagyarország felé gravitálnak s melyek­ben 38,466 ev. ref, volt a népszámláláskor, igen szép számot nyernénk egy uj püspökség számára. Temesvárt, hol római katholikus és keleti görög püspök van, a város örömmel áldozna a püspöki székes­egyház és más kulturtényezők megalkotásához, annyival inkább, mert az ott lakó, közel kétezer főre menő refor­mátus nép már tart fenn anyaegyházat. S ez az alkotás valósággal galvanizáló erővel hatna a Délmagyarországon oázisként szétszórt protestánsokra és magyarokra. A ki olvasta a történetet s emlékszik többek közt Rácz Károly rajzára az elpusztult zarándmegyei protestáns magyar egyház virágkoráról, a ki tudja azt, hogy Belényes veszé­lyes helyein ma maroknyi magyarság küzd az oláh tenger közepén, de egykor ott csak magyar szó hangzott, a ki látja azt a lelkesedést, melylyel Nagybecskereken, Verse­czen s Temesvárt előre törni kész a magyar elem: az nem fogja kicsinyelni a jelszót: Legyen református püspök­ség Temesvárt! Én elmondtam. Szidjanak érte, megfelelek, csak kérve kérem az öntudatos reformátusokat, ne hallgassák az eszmét agyon. Nemcsak protestáns ember irta ezt, hanem olyan, ki első sorban magyar s nemzete sorsán aggódva tűnődik. György Aladár.

Next

/
Thumbnails
Contents