Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-05 / 40. szám

év február 11-én, midőn kiszabadíttatásuk után Buyter elé vezettettek, ép ezen 46-ik zsoltárt énekelték nagy örömmel, jeléül, hogy szenvedéseik között is az volt egyik kedvenc énekük. Tény, hogy ezen ének a »Cithara sanctorum*-ban majdnem kétszáz év óta szerepel azon énekek között, melyek az >egyház üldöztetése korából« származnak, a nélkül, hogy annak szerzője vagy épen német szövege jelezve volna. Ezen körülmény annál feltűnőbb, mert a többi, német szöveggel is biró énekek a Cithara sanctorumban a legnagyobb pontossággal regisztrálva vannak. Tény, hogy a Pauli-féle szöveg magában Németországban teljesen feledésbe ment s csak a legújabb énekeskönyvekbe kezdik azt ismét bevenni, a mi azt mutatja, hogy ezen éneknek a magyarországi evangélikus egyháza hagyományai között epoestikus történelmi jelentősége és fontossága volt kezdettől fogva. Végül, a mi az énekek jellegének meghatározásánál egyik döntő tényező, a gályarabok énekének oly sajátos magyar dallama van, hogy arra a Pauli-féle német szöveget énekelni teljes lehetetlenség ! Mindezeknél fogva ezt a két éneket egynek tekinteni még a Gaál-féle erőszakos »átidomítások* mellett sem lehetséges. A füzet t. szerkesztőjének teljes joga volt Pauli énekét lefordítani a saját izlése szerint s azt, mint önálló éneket, közölni gyűjteményében. De hogy egy, a hazai hagyományok révén fentartott s azokból táplálkozó, népünk száján élő egyházi éneket — mely dallamánál fogva immár Kárpátoktól Adriáig zeng az összes magyar szivekben — miért kellett specifikus magyar nemzeti jellegéből kivetkőztetnie, annak okát belátni képes nem vagyok! Hisz magyarul érező ember még a külföldi énekeket sem képes lefordítani a nélkül, hogy hazájával összeköttetésbe ne hozza azokat. Példa rá Payr Sándor lelkésztársunk, a kinek több jeles fordításai találhatók a gyűjteményben. Igy a 40-ik lapon Mathesiusnak egy reggeli éneke található, melynek utolsó sorai, eredetiben igy hangzanak: »Und streck' nun aus mein1

Hand, Greif' an das Werk mit Freuden, Dazu mich Gott beschieden In meinem Beruf und Stand« Payr ezt igy fordítja: »E hittel indulok Munkámra most vidáman, E földi szép hazámban: Csak igy boldogulok*. Az eredetiben a »földi szép hazáról« szó sincs. S ki vehetné rossz néven Payrnek, hogy azt fordításába mégis beleszövi? Hogyan van az tehát, hogy Gaál Mihály t. lelkésztársam a »Magyar gályarabok éneké*-ben ép azon részeket, melyekben a >hazáról* és »számkivetés«ről van szó, ^idomította* át ugy, hogy abból ezen fogalmakat teljesen kiküszöbölte? Ugyszinte a füzet 8-ik lapján Apellesnek Christe, du Beistand, kezdetű énekéből a 3-ik verset emigy fordítva találom: »Add, a szentegyház ne legyen viszályban ; Ovd, virágoztasd mi magyar hazánkban Iskolát, mint szép veteményes ágyad S templomod áldjad*. Hát ha Apellesnek, a ki talán soha nem is látta Magyarországot, szájába lehet adni azon szavakat, melyekben >magyar hazájáért« imádkozik az Istenhez, bár az eredeti szövegben még csak ahhoz hasonló fogalomra sem találunk: miért »idomította« át a teljes kiküszöbölésig a »Magyar gályarabok éneké«-ben ép azt a verset, melyben azok »Végső áldást* mondanak »hazájukra ?!