Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-28 / 39. szám

Ezen a hiányon kivánt segíteni a Bánvakerülel akkor, midőn elhatározta, hogy hazai evangélikus egyházunk gazdag énekkincséből összegyűjtet s a mai kor színvonalán álló kiadásban közrebocsátja azon énekeket, melyek mint a »protestáns szellemnek magyar nemzeti nyelvű termékei, absolut értékkel és becscsel birnak s azért a következendő századokban is változatlan, stereotyp kiadásokra számíthatnak«. A napokban került ki sajtó alól a készülő uj énekeskönyv II. része, Gaál Mihály lelkésztársunk szerkesztésében. A füzet »kézirat helyett* küldetett meg egyeseknek azon felhívással, hogy »bíráló észrevételeiket Sárkány Sámuel püspök urnák nyújtanák be felhasználás végett«. Ezen felhívásnak vélek eleget tenni, akkor, midőn igénytelen nézeteimet a megjelent füzetre vonatkozólag e Lap útján nyilvánosságra hozom. Mindenekelőtt sajnálattal kell konstatálnom, hogy az énekeskönyv érdemes szerkesztője a jelen füzet összeállításánál, ugy látszik, a fentebb jelzett iránynyal homlokegyenest ellenkező álláspontot foglalt el. Nem azt tekintette feladatának, hogy a kritika fáklyájával kezében, felkutassa és hiteles szövegben összeállítsa azon régibb és ujabb énekeket, melyek az említett kellékeknek megfelelnének, hanem inkább, azt látszott célul kitűzni maga elé, hogy a rendelkezésére álló összes énekeket censura alá vesse és azokat a saját egyéni izlése és felfogása szerint »átidomítsam Igy az e téren uralkodó zűrzavart, a tarka-barkaságok és rendszertelenségek éktelenségét nemcsak hogy nem szüntetheti meg, de sőt füzetével maga is előmozdítja. Milyen »átidomítások« fenyegetik ilyen eljárás mellett legklasszikusabb énekeinket: annak érdekes példáját találjuk az említett füzet 13-ik lapján, hol ez áll: »42. zsoltár Marót Kelemen, Szenczi Molnár Albert. Dallam : saját.* Ezen cím álatt következik azután egy, négy strófából álló ének, melynek úgyszólván egyetlen egy sora sem egyezik az eredetileg hét strófából álló Szenczi Molnár- féle szöveggel. Összehasonlításul álljon itt a Gaál Mihálv-féle és a Toldi Ferencz által kritikailag megállapított eredeti hiteles szöveg: Gaál szerint: 1. Mint a szép hűvös patakra A szarvas kívánkozik : tlgy vágyom a pillanatra Hogy lássam hajlékaid. A te házad Istenem Üdvösségem, mindenem! Mert a lelkem megujulna. Színed elé ha járulna! 2. Sirni készlnek bús érzésim S hullatom a könnyeket, Mikor szólnak ellenségim! »Hol van a te Istened?* Oh nem fáj az én nekem, Mert a házad szeretem Vajha hivek seregében Örvendenek éneklésben ! 3. De ne csüggedj óh én lelkem! A búnak is van vége; Majd megsegít a jó Isten, Hogy járulhass elébe. Ha nevét magasztalom : Megszűnik a siralom S meglátják a rosz bai'átok! Hogy Istenül kit imádok Toldi szerint: 1. Mint a szép hives patakra A szarvas kívánkozik Lelkem úgy óhajt uramra És hozzá fohászkodik Te hozzád én istenem, Szomjúhozik én lelkem ; Váljon színed eleiben Mikor jutok élő isten ? 