Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-23 / 47. szám

puritán létére fodorított hajat viselt, szerette a sólyom-vadászatot s tüntetett vivási ügyességével s mint fáradhatatlan tánczos, a szép nem kedvence volt. Egyik életirója azt mondja felőle, hogy szorgalommal forgatta ugyan a szentírást, de amellett kedvelte a zenét és a hegedűn remekül tudott játszani. Egy szóval az előkelő puritánt az igazságosság, az önmérséklet és a nemes viselet jellemezte. Ezen ragyogó "erények a családi tűzhelynél öszpontosulfak leginkább s idővel azzá fejlesztették az angol nemzetet, a minek ma látjuk. »Jobb, szeretőbb apát, testvért, férjet, cselédjei iránt engedékenyebb házi urat, hívebb barátot, mint a régi puritán, a világ nem látott. Az okos és erényes nők becsülője, vonzódott a tiszta és erkölcsös társalgáshoz, aljas szóbeszédet utált a férfiak között is s a trágárságot soha semmi szin alatt meg nem tűrteA puritán arra törekedett, hogy önmaga felett uralkodjék, hogy ura legyen saját jellemének, gondolatainak, szivének és visetének. Társalgásban kerülte a sokbeszédííséget és a hasztalan szaporítást; arra törekedett inkább, hogy beszéde szabatos legyen, előre megmérlegelvén szavait. Heggel korán kelt. napközben soha sem látta őt senki foglalkozás nélkül. Életrendje rendes volt, szabályos és mértékletes. Költséges viseletet nem ismert, egyszerű ruházata azonban csinos volt, ugy amint egy gentlemanhez illik. A puritán egyszerűség ezen hajlama ugyanazon színvonal felé vonzotta a vagyonos embert, mint a szegényebb sorsú hitrokonát. A Krisztusban mindenki egyenlő rangúvá vált. A legszegényebb földmíves megnemesült, mert a netán kevélykedő főnemes vallási egyenlőségének polca ugyanaz volt mint a legszegényebb hitsorsosáé, és viselkedését rangkülönbség nélkül a szeretet és az udvariasság jellemezte. De a puritán szellem legnagyobb mérvben hódított a mívelt középosztályban. Ott találjuk annak legnemesebb, legvonzóbb kifejezését. Milton — a nagy költő — a puritanismus legmagasabb és legszebb tvpusa, a tiszta keresztyén lovagiasságnak szabályát igy fejezte ki: »Szeresd az erényt, mert egyedül az .teszen szabaddá«. Nem csoda tehát, ha az ily elvek befolyása alatt több nemzedéken át növekedett nemzet megedződött arra, hogy tűrni és szenvedni tudjon, azoknak a nehéz megpróbáltatásoknak korszakában, melyeket az ellenreformáció s az uralkodók önkénye reá mért, s tudott aztán cselekedni is kellő higgadtsággal, a midőn Gromwell alatt a döntő perc megérkezett. Amint I. Károly szétoszlatta 1629-ben a parlamentet, a protestántizmus legborusabb időszakát élte nem csak Angliában, de a kontinensen is. A puritánok más hazát mentek keresni és azt meg is találták előbb Hollandiában s aztán tul a tengeren, Amerika partjain. A száműzöttek szorgalmas és takarékos, istenfélő csoportot képeztek; bizván egymásban, nem estek kétségbe a rájok váró viszontagságok miatt. A »Mayflower« nevű kis vitorláson indult el az első puritán csapat Amerika felé, összesen negyven egyén,családostól. Ezek voltak a »zarándok atvák« — »pilgrim íáthers« — a mint később szerették magukat nevezni — s Massachusets kopár partjain szerencsésen megérkeztek ; amerikai telepüket Plvmouth-nak nevezték, emlékül arra kikötőre, melyből szülőhazájokból számkivetésük helyére indultak. Az uj hazában nemsokára bekövetkezett a zordon tél és vele betegség és leírhatatlan nélkülözés. Több évig kellett még a mindennapi szükséggel küzdeniük; gyakran megesett, hogy alkonyatkor nem tudták mivel táplálkozzanak reggelire. Minden igyekezetük és szorgalmuk dacára, boldogulásuk lassú volt : tíz év lefolyása után ezen kis puritán gyarmat, nem számlált háromszáz leieknél többet. De jövője biztosítva volt, mert mindennapi szükséget szenvedniök többé nem kellett. A szülőhazára való gondolat sokszor gyötörte a száműzötteket, egyikök mégis azt irja otthon maradt hitsorsosának: »A mi engem^ illet, én azt fogom tartani hazámnak, a hol meg lesz engedve Istenemet szabadón imádnom és közlekednem szivem barátaival*. A kiköltözködés Amerikába ezután mindinkább nagyobb mérvet öltött; a felsőbb néposztályból is sokan kivándoroltak, különösen mikor Laud canterbury i érsek alatt Róma tanai ismét jobban lábra kaptak, és buzgó puritánok között meggyőződéssé vált az eszme, hogy a gondviselés keze irányította a »zarándok atyák«-at a távol nyugatra, hogy az amerikai plantag-ok között, szabadabb hazát alapítsanak. Egyikük azt irja: »Mi most élvezzük itt az isten és a Jézus áldását és nem lenne-e ez elegendő mi nekünk? Hála az Urnák annyira jól érzem itt magamat, minden szenvedés és küzdelem dacára, hogy nincs okom sajnálni, hogy ide kerültem. Soha sem voltam sorsommal jobban megelégedve, mint a hogy most vagyok*. Mily férfias jellemvonások ezek, melyek az egyént, a családapát, a keresztyén hit és odaadás szellemeben megedzették s képesek voltak áthatni az egész társadalmat. Bármily nehéz körülmények között, egyedül a kötelesség-teljesítést tűzvén zászlajára a puritán — ezen zászló alatt futotta meg földi pályáját, a jó- és balszerencse változásaiban. (Vége köv.) Duka Tivadar. BELFÖLD. A reformátusok zsin cltj ct. I. Egyetemes zsinatunk f. hó 14-én ült össze Budapesten a Lónyay-utcai főgimnázium dísztermében. Kun Bertalan, a zsinat egyházi elnöke buzgó imával nyitotta meg az ülést, üdvözölve a szép számban megjelent tagokat. Sajnálatát fejezte ki a felett, hogy a világi elnök báró Vay Miklós nem jelenhetett meg, igy a világi elnöki szék elfoglalására Tisza Kálmán alelnököt kérte fel. Tisza Kálmán elnök röviden elmondta azokat a jól ismert okokat, a melyek miatt a zsinat újból összeillése elkerülhetetlenné vált. Teljes nyomatékossággal fejezte ki abbeli reményét is, hogy törvényeink a kontemplált módosítások megtétele után akadály nélkül és a lehető legrövidebb idő alatt szentesítést fognak nyerni.