« Miért indult azon kritikusok nyomán, a kik, midőn a Magyar gályarabok énekének szövege kezükbe került,, a »haza« szót megcsillagozván, igy kiáltottak fel: »Merész, de ügyes modulátio. Jézus Krisztus helyett Hungária*. Hisz ha mindjárt »Hungáriádról szólna is az ének, pedig abban csak »hazá*-ról van szó, a mit németek és csehek velünk együtt énekelhetnek: az Apelles fordított énekének analógiája szerint, azon nem lett volna szabad, már csak a következetesség kedvéért, is az uj énekeskönyv t. szerkesztőjének megbotránkoznia! Mindezek után — bár sajnálattal — kénytelen vagyok tiltakozó szavamat felemelni az ellen, hogy az általam a »Régi hangok «-ban közrebocsátott énekek nemcsak ily »átidomítások*-kal, de a maguk eredeti alakjukban és nevemmel kapcsolatban, napvilágot lássanak oly énekeskönyvben, melynek tendenciájával — a fentebbiekben kifejtettek alapján — egyet nem érthetek! Ifj. Jeszenszky Károly. BELFÖLD. A felső-baranyai egyházmegye közgyűlése Szept. hó 19. és 20-án tartá egyházmegyénk rendes évi közgyűlését szokott helyén Harkányban. Már a gyűlés kezdetét megelőző napon, több lelkész érkezett a gyűlés színhelyére, hol a tisztikar is — a gyengélkedő esperes Kovács Antal ur kivételével — teljes számban megjelent, várva szeretve tisztelt gondnokát, Szilágyi Dezső urat, ki ugyancsak 18-án este, a villányi állomásra elébe ment négy tanácsbiróval együtt megérkezett. Érdekes és épületes volt már a gyűlés előestéjén, ugy a vacsora alkalmával, mint a következő órákban folytatott beszélgetés, egyházmegyénk viszonyai, valamint a tervezett reform-törvények létrejöttével beállandó uj helyzet fölött. (Szilágyi D. érdekes nyilatkozata a Lapunk más helyén közölt »Levél«-ben olvasható. Szerk.) Másnap reggel negyed tíz órakor nyitotta meg gondnok úr a gyűlést, melyre ugy az egyes egyházak küldöttei, valamint a kebelbeli lelkészek szép számmal jelentek meg. Egyházi elnök betegsége miatt távol lévén, a társelnöki széket Czúcz Lajos úr foglalta el. Tárgysorozat megállapítása után a képviselők igazoltattak s azután az esperesi jelentés vett igénybe több időt. Az esperesi jelentésből láttuk egyházmegyénk fény-, de láttuk sötét árnyoldalát is. Fájdalom, kénytelenek voltunk látni azt a sötét árnyoldalát, mely a fénynek teljes sötétséggé változását sietteti. Pusztulunk, fogyunk ! Az egyházmegye területén 29,496 a lelkek száma s az van mondva a jelentésben, hogy 569-el kevesebb a mult évinél; a mult évben is az volt mondva, hogy 171-el kevesebb, mint a mult évben. S váljon az 1891 és 1892. évi 569-et tevő különbözet honnan ered ? Csaknem teljesen a születés és halálozás közti megdöbbentő aránytalanságból, a mennyiben a mult évi halottak száma 1043, a szülötteké pedig csak 667. Ma már tehát ugy látszik az >egyke rendszer« is kimegy a divatból s helyét nemsokára a 0 rendszer foglalja el. S hol ennek a bajnak a gyökere? Nem lehet feladatom azt itt hosszabban fejtegetni, de lehetetlen rá nem mutatnom az arra rendelt világi közegeknek, a gyermekvesztési bűnügyek körül tapasztalt lanyhaságra, melynél fogva egy lelkésztársamat, egy ily ügyben történt erélyes fellépéseért még becsületsértési per indításával is megfenyegettek, még pedig a bíróság részéről.