2. Könyhullatásim én nékem Kenyerem éjjel nappal ; Midőn azt kérdik én tőlem : Hol istened, kit vártál ? Ezen lelkem kiontom, És házadat óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben. 3. Én lelkem mire csüggedt el. Mit kesergesz ennyire ? Bizzál Istenben s nem hagy el Kiben örvendek végre, Midőn hozzám orcáját Nyújtja, = szabadítását. Oh én kegyelmes istenem. Mely igen kesereg lelkem ! terét világítják meg s igy az abban foglalt főgondolat. megértéséhez a kulcsot adják kezünkbe, Gaál egészen kihagyja s közvetlenül a fentebbiekhez csatolja a hetedik strófát, mely így hangzik: Gaálnál: Toldinál : 4. Mért csüggednél oh én lelkem ! Hisz veled van Istened! Nagy irgalmát ha megnyertem: Ki ítél el engemet V ! Noha vétkeim nagyok, Mégis övé maradok ; S bár a világ ellenségem Istennél van üdvösségem. Én lelkem mire csüggedt el Mit kesergesz ennyire ? Bizzál istenben, nem hagy el, Kiben örvendek végre; Ki nékem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást; Nyilván megmutatja nékem Hogy csak ő az én istenem. Ki ne látná a két szöveg között a különbséget ? A hány sor, annyi eltérés! Az »átidomított« szöveg költői becséről nem szólok. Csak konstatálni kívánom, hogy egyenesen cáfolja azt, a mit Szenczi Molnár mond. Szenczi majd »a lelkét kiontja* a nagy keserűségtől, midőn azt kérdik tőle: hol istened, kit vártál? Gaál azt mondja: »0h nem fáj az nekem, mert a házad szeretem!« Hát akkor mért »bullatja a könnyeket« és mért »Késztik sírni bús érzési?* Csak nem akar tetteüit könnyeket hullatni? Szenczi az Úr »szabadítását* várja, hogy az »élő Isten színe elé* juthasson. Gaál azt mondja: »Ha nevét magasztalom, s megszűnik a siralom.* Hát akkor miért mondja, előbb G. ? »A te házad Istenem, Üdvösségem, mindenem!« Hisz ez Ur nevét magasztalhatta Jordán vidékén is! Mit jelentsen tehát a szerelmesek szótárából vett eme vallomás: »Üdvösségem, mindenem!?* Mindezeknél fogva felvethető, a kérdés: mit keres Szenczi Molnár Albert neve azon ének felett, melyből egyetlen egy gondolat, mondatfüzés, szó sem az övé ? mely nemcsak belső valótlanságokat tartalmaz, hanem egyenesen cáfolja azt, a mit Szenczi a maga zsoltárában, költőileg megokolva, mond?! Az ének alá ez van irva: »Átidomította Gaál Mihály«. Hát ugyan ez a klasszikus szép ének, mely az összes irodalomtörténeti kézikönyvekben ugy szerepel, mint a XVII. századbeli magyar protestáns énekköltészet gyöngye s mely nyelvezet tekintetében is a magyar stylus remekpéldányául tekinthető mai napig, rászorult erre az »átidomításra« szebbé, tökéletesebbé válik az az által, ha csak egy sort is változtatunk rajta ? Hát ha még annyira kiforgatják eredeti alakjából, mint a t. szerkesztő-költő tette: hova lyukadunk ki akkor ezekkel a bámulatot keltő merész metamorfózisokkal?! Hasonló elbánásban részesíti t. lelkésztársam Kis János énekeit is; azzal a különbséggel, hogy nála az »átidomításokat« nem is jelzi, hanem egyenesen neki tulajdonít oly kifejezéseket, melyeket ő nem használt. Például az »Elmégy kedves gyermek« kezdetű általánosan kedvelt halotti ének első verse Gaál szerint: Elmégy, kedves gyermek Szüleid öléből, S sűrű zápor szakad Szerettid szeméből. Fogadd el szerelmök Utolsó csókjait stb. A dunántuli énekeskönyv szerint Elmégy kedves gyermek Szüleid öléből, Kiknek sürü zápor Hull érted szeméből. Fogadd el »hűségök« Utolsó csókjait stb. A rá következő három verset, melyekben Szenczi Molnár Dávid király számkivetésének s a Hermon vidékén tett bujdosásának keserveit oly szép költői vonásokkal ecseteli s melyek az egész ének történelmi hát-Az utolsó vers pedig: Elmégy kedves lélek ! Mi megyünk utánad! Szerettid szivéből Akkor vész a bánat Meglátnak téged ott A kik most jajgatnak S korán nyert pálmádért Vígan hálát adnak Elmégy, kedves lélek ! Mi is majd elmegyünk Mindnyájan utánad, Akár kik s mik legyünk S akkor hiv szüleid Kiket most a tőr sért. Vígan adnak hálát Korán nyert pálmádért.