Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-02 / 44. szám

a megerősítés talán meg sem tagadtatott volna; de ha azt az előbbiek miatt fel kellett függeszteni, egyúttal ezek is kiigazítandóknak jelöltettek. Valószínű, hogy a zsinat néhány, talán egy pár napi ülésezéssel e bajokon könnyen fog segíthetni. De elég baj az, hogy a zsinatot egyáltalában össze kell hivni, a mi — ha csak egy pár napra is — tetemes költséget okoz az egyháznak s fáradságot a nagyszámú zsinati tagoknak. Remélhető azonban, hogy miután a zsinat már november 14-ére össze is hivatott: a kiigazított munkálat még az évben szentesítve leend. De az is elég baj, hogy a történtek miatt az életbeléptetés a már eltelt év után még hosszasabb haladékot szenvedjen, pl. nálunk ismét egy egyházkerületi év lejártáig, vagyis a jövő évi októberig. Azért szükségesnek vélem, hogy már e közgyűlés intézkedjék az életbeléptetésre vonatkozólag, mint 1882-ben tette, egy kilences bizottság kinevezése iránt, mely a szentesítés leérkeztével a kerületünkben való életbeléptetési módozatok iránt javaslatot készítsen s az elnökség felhatalmaztassék rendkívüli közgyűlés összehívására, mely a kilences bizottság javaslatai fölött s az életbeléptetés iránt intézkedjék. Zsinati törvényjavaslatunk, s az előbbihez képest annak lényeges változtatásai ismertetésébe s bírálatába nem bocsátkozom. Az ismertetés felesleges volna, mert közgyűlésünk minden tagja élénkebb figyelemmel kisérte bizonyára a zsinat tárgyalásait, mintsem annak alkotásai mivolta felől teljesen tájékozva ne volna. A birálat pedig még kevésbbé volna helyén, miután a törvény, ha szentesítve lesz, addig mig érvényben álland, egyaránt kötelező mindnyájunkra, egyikünk vagy másikunknak tetsző vagy nem tetsző egyik vagy másik részében. A zsinatnak a törvényen kivül egy, nagyszabású s reméljük maradandó alkotásáról azonban meg kell emlékeznem. Ez a debreezeni kollégium kapcsolatában felállítandó bölcsészeti fakultás, mint középiskolai tanárképző-intézet, és a kolozsvári tudomány-egyetemmel kapcsolatosan szervezendő theologiai fakultás; két oly intézet, melyet az egyetemes zsinat »egyházunk elsőrendű szükségei^ közé sorolt s sürgősségüket azzal fejezte ki, hogy a két célra, a közvetlenül érdekelt két (a tiszántúli s erdélyi) egyházkerületek által felterjesztett tervezeteket elfogadta, általok bejelentett anyagi forrásokat számba vette, az életbe léptetésre s első felállításra még hiányzó összegeket, évenkénti 14 ezer — vagy annak megfelelő 280 ezer forint tőkében állapította meg s ezek beszerzésére örök alapítványok, kötelezett évi járulékok és egyszer s mindenkorra szóló, bármily adakozások gyűjtése iránt intézkedett. Az erre vonatkozó zsinati határozatokat, az alapító levelek s aláírási ivek megállapított szövegeit, kellő számú példányokban az esperes uraknak én is megküldöttem s néhány helyről a gyűjtésnek már némi eredményét is vettem: de az eljárást és annak eredményét még sem kielégítőnek, sem átalánosnak nem mondhatom. Sőt, bár az eljárási módra nézve már magában a zsinati határozatban s a szétküldéskor kibocsátott körlevélben is van utasítás adva, mindazáltal több esperes társam nyilvánította azt az óhajtását, sőt a vértesalji egyházmegye eziránt külön indítványt is tett: hogy mostani közgyűlésünk alkalmával beszéljük meg értekezletileg a követendő eljárást, hogy abban valami rendszer s egyöntetűség legyen, a siker biztosítására vezető. Ezt magam is helyesnek és szükségesnek tartom s azért kérem a főtiszt, közgyűlést, méltóztassék ily értekezlet tartását elrendelni, utasítván az esperes urakat, hogy megállapodásaink szerint járva el, eljárásuk eredmenyéről már a legközelebbi egyházkerületi közgyűlésre tegyenek jelentést. A második dolog, a mit vártunk, de még eddig nem teljesedett: az egyházpolitikai kérdések megoldása s törvények által való szabályozása, rendezése. Ezek egy részére nézve az államkormány benyújtotta ugyan törvényjavaslatait, de azok közül is a talán legfontosabbikat: a házassági jogra vonatkozót, s a minket talán leginkább érdeklőt, az 1868. LIII. t.-c.. revízióját, még nem ismerjük s amazok is a törvényhozási tárgyalásnak még első (bizottsági) tárgyalása alatt állanak. Ezekkel s a még következőkkel, általában az egész egyházpolitikai reformmal szemben nékünk állást foglalni el még korai, sőt lehetetlen is volna addig, mig az egész teljességében még nincs előttünk. Maga a zsinat is, érezve az egyház és állam közötti viszonyok rendezésének, s ide vonatkozólag a létező törvények s kifejlődött jogszokások reformjának a szükségét, de érezve azt is, hogy e kérdésekben nekünk evangélikus és protestáns felekezeteknek dogmai aggályaink nem levén, azokat nem annyira egyházi, mint első sorban az állami érdekek szempontjából kell tekinteni és elbírálni: tartózkodó állást foglalt el s különös kijelentéseket nem tett, csak a korona, a kormány, és a törvényhozás bölcseségében bizva, szilárd nyugalommal várta és várja be a hozandó törvényeket. Kötelességemnek tartom magam részéről is, a zsinat e várakozó álláspontjára helyezkedni. Nem kételkedem, hogy egyetemes egyházunk azon férfiai, kik részint a kormányban, részint a törvényhozás egyik vagy másik házában ülnek s igy a törvények hozatalára többé-kevésbbé befolyni is hivatvák: ezt az állam legfőbb érdekeivel, egyházunk törvényes jogainak s a nemzet és a társadalom sokkép meg