Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-02 / 44. szám

TÁRCZ A. A reformáció megünneplésének történetéből. A reformáció emlékét régibb időben csak a százados évfordulókor ünnepelték meg. Ezekről a százados emlékünnepekről igen gyérek a történeti adatok. A 17. és 18-ik századbeli jubileumokat Lányi Illés és Kermann Dániel püspökök közléseiből, illetve főpásztori körleveleikből, a református egyházban pedig Tsétsi 1. pataki professzor »saecularis orátiójából*, az 1817-ik évi háromszázados jubileumot pedig Glatz Jakab erre vonatkozó monográfiájából ismerjük. Lányi buzgólkodására a dunáninneni ev. kerület közgyűlése 1617 november tl-ik vagyis Márton napját az utána való napra eső vasárnappal jelölte meg a jubileum megtartása napjául, ezt azzal indokolván, »hogy alkalmat ne adjunk az ellenkezőknek olyas vádra, mintha mi Luther tiszteletére uj ünnepet akarnánk behozni« s az ünnep célját e négy pontban fejezi ki: hogy az »Isten dicsőségére szenteltessék, hogy a reformáció által nekünk adott jótétemények nagyságát tüntesse föl, hogy e jótéteményekért méltó hálaadással forduljunk az Istenhez s végül hogy az Isten népe a római catholica religiótól való különválásának okaira taníttassék«. Az ünnepély lefolyásáról azonban megint csak hallgatnak a mi protestáns egyháztörténeti emlékeink. Az 1717. jubileumról Kermann Dániel* a vértanú körleveléből és Tsctsi I. tanár jubiláris orátiójából értesülünk. Október 7-én kelt körlevelében Sz. Háromság 23-ik vasárnapjára s az utána következő Mindszent napjára rendelte el Kermann az ünnep megtartását, s egyúttal utasítást is ád arra nézve, miként lehetne azt legméltóbban tenni. Lelkes szavakkal festi Luther fellépésének, tanításának és hősies magaviseletének jelentőségét s a reformáció terjedésének okait; fájdalmát fejezi ki a felett, hogy az evangélikus vallást a jelen században is keményen üldözik s az annak oltalmára hozott hazai törvényeket lábbal tapodják; bizik azonban az isteni gondviselésben, mely az elnyomottakat ismét fel fogja emelni. Luther szelleme — úgymond — el nem nyomattatik, az ma is él. Végül elmondja nézetét az ünnepélyesség módjáról, sőt az ünnepély tervét is részletesen leirja. A református Tsétsi a reformáció második százados jubileuma emlékére beszédet ** mondott október 31-én »in auditorio publico athenaei patakiensis«, mely 1720. Tigurinumban meg is jelent. Ebben részletesen leirja a reformáció keletkezésének és terjedésének okait, s az egész protestáns egyházzal való megünneplésének szükségességét. Érdekesek és tanuságosak az orátióban a hazai reformáció történetére való vonatkozások. Igy a 10. 1. említi, hogy 1617. Németország, »et aliis orbis reformati partibus« példájára »sub gloriosis Gabr. Bethlenii Transsylv. Principis auspiciis« nálunk Magyarországon is megülték a reformáció jubileumát, de már annak leírásáról hallgat. Lendületes szavakkal könyörög az Istenhez a 37. 1. ekképen: »Conserva ecclesias, conserva in hac scholas et * V. ö. Zs. M. cikkét a ^Protestáns Szemle* hasábjain. ** Teljes címe: Oratio saecularis altero reformationis jubilato, habita in auditorio publico illustris athenaei patakiensis, a Johanne Tseetsi, J. F. ill. Athénéi rectore et prof. ord. Ad diem 31 okt. 1717. Anno MDCCXX. Ajánlva »summa fide et observantia* »dominis consulibus. quaestoribus, archiaeconomo, sotique Augusto vetustissimae ac inclytissimae urbis helvetiorum principis Tigurinae senatui*. A sárospataki főiskola példányát használtam. virtutum seminaria . . . , da huic tutores fidos, doctores bonos et fideles; fac, ut floreat hic pietas. eruditio et concordia, floreat haec sicut Lilium, effundat radices suas. ut Cédrus Libani*. Műve végén közli >in gratiam curiosi Lectoris operae pretium* Luther 95 tételének eredeti szövegét A reformáció jelen százados jubileumának részletes rajzát gyülekezetenként eredeti tudósítások alapján Glatz Jakab * bécsi ev. lelkész, consist. tanácsos s ismert nevű irótól bírjuk. Az 1817. szept. 