Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-12 / 41. szám

nacionalisták azt a >hadi tervét*, a melylyel a földbirtokosokat kényszerítni remélték a haszonbérnek a bérlők állal követelt leszállítására. A mindig diplomata pápa e szerint saját követének véleménye s az irlandi püspökök érzelmei ellen cselekedett. Viszont ezek is nem létezőnek tekintették a leiratot. A jóslat a következő: a pápaság egykor megvalósíthatja a középkori pápák nagyszerű álmát, s uralkodhatik az egész világon, de csak két feltétel alatt: először, hogy nyíltan oda álljon a demokratikus szociálista mozgalom élére, mely magával ragadja a modern társadalmat; és másodszor, hogy, elhagyván Rómát, szűnjék meg olasz lenni és legyen angolszászszá, mert a jövőben a földkerekség az angolszászoké leend, kik Amerika, Afrika, Ausztrália, sőt még Ázsia legnagyobb részén is uralkodni fognak. Legutóbb (1889 november és december havában) Stead ur Rómába ment, hogy meggyőződjék, mily mértékben van a Vatikán előkészülve az általa ajánlott ut követésére. Noha a kitűnő író kapott a befolyásos bibornokoktól a szabadságra, az irlandi home rulera és a munkás osztályokra vonatkozólag néhány szép frázist, de — a mint Pali Mail Gazettében közölt benyomásai tanúsítják — meglehetős kiábrándulva tért vissza. Sokkal jobban elfoglalja a pápai világot — ezt tapasztalta — a világi hatalom visszaszerzése, mint az, hogy a szociálistikus demokracia élére álljon, és semmikép sem hajlandó elhagyni Rómát s angolszász férfiút választani jövendő pápának. Én ezeket a törekvéseket már a Forum cimü amerikai szemlében megvilágítottam. Most újra boncolni akarom őket itten, mert Mun francziaországi, Windhorst németországi propagandája korszerűvé teszi.1 Néhány év előtt hajlandók voltak az emberek azt hinni, hogy a pápaság elaggott, korhatag intézmény, melynek befolyása a világ ügyeire rohamosan csökken. A római egyház hü gyermekei kétségtelenül nem szűntek meg hinni abban, hogy Péter utódainak főhatalma örökké fog tartani; de látván azt a sok veszélyt, mely ezt a titokzatos hajót mindenfelől fenyegeti, nem voltak képesek visszatartóztatni egy-egy vészkiáltást, s valahányszor a pápa felemelte szavát a Vatikánban, ez csak azért volt, hogy sóhajtozzék a fölött a szomorú helyzet fölött, melybe az eltévedt népek hálátlansága és romlottsága sodorta. Különösen 1870-ben, midőn III. Napoleon bukását Olaszország felhasználta, Rómát s az Egyházi Állam maradványait elfoglalta, hitték az emberek, hogy a pápaság halálos döfést kapott. Ez nagy tévedés volt, mint az események később megmutatták. Arnim gróf, ki Németországot képviselte Rómában s mindent elkövetett, hogy lebeszélje Bismarckot a Róma ellen folytatandó Kulturkampf megindításáról, 1876-ban St-Mauriceban, Engadineban 2

