Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-26 / 4. szám

Esztergomban egy magas állású főpap azt hirdeti hogy ő felsége nem adta beleegyezését a polgári házasság behozatalához. Ujabb otromba koholmány ez, mely a legilletéktelenebb módon ő felsége személyét is belevegyíti a politikai vitába. A miniszterelnök a parlamentben világosan kijelentette, hogy a korona felhatalmazta a kötelező polgári házasságot tárgyazó javaslat kidolgozására. Ezóta ujabb legfelsőbb elhatározásra e kérdésben ok nem volt, mert hiszen az erre vonatkozó törvényjavaslat még nincsen végleg megállapítva. Ilyen és hasonló hirek folytonos terjesztése az agitáció amaz eszközei közé tartozik, melyeket a katholikus lelkészek egy része nem nagy skrupulozitással alkalmaz azon cél elérésére, hogy a közvéleményt fölizgassa s az egyházpolitikai kérdéseknek szabadelvű szellemben való bárminő megoldása ellen hangolja. Nemcsak a vidéken, de magában a fővárosban sem átalja a katholikus lelkészek nagy része az ájtatos hívőket a szószékről majdnem minden vasárnap azzal a szörnyű mesével ijesztgetni, hogy a képviselők csak azért akarják behozni a polgári házasságot, hogy mindenki szabadulhasson nejétől, ha az megöregedett, és elhagyhassa gyermekeit, és fiatalabb nőt vehessen feleségül, emellett pedig a szegény lelkészek jövedelmét csorbítsa stb. A katholikus papok nagyon jól tudják, hogy mindez hozzájuk méltatlan koholmány; nagyon jól tudják, hogy mindenütt, ahol behozták a polgári házasságot, az egyházi esketések száma statisztikai kimutatások szerint szaporodott; sőt azt is tudhatnák, hogy a tervezett polgári anyakönyvek behozatalánál az összes lelkészek teljesen megfelelő állami kárpótlásban részesítendők azon illetékekért, amelyektől ez által elesnek, s hogy a polgári házasság behozatala egyáltalán nem zárja ki az egyházi esketést. A közvélemény sokkal felvilágosultabb, sem hogy ilyen heccelődés által, folyjanak azok bár szakadatlanul, félrevezethető volna. Dr. Rnsticus. Catholieae res. Utolsó cikkeimben a franciskánus »esprit« nyilatkozásait mutattam be e becses lapok tisztelt olvasóközönsége előtt. Annak illusztrálásául, hogy a túlsó táborban, még városi plébánusok között is találkoznak olyanok, a kik aligha forgatták valaha kezeikben a »Pesti művelt társalgó«-t, legyen szabad az alábbi két levelet bemutatnom. Az elsőt a szomolnoki ev. lelkész barátom irta az ottani plébánushoz, s az igy hangzik: >194. sz. Nagy tiszteletű lelkész ur! Mint értesültem, ág. ev. Kulin Károly bányász és római katholikus Krausz Amália házastársaknak folyó hó 3-án vagy 4-én figyermekük született, ki a szomolnoki római katholikus templomban megkereszteltetett. Tekintve azt, hogy- a vegyes házasságokból származó gyermekek az 1868. évi Lili. t.-c. 12. §-a értelmében, nemük szerint követik szüleik vallását, felkérem ezen gyermekek megkereszteltetésére vonatkozó összes adatokat 24 óra alatt hivatalomhoz áttenni, hogy azokat egyházam keresztelési anyakönyvébe bejegyezhessem. Azon reményben, hogy jogos kérelmemnek eleget tenni kedves kötelességének ismerendi, maradtam, Szomolnok, 1892. évi nov. 22. Thern Ede s. k. ev. lelkész*. Mire a plébánus igy válaszolt: »324. sz. Tiszteletes ur! A mai napon 194. sz. alatt hozzám intézett valóban protestáns arrogancia, sőt mondhatnám arcátlanul követelő szigorú parancs alakjába öntött iratára .. . sietek, de ne higyje ám! — hogy kötelességszerűen — felelni, a mennyiben ezennel ünnepélyesen kijelentem azt, hogy csakis isteni mesterem parancsa és meghagyása szerint eljárván, a ki, üsse fél bibliáját, s ha nincs megmásítva ez a hely — olvassa szent Máté 28. f. 19. versében, azt mondotta: ^Elmenvén, tanítsatok minden népeket, megkeresztelvén őket az atyának, fiának és szent léleknek nevében«; s a szülők Isten s természet adta joguknál fogva őket megillető kívánságának s kérelmének eleget téve, a követelt adatokat semmiféle eretnekségnek semmi szin alatt át nem teszem s jövőben sem fogom áttenni! Kelt Szolnokon, 1892. nov. 22. Marusinszky János s. k. plébánus.« Midőn néhány évvel ezelőtt a »Budapesti Hirlap« nagynevű szerkesztője — — ő = Rákosi Jenő bírálta lapjában a Baksay »Gyalogösvényét«, ha jól emlékezem rá, azt irta bírálatában többek között, hogy ő »kálvinista papokról nem tételezett föl valami nagy műveltséget!« Kíváncsi vagyok arra, hogyha e római katholikus lelkipásztor kanászmodorban irt levelét olvassa valaki, ugyan minő fogalmat szerezhet ebből magának a többi pásztorok műveltségéről?! * * * Ennek a plébánusnak aligha nem Szent Kaszián tanai zavarták meg fejét, a ki többek között igy magasztalja a római katholikus áldozárságot: »Fölkentje az Ürnak! emeld szemeidet a mennyre, dicsőbb a te állásod, tündökölve ragyogja körül fejedet a méltóság fénye. Ha az egek nagyságát vizsgálod, nagyobb vagy. Ha a nap, hold és csillagok fényességét csudálod, ékesebb vagy. Ha az angyalok fönségét bámulod, fönségesebb vagy. Csupán Istened és teremtőd jelesebb náladnál«. íme, hát hogy ne tekintenének ők —• az ily magas méltóságban levők — szánandó megvetéssel reánk, szegény eretnekekre!! * * * Különben a türelem nem is tartozott soha a római klérus erényei közé. Schlauch püspök nviltan is hangoztatja, hogy az »nem keresztyén erény!« Természetes, hogy ő »keresztyén* alatt csakis a pápai akolban levő, u. n. »egyedül üdvözítő egyházát« érti. A többi előtte nem keresztyén. Hát bizony a pápás egyházban, s legkivált ennek vezetőiben, a pápákban és jezsuitákban csak nagyon ritkán találhatjuk fel a Jézus és tanítványai által hirdetett keresztyén türelem és szereteterényét. Sőt, ha az egyháztörténelmet vizsgáljuk, teljesen igazolva látjuk Ranke szavait, a ki azt írja a katholicizmusnak a protestantizmus elleni reakciójáról: »Mindenütt azt látjuk, hogy az egyházi hatalmak az erőszakhoz folyamodnak, mint a térítés nagy eszközéhez; nem az éggel, hanem a földdel és pokollal szövetkezvén!* * * * Hogy hazánkban is a római klérus, türelmetlensége miatt nem épen mindenkor érdemelte meg a ma oly sokszor hánytorgatott »hazaíias« jelzőt, mutatja hazai törté-