Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-09 / 45. szám

letnek alapja nem az embertársuk puszta tetszésében keresendő, hanem birtokában mindazoknak az erkölcsi tulajdonságoknak, melyek nélkül az ember az észszerű célokra törekedő társadalomnak tagja nem lehet, s hogy ennek megfelelőleg — a szó igaz értelmét tekintve — becsületünket csak önmagunk sérthetjük meg az által, ha becstelenítő cselekvényt követünk el«. Határozottan kikel a bíróságok azon eljárása ellen, hogy az úgynevezett társadalmi kényszert enyhítő körülménynek veszik, más­felől élesen elitéli azt a lábrakapott szokást, hogy néhol becsületbirósági határozattal is késztetik a feleket a pár­baj megvívására. — A tiszta felfogással, nyomós érve­léssel és szépen megirt aktuális iratot melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. Megrendelhető a szerzőnél Eper­jesen. ** ^Egyházpolitikai s egyházjogi dolgozatok.* E cím alatt dr. Bartha Béla sárospataki jogtanár előfize­tést hirdet. »Egyházpolitikai s egyházjogi dolgozatok« cím alatt a most folyamatban levő egyházpolitikai küz­delemre vonatkozó, vagy azzal összefüggésben levő cikkei­met s tanulmányaimat gyűjtöttem össze, melyek 1890. óta különböző lapokban s folyóiratokban megjelentek s melyek az olvasó közönség egy részének érdeklődését s a kritika elismerését voltak szerencsések kivívhatni. S mivel e cikkek s tanulmányok az említett küzdelem mélyebben rejlő okait s rugóit igyekeztek megvilágítani, s igy a puszta napi érdeken felül emelkedtek, s mivel a harc majdnem minden kiemelkedő fázisát felölelvén, áttekinthető visszapillantást nyújtanak múltjára, fejlődésére s betekintést jövőjébe : azért még évek multán is jó szolgálatot tehetnek szerény nézetem szerint annak, ki kulturhistóriánk s poli­tikai történetünk ez érdekes és mozgalmas korát akarja tanulmányozni. A kötet terjedelme 12—14 nyomtatott ív leend. Előfizetési ára bérmentes küldéssel 1 frt 20 kr. Bolti ára magasabb lesz. Az előfizetési pénzeket ez évi december hó l-ig kérem alantirt címre beküldeni. A mü 1894. január közepén jelenik meg. Ára az »Őrálló« elő­fizetésével is beküldhető. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hirek. A hálósai ev. ref. egyház lelké­szi állomására október 26-án kijelöltettek: Cz. Nagy Mi­hály mándoki, Paál Ferencz rimaszombati, Réthy Andor kálosai, Simon Mihály hanvai és Szabó Imre tiszafüredi s. lelkészek; a választás november 12-én leend. * Lelkészi jubileum Aszódon. Az ág. evangéliku­sok e hó 25-én szép ünnepélyt rendeztek a lelkészük: Moravcsih Mihály tiszteletére, a ki e napon érte meg a 25-ik évfordulóját annak, hogy az aszódi egyház lelkésze lett. Az évforduló előestéjén fáklyásmenetet rendeztek a jubiláns tiszteletére, a mikor Kemény Dezső üdvözölte. Másnap délelőtt az istenitisztelet alkalmával az egyház­megye esperese szép beszédben méltatta a lelkész érde­meit. Később küldöttség járt nála a hivei részéről s átadta azok ajándékát: pompás bibliát. Délben fényes lakoma volt a jubiláns tiszteletére, melyen Podmaniczki báró mondta az első felköszöntőt. Az érdemes lelkipász­tornak és derék családfőnek mi is szívből kívánjuk: ad multos annos! * Lelkész beiktatás. Keck Zsigmond banovczei volt missziói lelkészt és a banovczei szeretetház nagy­érdemű alapitóját mult vasárnap iktatták be cservenkai uj lelkészi állásába. A beiktatást Szabó Péter alsóbaranya bácsi esperes végezte a szokásos módon. Az ünnepély­nek különös érdekességet kölcsönzött dr. Böhl hírneves theol. tanárnak jelenléte, ki Bécsből egyenesen azért uta­zott le Cservenkára. hogy Keck Zsigmondnak, mint egyik legkedvesebb tanítványának ez örömünnepén személyesen jelen lehessen. Böhl professzor, ki a magyarországi refor­mátus egyház ügyei iránt meleg érdeklődéssel viseltetik, visszautaztában Budapesten meglátogatta Szász Károly püspök urat. kitől nagy érdeklődéssel tudakozódott egy­házi viszonyaink felől. * A reformáció évfordulója iskoláinkban. A budapesti református főgimnázium, valamint a többi fővárosi középiskola református vallású tanulói részére a kálvintéri templomban rendes istenitisztelettel ünnepel­tetett meg a reformáció évfordulója, a theologiai és fő­gimnáziumi tanárok, vallástanárok és a theol. ifjúság jelenlétében. Az alkalmi imát és beszédet Péntek Ferencz vallástanár tartotta, Luther szép énekét a theologusok kara énekelte. Sajnálattal említjük fel a rendezésnek azt a hiányát, hogy a főgimnázium igazgató tanácsa, a pres­byterium és a lelkészi kar nem hivattak meg, s igy nem is vettek részt a különben szép ünnepélyen. — »A buda­pesti ág. h. ev. főgimnázium szokott módon ez évben is megülte dísztermében a reformáció emlékünnepét. Az ünnepély az »Erős várunk az Ur Isten* eléneklésével kezdődött; ezután Már Zoltán VII. o. tanuló szavalta Gáspár István alkalmi költeményét »0kt. 31.« A főgim­názium igazgatója B'óhm Károly pedig ünnepi beszédében kifejtette: mi alól szabadított fel minket a reformáció ? s mire kötelez bennünket annak szelleme ? Az ünnepély az »Erős várunk* utolsó versének eléneklésével ért véget*. — A gyönki ref. gimnáziumban igen csinos és jól össze­állított programm szerint ünnepelték meg a nevezetes napot, alkalmi énekekkel, szavalattal, Varga István igaz­gató beszédével, Marton Sándor tanár felolvasásával, Módra Imre h. lelkész záró imájával. — A székelyudvar­helyi ref. főgimnáziumból is kaptunk ünnepi programmot, mely azonban ének- és zenei részében nem épen szeren­csésen van összeállítva. —• Egybázias és változatos volt a soproni főiskola ünnepélyének tárgysorozata, melyen a zene- és énekrészek is alkalomhoz illők; az alkalmi beszédet Horváth Lajos theol. hallgató tartotta. — Mis­kölcsön a ref. főgimnáziumban Csík, Dániel, a felsőbb leányiskolában dr. Tüdős István vallástanárok tartottak alkalmi beszédeket a tanuló ifjuághoz. — Ünnepélyek tar­tattak még a debreczeni, sárospataki, pápai, kisújszállási, pozsonyi, esperesi s bizonyára még több más prot. isko­lában. * A vallásos iratok terjesztése érdekében többször emeltünk szót e Lap hasábjain, mert azt tartjuk, hogy az egvháziasság erősítésének, a valláserkölcsi tevé­kenység fokozásának a vallásos összejövetelek mellett ez a legsikeresebb, leghathatósabb eszköze. A Hornyánszky-cég megbízásából, mely cég a vallásos iratok kiadása érdeké­ben évről-évre nagyobb tevékenységet s jelentékeny áldo­zatot fejt ki. a mult hónapban dr. Kecskeméthy István budai s.-lelkész, a .»Kis Tükör* szerkesztője az alföldi

Next

/
Thumbnails
Contents