azt mondá nekem e tárgyra vonatkozólag : »A kancellár azt hiszi, hogy a pápát világi hatalmának megsemmisítése meg fogja gyöngítni s könnyű szerrel célt lehet érni. Épen az ellenkező áll. Mig a pápának külön államterülete, földi érdekei voltak, addig hatni lehetett rá fenyegetéssel, vagy bizonyos előnyök Ígéretével. Olvassátok a pápaság történetét Nagy Károly óta napjainkig, s látni fogjátok, mit tett világi hatalma érdekében. Maga IX. Pius nem hagyta-e el egy pillanatra Lengyelország ügyét, hogy Oroszország cárjának tessék ? Valami 1 S mi magyar fordításban közrebocsátjuk, mert hazánk most lett valóban az ullramontanizmus és az emberi szabadság harcainak szinterévé. Fordító. 2 Remek, vadregényes havasi völgy Svájc Graubünden kantonjában, mely az idegenek kedves tartózkodási helye s Európa egyik legmagasabb fekvésű völgye. bajotok volt a pápával, fregattot küldhettetek Civitavecchiaba, vagy elfoglalhattátok Bolognát, ez jó eszköz volt, arra, hogy eszmélkedjék. De most a pápa fegyvertelen aggastyán, kinek hatalma csupán lelki, mivel kényszeríthetnétek céljaitok szerinti cselekvésre? Elfogni, bebörtönözni? Ez gyűlöletes és azon felül teljesen haszontalan volna. Csak martirt csinálnátok belőle. Ezután tehát kisiklik az*emberek kezei közül, és erkölcsi tekintélye ennek folytán bámulatosan megnövekedett. A pápaság barátai csodálatosan vakok, midőn vissza akarják szerezni országait. Napjainkban »a vatikáni fogoly* teljesen szabad, adjátok vissza világi hatalmát, akkor ismét a politikai követelmények rabjává lesz. Különben is mily ellenmondás van abban, hogy a többihez hasonló királylyá tegyék azt, kit Krisztus helytartójának neveznek, holott ő azt mondá: »Az én országom nem e világból való!* A pápák világi hatalma valószínűleg örökre megszűnt ; mert ugy látszik, hogy e megszűnésben az az általános történelmi törvény érvényesült utoljára, mely egymás után döntötte meg a középkorban létrejött összes egyházi fejedelemségeket, mint a mainzi, kölni, lüttichi érsekségeket és annyi mást. De az egyház barátjainak nincs mit sajnálni ezen, mert a mint Arnim gróf megjövendölte, XIII. Leo trónra lépte óta a pápaság szerepe szünet nélkül gyarapszik. A Vatikán Európa egyik diplomáciai központja, hol a legfontosabb ügyeket tárgyalják. A pápa vagy nyíltan, vagy titlcos befolyásával részt vesz minden polgárosult állam belső politikai mozgalmaiban.1

Ennek oka világos. A lakosság többsége majdnem minden országban római kath., a protestáns államokban, mint Angol- és Németországban, vagy schismatikus államokban tekintélyes kisebbséget képeznek a római katholikusok s a lelkész szavának engedelmeskednek, a ki pedig a püspököktől és a pápától kapja utasításait. A hol a hit még él, mint Belgiumban, ott a pápa hasonlíthatlanul nagyobb hatalmat gyakorol, mint a király. Neki engedelmeskednek a választók, kik a képviselők többségét teremtik s igy a vezérlő minisztereket teszik. A pápaság legújabban aratott nagy győzedelme az, mely korunk legerősebb államférfiát, Bismarckot egyezkedésre bírta. Az a harc, melyet ő Róma ellen a végből kezdett, hogy a lelkészeket engedelmességre kényszerítse, nagy hiba volt, mert a kancellár nem fordulhat többé tüzzel-vassal a római papság ellen, s igy nem állt rendelkezésére oly eszköz, melylyel megtörhette volna a püspökök és a pápa ellenállását. Miért kezdte meg ő a kulturkampfot? A kancellár egyik bizalmas barátja Balan, néhány év előtt Németország brüsszeli képviselője, következőkép magyarázta ezt meg nekem: »A római katholikus németek sohasem fognak végleg belenyugodni abba, hogy a német birodalomnak Nagy Károly óta mindig római katholikus kézben tartott uralkodó pálcája protestáns fejedelem kezébe menjen át. Minthogy a harc előbbutóbb ugy is elkerülhetlen, jobb lesz azt haladéktalanul abban a pillanatban kezdeni meg, midőn a Franciaország legyőzésére büszke német nép hisz a germán faj elsőségében s nem szívesen látná, hogy néhány vén olasz főpapnak legyen alárendelve«. Ez az okoskodás tetszetősnek látszott, mert hisz ez volt döntő Bismarck éles látású politikájára; s mégis a tapasztalat azt mutatta, hogy csalatkozott. Tévedt a római egyház ellenállási képességének és a megtörésére 1 Ezt nem szabad a római katholicizmus politikai szerepének s az államhoz és többi felekezetekhez való viszonyának megítélésénél percre sem szem elől téveszteni. Fordító.