Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-16 / 46. szám

Maga a nagy természet is a reformáció világnézlete által lett az Isten templomává. Az életet megszerettette újra az életet a középkorban megvető emberrel s felkeltette benne a természet iránt való fogékonyságot, a mi aztán alapjává lett annak a nagyszerű haladásnak, a melyet a természettudományokban elért az emberiség s a mely haladáson alakult socialis életünk. »A protestántizmus a revolutionárius erőket — mondja egy nagy német dogmatikus, — csak akkor bocsátná szabadon, ha önmagához és nagy elveihez hűtlenné válnék, ha ez elveket elerjedni engedné. Csak szellemi-erkölcsi erők teremthetnek szabad embereket és ez erők mellett lehetlenné vannak téve a lánczokat széttépő s szabadosságra törekvő rabszolgák«. Sokszor figyelmeztetnek politikusaink, hogy különleges érdekeinket, különösen pedig a felekezeti érdekeket igyekezzünk visszatartani azokkal a nagy, általános feladatokkal szemben, melyek korunkban megoldásra várnak és egyesített erővel védjük és erősítsük állami és társadalmi életünk általános vallás-erkölcsi alapjait, a melyektől fenmaradbatásunk függ. A tanács, a figyelmeztetés egészen helyén való s a protestáns egyház merőben távol is áll bármely kultur-harc felidézésétől. De akkor, amidőn most nálunk az egyházpolitikai viták folynak, ezekben nem két egyháznak, nem két keresztyén felekezetnek a harca folyik, hanem két külön világnézleté: a hierarchismusé és a liberalismusé. Nekünk életelemünk ez utóbbi s midőn egész őszinteséggel e mellett küzdünk, akkor nem felekezeti, hanem valóságos nemzeti érdeket igyekszünk megvédeni. De az meg kötelességünk, hogy figyelmeztessük a sok tekintetben csak doctrinaire liberalismust, hogy határozott vallás-erkölcsi elvek nélkül bizony nem fog használni semmit nemzeti életünknek. Az államnak és az egyháznak kétségtelenül mindig meg kell keresniök és meg kell találniok az egymáshoz való viszonyt. E nélkül elveszti az állam a maga legfontosabb tartalmát és szem elől téveszti saját legmagasabb célját Szabad egyház szabad államban csak oly viszonyok között lehetséges, mint Észak-Amerikában, a hol a kettőnek semmi történelmi jogviszonya nem fejlődött ki soha. Az állam és egyház viszonya nélkül pedig az egyháznak le kellene mondania arról, hogy az emberi életnek minden viszonyait áthathassa. De az is minden kétségen felül áll, hogy az államot feltétlenül megilletik bizonyos felségjogok az egyház felett s ezt a protestántizmus mindig el is ismerte. A római egyház ezt alaptanainál fogva nem tehette. Ő souverain akar lenni mindenek fölött. Az ő dogmáiban az állam önálló hivatása elismerésének nincs semmi helye. Ő a hierarchiusmussal áll, vagy esik. A hierarchia pedig kosmopolita. A protestántizmus ellenben mindenütt a nemzeti érdekekkel forr össze s mindig a leghívebb szövetségese az igazi szabadelvűségnek s az ezen elvekért küzdő államnak. Mert a mint meg van arról győződve, hogy csak egyéni erős hit és egyéni törhetetlen kötelességérzet lehet alapja egészséges társadalmi életnek, ugy azt is vallja, hogy a nemzeti életnek is csak evangéliumi szabad szellem a megdönthetetlen szegletköve. A szabad szellemet hirdeti az egyház; az ennek megfelelő intézményeket pedig megteremti az állam. Ez a kettő egészséges viszonya és kölcsönhatásban való működése. Kenessey Béla. T Á R c z A. Nők az eklézsiában. A református ifjúsági egyesület estélyén tartott felolvasás. A nők egyházi tevékenységéről kívánok néhány szót szólani. Előre kijelentem, hogy a férfiak egyházi munkásságát egyátalában nem akarom ezzel sem bolygatni, sem kisebbíteni. Távolról sem gondolok némely amerikai szekták ama különlegességére, hogy nő-papokat is alkalmaznak a gyülekezetben. Megmaradok az általános keresztyén felfogás mellett, mely Pál apostol intelmét tartva szem előtt, nőket nem alkalmaz sem lelkészi, sem presbyteri szolgálatra. A nők egyházi tevékenysége csak a női nem természetének és hivatásának megfelelő lehet. Ekkor lesz áldásos az egyházra nézve s csak igy végezhetik kedvvel és készséggel a nők. Kétségtelen dolog, hogy miként a természeti világban minden lény más-más erőkkel, más sajátos tulajdonokkal van felruházva a teremtő által: ugyan ilyen gazdag változatosság és csudálatos sokféleség uralkodik az erkölcsi világban is. Gyönyörűen mondja Tompa: »Egy és ugyanazon felséges célra vagyunk mindnyájan teremtve, mégis minden ember más-más nemű ajándékkal, sajátsággal és erővel van felruházva, külön ösvényre utasítva s külön küldetéssel megbízva a gondviseléstől; és bár a tökéletességre és erényre törekvés minden kor-, nem- és születés-különbség nélkül általános emberi kötelesség: mégis az erkölcsi nagyságnak és becsnek más színezettel és más vonásokkal kell megnyilatkoznia a férfinál és mással a nőnél, kinek igaz, teljes és dicssugáros képe e fogalom keretében jelenik meg: nőiség*. És miben áll az a nőiség? »Valamint több tiszta és bájos hang szüli a szivet elragadó harmóniát, és sok 91*