1. és 2-án Pesten tartott evang. egyetemes gvülés a nagyhírű Balogh Péter főfelügyelő elnöklete alatt november 2-ikára határozta el a reformáció 300-os jubileumának >az evangéliom szellemében* való megtartását, miután arra aug. 26. a kormány is megadta beleegyezését. A reformáció évfordulójának országszerte való megünneplésére nézve Lovich Ádám szuperintendens útbaigazító főpásztori körlevelének tervezete fogadtatott el, a mely szerint ez ünnep »egyszerűen és méltóan, minden lárma, fény és pompa nélkül az evangéliom s a reformátorok szellemében imával, énekkel és a reformáció nagy művéről szóló alkalmi prédikációval megtartassék.« Üljük meg a napot, olvassuk tovább az egyetemes gyűlés jegyzőkönyvében, ahhoz illő szentséggel, méltósággal és ünnepélyességgel; üljük meg evangéliomi hitünkben és vallásunkban megerősödéssel s ebben való növekedéssel. Üljük meg »a közönséges keresztyén anyaszentegyház és szentek egyességének« hivését parancsoló apostoli hitvallásnak értelmében a jézusi szeretetnek és türelmességnek szellemében, mellőzve minden szeretetlen replikát, excommunicátiót vagy kifakadást római kath. felebarátaink ellen s hangsúlyozva e nagy és jelentőségteljes napon, hogy bár egymás közt meghasonlottunk, mindazonáltal a hit és vallás főbb igazságaiban egyek vagyunk s épen ennek bebizonyítására az egész protestáns világ előtt testvéri szeretettel üljük meg ez ünnepet. S végül üljük meg a reformáció 300-as emlékünnepét Isten és anyaszentegyházunk dicsőségére a szeretetnek egy nagyszerű cselekvésével, mely a mint egyrészt a reformáció mozgalmának, mely iránt minket magyar protestánsokat örök hála kötelez, minden márványnál szebb és dicsőbb emléke lenne, ugy másrészt a magyarhoni protestántizmus történeti évkönyveibe dicsőségteljes lapot adna. S tényleg ez emlékünnep a programm szelleméhez hiven a legnagyobb és legmaradandóbb sikerrel és áldással, de egyszersmind Istennek és az anyaszentegyház dicsőségének legmegfelelőbb módon tartatott meg széles e hazában, sőt Erdélyország bércein luth. és kálvinista ekklézsiákban egyaránt. A buzdítás, lelkesítés és ösztönöztetés a szószékeken, a presbyteriumokban és privátim el nem maradt, és sokaknak szivét meglágyította, megmelegítette, sőt föltüzelte közös anyánk, nagy multu szeretett protestáns egyházunk iránt. Az evang. egyházban Martini Kovács Mihály dunáninneni; Kiss János dunántuli, Lovich Ádám bányakerületi és Szontágh Sámuel tiszai szuperintendenseket, továbbá Gamauf Gottfried soproni, Schwarcz Mihály eperjesi, Heckenast M. kassai, Genersich késmárki, Wallaszky (az irodalomtörténész) jolsvai lelkészeket emeli ki forrásunk mint oly férfiakat, kik részint körleveleikkel, részint ki* Művének teljes címe Márton József bécsi egyet, professzor magyar fordításában a következő : »Az ausztriai cs. k. birodalomban 1817-ben tartatott reformáció harmadik százados örömünnepének előadása; némely közönséges észrevételekkel együtt, melyek a protestánsoknak a nevezett birodalomban lévő egyházi állapotjokat illetik.* Bécs, 1818. Kiterjed ugy az ág., mint az ev. ref. hazai ekklézsiák jubileumainak leírására a 134—271. 1., s az erdélyiekre a 272—192. 1.